Hirdetés

Évadkritika: The Comey Rule - 1. évad

|

(Egyoldalú) óda egy hazugságok nélküli politikai világhoz.

Hirdetés

A Hugh Jackman-féle, még mindig katasztrofális magyar című Így ne legyél elnök kritikában említettem, hogy nem értek a politikához. Ez azóta sem változott, sőt önös és tartós távolmaradásom a hazai és a nemzetközi helyzeteket elnézve csupán még jobban erősödött. Mégis a Jeff Daniels és Brendan Gleeson nevével fémjelzett The Comey Rule minisorozat már a hivatalos képek alapján felkeltette az érdeklődésem, amit tovább fokozott az első nagyobb előzetes. Hasonlóképp, mint csaknem az összes politikai témájú filmnél, egy mélyről jövő kíváncsiság tör elő belőlem azzal kapcsolatban, hogy én mint az adott témában egyáltalán nem jártas személy is tudom-e "élvezni" a látottakat. Az esetek többségében (pl. A hatalom árnyékában, Az elnök emberei, Bob Roberts) pedig igen, laikusként is élvezhettem a mozikat. A The Comey Rule abszolúte beleillik ebbe a sorba, és habár korántsem egy igazán jó sorozatról beszélhetünk, már itt a bevezetőben érdemes megemlíteni, hogy egyáltalán nem érdemli meg a sárga földig lehúzó kritikákat.

Hirdetés

A minisorozat mindössze két epizódot takar, amik megjelenése között egy napos különbség van - az első 27-én, a második 28-án látott napvilágot a Showtime égisze alatt. Hasonlóan, mint az elmúlt időszakban a legtöbb film/sorozat/videojáték, az utálkozók a megjelenést követően azonnal lepontozták mind a sorozatot, mind az epizódokat, és mindenféle pejoratív jelzőkkel illették "kritikájukban". Ezek túlnyomórészt annak tudhatóak be, hogy a széria az egykori FBI igazgató, James Comey és az Egyesült Államok 45. elnökének, Donald Trumpnak a történetét mutatja be - az előbbi szemszögéből elmesélve, az utóbbiét be se mutatva. Ez pedig máris sokak szemében egyenlő a hazugsággal, a megtévesztéssel, ami csak kis részben igaz.

A The Comey Rule James Comey bestsellere, az A Higher Loyalty könyvén alapul, ami napra és részletre pontosan meséli el a 2016-os amerikai elnökválasztást, annak kampányát és végül Trump győzelmét. A választás alatt az FBI-nak nyomoznia kellett egy orosz szivárogtatás ügyében, méghozzá az akkor szintén elnökjelölt Hillary Clinton e-mailjei alapján, ami nagyban meg is változtatta (?) mindennek a kimenetelét. Trump győzelme és Clinton vesztesége miatt pedig az emberek elsősorban Comey-t kezdték becsmérelni a kétes megítélésű nyomozása kapcsán. Az FBI igazgatójának pedig ezek után rendkívül "hűségesnek" kellett lennie az elnökhöz, ezzel pedig a törvényes-törvénytelen kérdés ingoványos talajára is tévedt.

Mindenek előtt muszáj vagyok leszögezni azt a tényt, hogy alább a kritikában csak a sorozatról fogok beszélni, annak pozitív és negatív elemeiről egyaránt. Az, hogy a The Comey Rule-ban látottak nagy része vagy teljes egésze valóban így történt-e, ez-e a valóság, jelen esetben nem annyira lényeges. Ez a történet az A Higher Loyalty könyvön alapul, ennélfogva nem várhatja el a néző, hogy minden, amit lát, ténylegesen így is történt. Természetesen ez máris egy hatalmas szálka a Trumpot támogatók szemében, sőt rendre kifogásolni lehet és kell is azt, hogy rendkívül egyoldalúan mutat be csaknem mindent (erről egy kicsit később bővebben), de a mérvadó, hangsúlyos, mára már történelmi pillanatok kimenetelét nem lehet (szabadna) letagadni. Mert ha így teszünk, akkor hasonló helyzet áll majd fenn, mint az orosz Csernobil sorozatnál

A The Comey Rule abszolúte nem való mindenkinek. Amellett, hogy ténylegesen megköveteli a figyelmet és a politikai szakszavak megértését, még rendkívül gyorsan is halad a cselekmény, és igazából nem látunk mást, mint egy csapatnyi öltönyös ember vitatkozását. Mégis, aki kíváncsi, hogyan is zajlott le a 2016-os amerikai elnökválasztás, annak minden egyes fontosabb szakaszát bemutatva (még azokat is, melyeket elhallgattak, vagy hozzánk nem értek el), mindezt viszont az egykori FBI igazgató szemén keresztül prezentálva, az nem fog csalódni a szériában.

A sorozat legerősebb és leginkább kiemelkedőbb eleme egyértelműen a színészi munkákban rejlik. Ezek kisebb részét megtapasztalhattuk már az előzetesek alatt, de a két epizód közben tűnik csak fel, hogy mennyire komolyan vette mindenki is a feladatát. Csaknem minden egyes szerepre le tudtak szerződtetni egy igazi markáns színészt, így rendre mindig örülni tudunk egy-egy ismerős arcnak. Holly Hunter (Arizonai ördögfióka), Jennifer Ehle (Büszkeség és balítélet), Scoot McNairy (Halt & Catch Fire), Jonathan Banks (Better Call Saul), Michale Kelly (Kártyavár) vagy éppen maga William Sadler (A remény rabjai) is üde színfoltja a sorozatnak, de az igazi nagyágyú kétségtelenül a két főszereplő lett.

Jeff Danielsnek, aki James Comey-t alakítja, nem ez az első politikai szerepe, elég csak az Aaron Sorkin készítette Híradósokra gondolni. Ott egy tenyérbe mászó, igazi megmondófigurát alakított, ezzel szemben itt ennek ellentettjét. Comey egy rendkívül visszahúzódó, a családját és a munkáját mindenek előtt tartó emberként jelenik meg a szemünk előtt, akire bátran rá lehetne sütni a "légynek sem tudna ártani" jelzőt. Daniels alakítása rendkívüli, mindezt pedig a legminimálisabb erőfeszítés nélkül tudja elérni. A show másik nagy emblematikus figurája pedig a Trump bőrébe bújó Brendan Gleeson. Szinte biztos, hogy módfelett sokan fogják szidni a színész játékát, aki ámbár eszméletlenül profin tudta alakítani az elnököt. Minden egyes mozdulata, megszólalása vagy éppen a szájával való játéka is díjat érdemelne.

Maga az elbeszélés, ahogy látjuk az eseményeket, felettébb érdekes húzás volt a készítők részéről, hiszen egyáltalán nem egy szimpla adaptációról beszélhetünk. A teljes történetet Scott McNairy karakterének, azaz Rod Rosenstein helyettes főügyésznek a szájából ismerjük meg, ő mesél el mindent retrospektív módon bemutatva. Lesznek kikacsintások, néhány elvétett poén is (pl. Alec Baldwint egyenesen Trump-imitátornak nevezik), sőt az egészet megspékelik igazi híradós bevágásokkal, "archív" felvételekkel. Mindez csak tovább fokozza a nézőben azt az érzést, hogy amit lát, az mintha tényleg a valóság lenne, folyamatosan az új történések részese lenne.

Viszont ebből következik a The Comey Rule talán legfőbb problémája is. Egy idő után a néző igencsak érezni kezdi a bőrén, hogy roppant mód egyoldalú ennek a nem éppen rózsás ügynek a bemutatása. Sokszor rá akarnak venni minket, hogy fixen higgyük el, mindez így történt, ez a valóság, emiatt ez rengetegszer belefullad abba, hogy csak lenyomnak bizonyos dolgokat az ember torkán. A második epizód végére Trumpot egyenesen az ördögnek festik le, minden egyes cselekedete mögött csak a rossz van, ami még ha igaz is lenne (hangsúlyozom, ha igaz lenne), akkor sem szabadna ilyen formában prezentálni.

Ez az egyoldalúság rengeteg rendező védjegyéhez is hozzátartozik, gondoljunk csak Oliver Stone (JFK: A nyitott dosszié), Mel Gibson (A rettenthetetlen) vagy éppen Spike Lee (Az 5 bajtárs) alkotásaira. Hogy ez negatívum-e? Mindenképpen. Hogy ez élményromboló is? Azt már nézője válogatja. Személy szerint én nem éltem meg így, leginkább betudtam annak, hogy ez az adott ügy egyik résztvevőjének a szemszögét, rálátását tárta fel előttünk. Hiányos az ellenpólus, nem is tudunk így viszonyításokat levonni, de mindez arra is sarkall(hat) minket, hogy ne elégedjünk meg ennyivel, nézzünk mindennek utána, bizonyosodjunk meg a történtekről.

És ha már a sorozat negatívumairól beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül a korábban már pedzegetett gyors cselekmény mellett. A két epizód összesen három és fél órát tesz ki, de ez egyenesen édeskevés ahhoz, hogy minden egyes részletet megismerjünk, megrágjunk és mi magunk is levonjuk az esetleges tanulságokat. Több epizód, lassabb történetvezetés sokkal tágabb képet festett volna erről az egészről. (Hogy a mindössze két epizód annak tudható-e be, hogy az idei elnökválasztás előtt kiadhassák ezt a sorozatot, őszintén fogalmam sincs, és a kritika kritika mivolta miatt nem is nagyon mennék ebbe most bele.)

Egy szó mint száz, igencsak nehézkes darab a The Comey Rule. Csúnya szóval akár Trump lejárató kampánynak is lehetne titulálni, de akkor a nagyszerű színészi alakítások és a megrázó, érzelemdús vagy éppen drámai pillanatai elvesznének a diskurzusban. Egy sokkalta árnyaltabb, több nézőpontot bemutató és nem utolsósorban lassabb (egyben bővebb) cselekményű tálalás rendkívül sokat dobott volna rajta. Így is megéri végignézni, végigülni a három és fél órát, mert az élmény egészen biztosan megmarad a nézőben a stáblista lepergése után is - a kérdés már csak az, hogy pontosan milyen élmény is. Korántsem egy rossz minisorozatról beszélhetünk, de manapság lehet, kicsit többet kívánunk már ennél. Ami a normál, életszerű emberi elvárásból és a kíváncsiságból fakadóan nem tekinthető bajnak…

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

The Comey Rule – 1. évad

Kinek Ajánljuk
  • Akik élnek-halnak az amerikai politikáért, választásokért
  • Akik látni szeretnék, hogy brillírozik Jeff Daniels és Brendan Gleeson
Kinek Nem
  • Akiket zavar a nyílt egyoldalúság
  • Akiknek már elegük van Donald Trumpból
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.