A nyár elején még csak-csak befutott egy blockbuster, de a végére a forgalmazók kifogytak a szuflából, így elérkezett a "kisebb" bemutatók ideje. Akciófilmek, magyar alkotások és animációs darabok váltották egymást, de befért a kínálatba egy-két romantikus film és thriller is, sőt még a focirajongók is örülhettek. De vajon melyik tetszett a nézőknek a leginkább? Segítsetek eldönteni!
A hónapot rögtön Brad Pitt halálos szerelvénye (A gyilkos járat) és egy Mucsi Zoltánt is felvonultató, hazai tini-vígjáték (Együtt kezdtük) indította el, a folytatásban pedig Idris Elba egy oroszlánnal (Fenevad) Oscar Isaac pedig a kártyákkal (Svindler) zsonglőrködött. Augusztus közepét Jordan Peele újdonsága (Nem) uralta, de rengetegen voltak kíváncsiak egy bestseller adaptációjára (Ahol a folyami rákok énekelnek) és valószínűleg Zlatan Ibrahimovic filmje (Nevem Zlatan) is megmozgatott pár embert. A hónap végét a Miután-széria befejező része (Miután boldogok leszünk), a Thuróczy Szabolcs nevével fémjelzett "csupaszív vígjáték" (Szia Életem!) és a Samuel L. Jackson szinkronjával készült animációs cucc (Tomboló blöki) zárta. Szavazni alább tudtok:
Kommentben természetesen örömmel várjuk, hogy kifejtsétek, melyik filmre miért voksoltatok!