Hirdetés

A nagy Superman filmes rangsor

|

Mi az?! Egy madár?! Egy repülő?! Nem, ez egy toplista.

Hirdetés

A karantén ideje alatt egyre inkább azt vettem észre magamon, hogy szükségem van a lélekemelő filmekre. Erre akkor eszméltem rá, miután megnéztem a Patty Jenkins rendezte Wonder Woman 1984-et, amely sokakkal ellentétben nekem nagyon is bejött és nagyon is szükségem volt rá. Hogy cringe és egyszerű?! Igen, de felvállaltan az, pont ezért szerettük, avagy szeretjük a mai napig Christopher Reeve Superman-filmjeit is, amelyek előtt részben a korból, részben pedig a két figura szellemi rokonságából adódóan is tisztelegtek Jenkinsék. Hogy idejétmúlt?! Lehet, de mégis ebben a bezártságtól, depresszív kilátásoktól szenvedő időszakban erre is szükség van. Most van csak igazán! Hogy elhiggyük, hogy egy ember képes repülni és megváltást hozni az emberiség bajaira. Pont ez adta az ötletet, hogy újrázzak az összes eddigi, az Acélembert felvonultató mozifilmből.

Hirdetés

Alapvetően is régóta érett már a filmeknek egy-egy újrázás, hiszen a Reeve főszereplésével készült első két filmet az Acélember premierjét megelőzően láttam utoljára (vagyis immáron 8 éve), a harmadik és negyedik filmnek már jóindulattal is nehezen nevezhető celluloidmocskokat pedig kisgyerekkorom óta nem néztem újra. Ez mindamellett, hogy rávilágított arra, hogy milyen régóta velünk van ez a karakter, arra is rádöbbentett, hogy a filmipar - és nézők - mennyire nem tudnak mit kezdeni a figura tisztaságával, cserkészfiús becsületkódexével. Sőt! Az idő előrehaladtával egyre kevésbé tudnak mit kezdeni ezzel az eszményképpel. És ezzel kicsit meg is válaszoltam az okokat a miértre. A jó, a tisztaság az kevésbé izgalmas, érdekes, nehéz jól vászonra vinni, márpedig Superman figurájának az ereje, ami a gyengesége is: az emberekbe vetett hite és az ő felettük álló jósága.

Ennek törékenységével, kikezdhetőségével ugyan eljátszanak a képregényektől kezdve a rajzfilmeken át a mozifilmekig, de érdekesek, avagy emlékezetesek ritkán tudnak maradni. Éppen ezért az alábbi filmes rangsorban amellett, hogy figyelembe vettem a filmek minőségét, az is fontos szempont volt, hogy az adott mozi miképp kezelte ezt az egyszerre mitikus, ugyanakkor ikonikus hőst és mint Superman-film, hogyan funkcionál. És noha ott volt a kísértés, hogy a szellemi rokonság miatt Wonder Woman két kalandját is rápakoljam a listára, végül ezektől elálltam és csak az Acélembert tartalmazó mozifilmek kerültek fel, amelyek színvonaláról sokat elárul, hogy a dobogós helyezettekig mondhatni nehéz volt érdemi sorrendet állítani, sokszor olyan szinten vállalhatatlanok, vagy annyi sebből véreznek  koncepciójukban és/vagy megvalósításukban. Íme a lista:

9. Superman III (1983) - Rendezte: Richard Lester

Beszédes, hogy ez a film az első perceiben nem Reeve-vel nyit, valamilyen hőstettével, vagy John Williams klasszikus főtémájával, hanem az új szereplőt, Gus Gormant alakító Richard Pryorral, majd a főcím is egy túlnyújtott, burleszk gegmaraton keretein belül úszik be. És ezzel a film azonnal be is lövi magát egy gyenge Pryor-komédia szintjére (azért egy szabadszájúságáról elhíresült komikust gyerekbaráttá tenni nem túl jó ötlet), amit az olyan jelenetek erősítenek meg, mint Pryor lezuhanása egy felhőkarcoló tetejéről (síelés miatt!), amit karcolás nélkül megúszik, vagy az állítólagos címszereplő gonosszá válása, ami többek között kimerül a pisai ferde torony egyenesbe hozásában. Noha a szó szerint önmagával viaskodó Superman Reeve-nek hála működik, elfogadható, a film többi része gyalázatos, de a Superman II után a Warner jobbnak látta ismét a komikus tónust erőltető Richard Lestert leszerződtetni a rendezésre, aki szemmel láthatóan nemhogy nem értette a karaktereket, nem is érdekelte különösebben. Pedig a hős többet érdemelne.

8. Superman IV - A sötétség hatalma (1987) - Rendezte: Sidney J. Furie

A Superman-filmek Batman és Robinja, amellyel be is lett lőve a színvonal. Hogy akkor miért nem az utolsó helyen végzett?! Mert alapjaiban, premisszájában sokkalta Supermanesebb, mint a harmadik rész. Érezhető, hogy a smallville-i múltját maga mögött tudni akaró Clark Kent, valamint az atomfegyverek leszerelése a sztoriért is felelős Christopher Reeve-től ered, aki később végzetes hibának nevezte a film elvállalását, hiába mondta az első rész forgatókönyvéért részben felelős Tom Mankiewitz és azt rendező Richard Donner, hogy ne tegye, a stúdió ismét átvette az irányítást a produkció felett. És hiába lett a harmadik rész után ismét érdemibb szerepe Lois Lane-nek, vagy hozták vissza Lex Luthort (Gene Hackman arccal a pénztár felé bohóckodik egy jóízűt) és hiába próbáltak Zod tábornok után egy az Acélemberrel egyenrangú karaktert teremteni a Nukleáris Ember képében (tényleg!), a vele való harcok gyatrábban néznek ki, mint a majd 10 éve forgatott összecsapások Zodékkal. De az egész annyira cringe és campy és Reeve még utolsó alkalommal is annyira hiteles a szerepben, hogy igazi guilty pleasure szórakozássá válik az egész.

7. Batman v Superman - Az igazság hajnala (2016) - Rendezte: Zack Snyder

Miután 2013-ban rebootolták a szériát ahelyett, hogy a Warner és Zack Snyder hallgatott volna a kritikákra és tanult volna belőlük, még inkább alámerültek a sötétségben, miközben nemhogy a két titán történelmi jelentőségű összecsapásának igyekeztek megfelelni, de még fel kívántak vezetni egy egész univerzumot. És noha Snyder és a forgatókönyvírók, David S. Goyer, valamint Chris Terriot belekapnak érdekes kérdésekbe (pl. milyen alapon avatkozik be egy szuperhős bármibe is és ennek milyen következményei vannak), a sötétre szűrözött, depresszív látvány, a steril CGI és az önkényes pusztításpornó mindezt aláássák. Ha a pocsék narratíva és a totálisan karakteridegen mozzanatok nem lennének elegendőek: az optimista, humanista Superman végig picsog (Henry Cavill borzalmas játékától sújtva), a nyomában pedig hullahegyek, a zseniális nyomozó Batman egy xenofób verőember szintjére süllyed (Ben Affleck ihletett játéka ellenére is), aki úgy esküszik bosszút a tömeggyilkos Acélember ellen, hogy gépfegyverrel, vagy billoggal szintén hullahegyeket hagy maga után, hogy ezt a véresen komoly ellentétet minden idők egyik legidiótább húzásával oldják fel. Jah, és Jesse Eisenbergnek valaki azt mondhatta, hogy Jokert játssza álruhában, ami megmagyarázná mindazt, hogy miért lesz egy vonatszerencsétlenség a karakterből és hogy a tervének miért nincs semmi értelme. Rá lehet erre aggatni azt, hogy Snydernek milyen sajátos látásmódja van, de ha lehántjuk a leplet a folyamatosan expozícióban, vagy szerencsesüti filozófiában tocsogó párbeszédekről, akkor kiderül, hogy az erőszak fetisizálása történik, teljesen karakteridegen módon a képregényes eredetiektől. Gal Gadot, mint Wonder Woman (és Hans Zimmer hozzá készült témája) viszont üt!

6. Az Acélember (2013) - Rendezte: Zack Snyder

A fent említett gondok eredője. Az vitathatatlan erénye a filmnek, hogy időszerű volt ezt az avíttas hőst aktualizálni, a modern kor igényeihez szabni és olykor ebben sikert is ér el (pl. a smallville-i zúzda, Hans Zimmer zenéje). Papíron az valóban jól nézett ki, hogy Donner (és Lester) első két filmjének a cselekményét egybegyúrják, nyakon öntve az akkoriban trendivé váló nolani realizmussal, filozófiával, Snyder és a forgatókönyvíró David S. Goyer érdemi tehetség híján kudarcot vallottak (pedig a rendező sok szempontból legérettebb rendezése így is). Náluk a kor igényeihez való igazítás a sötétre hangszerelést jelentette világfájdalommal, mindezt egy olyan hősnél, aki az optimizmus és a humanizmus megtestesítője. Ebbe a koncepcióba pedig Henry Cavill büszkén bele is áll, csak hiába van karizma és karizmája a figurához, az érdemi színészi képesség hiányzik mögüle, ami jó Supermanné tehetné. Ugyanakkor hiába vannak otromba Jézus-párhuzamok, az összes korábbi filmre ÖSSZESEN rákontrázó mennyiségű akció, csúnya karakter félreértelmezések (Kevin Costner Jonathan Kentje az egyik legnagyobb), Russell Crowe Jor-Elje, de különösen Michael Shannon Zod tábornoka még így is győztesen jönnek ki az egészből.

5. Az Igazság Ligája (2017) - Rendezte: Zack Snyder/Joss Whedon

Nem, ez a film sem jó, továbbra sem (csak kevésbé rossz, mint az előzőek), mert magán viseli a Warner elhibázott és kapzsi üzletpolitikáját (érjük be a Marvelt mihamarabb!) éppúgy, mint Zack Snyder "látnoki erejű rendezőként" való kikiáltását a franchise élére, majd túl későn esedékes menesztését. Joss Whedonra már csak a károk mérséklése maradt (merthogy érdemben elhárítani azokat már nem nagyon lehetett), így ami rossz volt az, csak kevésbé lett rossz, vagy valamivel látványosabban rossz (művi CGI). Merthogy Whedon megfosztotta az egészet a depresszív, feleslegesen filozofálós hangvételtől (végre ismét vannak színek!), a "szupergenya a Földre jön" narratívát lecsupaszította amennyire csak lehetett és ezerszer ismert, ezerszer látott, nem is valami jó poénokkal operáló, de működőképes karakterdinamikát adott a figuráinak, mindezt úgy, hogy a karakterek felét csak most ismertük meg. A másik felét pedig helyrerakta a végére, az élen Cavillel, akinek ha az arcát pásztázza az ember a "Bajusz-gate" következtében még mindig kitűnik, hogy színészileg gyenge, azonban a végére elkezd Supermanre hasonlítani, derűt, optimizmust sugározni. Ez 3 film után kevés, de legalább javulás.

4. Superman II. - A moziváltozat (1980) - Rendezte: Richard Lester

Az 1978-as Superman korának legdrágább filmje volt, amiben közrejátszott, hogy együtt forgatták a második résszel, költséghatékonysági okokból. A rendező, Richard Donner már a második film 75%-ával elkészült, amikor otthagyta a produkciót, annyira összerúgta a port a producerekkel, ezért a filmet Richard Lester fejezte be. Azonban ahhoz, hogy rendezői kreditet kapjon, a film jelentős részét (legalább 50%-át) neki kellett dirigálnia, ez pedig jelentős újraforgatásokkal járt. (Azért gondolom mindenki érzi az iróniát az egészben a költséghatékony részt illetően.) Gene Hackman és Ned Beatty ezekben egyáltalán nem vettek részt és a sokszor sokkalta bárgyúbb jeleneteken ez meg is érződik. Ugyanakkor - és ez inkább Donner érdeme - így is egy lekerekített egész, Superman lemondása az erejéről továbbra is működik, Terence Stamp, mint Zod tábornok egyszerű, de remek, Hackman is szórakoztatóbb, kevésbé harsány, a metropolisi összecsapás még mai szemmel nézve is impozáns tud lenni, Christopher Reeve és Margot Kidder kettőse pedig rettentő bájos. Csak érződik rajta - akárcsak eggyel fentebb - hogy két, eltérő látásmódot kívántak összefogni egybe.

3. Superman II - A Donner-változat (1980/2006) - Rendezte: Richard Donner

Majd 30 évvel később látott végül napvilágot Donner-verziója. Már persze úgy ahogy, hiszen ennyi év távlatából már nem tudott volna hozzáforgatni semmit, Reeve és Brando sem éltek már, de a végeredmény így is 83%-ban az ő elképzeléseit tükrözi. Van, amiben Lester verziója jobb, mint például Ken Thorne zenéje az újravágott Williams-i taktusok helyett, vagy a befejezés a csókkal, mert Donner itt ismét a Föld visszaforgatásához folyamodik és van pár akciójelenet (pl. A Magány Erődjében való összecsapás), ami szintén erősebb ott, ennek ellenére Donner jött ki győztesen így is az egészből. Sikeresen megtartotta az első rész lírai hangvételét úgy, hogy közben emelte a téteket (Zodék kiszabadulása is az első rész fináléjából következik), de Superman lemondása az erejéről is drámaibb. Részben azért, mert ez a verzió szintén alkalmazza Marlon Brando Jor-Eljét (lényegesen fontosabb és hasznosabb módon), egy tesztfelvétellel sokkalta ügyesebben leplezi le Clark Kentet Lois Lane előtt, de Zodék kiiktatásának is igazságot szolgáltat. Ugyan ebből a verzióból is kimarad, hogy a tábornokot és kompániáját elviszik a rendőrök, de az említett idő visszaforgatás megismétlése, ha el is vesz sokat a tétek súlyából, ezt is rendbe teszi. Lényegében mindkét verziónak megvannak a maga erényei és gyengeségei, a kettőt kicsit együtt érdemes nézni, valamint érdekes elgondolkodni azon, hogy mi lett volna a széria, valamint a karakter sorsa és annak kihatása a műfajra, ha akkor Donner befejezi azt, amit elkezdett.

2. Superman visszatér (2006) - Rendezte: Bryan Singer

A rendező még az X-Men 2 forgatása közben vázolta fel az elképzeléseit egy esetleges Superman-folytatásról Donnernek, ami figyelmen kívül hagyná a harmadik és negyedik részeket és Donner áldását is adta a projektre. A korábban sötéten cinikus mutánsok kalandjai után Bryan Singer olyan mély főhajtást csinált az eredeti 78'-as mozi előtt, hogy abba még J.J. Abrams is belepirulna. Nem aktualizálni, vagy újrateremteni akarta a karaktert, hanem újra megismertetni a világgal annak magasztos humanizmusát és közben igazságot szolgáltatni a szériának, pontosabban az első két filmnek. Így inkább csak technikailag igazította a korhoz, megtartotta annak lassan hömpölygő líraiságát (és kvázi a cselekményét is, lásd Az ébredő Erő, Halloween) de számos ponton korrigált is. Az összes Superman-mozi közül ugyanis a Superman visszatér a legkonzekvensebb a narratíváját tekintve: nincs idő visszaforgatás, vagy a semmiből előhúzott képességek, mint a negyedik rész falépítő látása(!!!), de Lex Luthor sem annyira komikus. Kevin Spacey ugyan megőrizte Hackman harsányságát, de lejjebb is csavarta azt és sokkalta ridegebbre, kegyetlenebbre, Spacey-sebbre vette, ami a színész azóta eltelt botrányait figyelembe véve ad egy plusz réteget a figurához. És Kate Bosworth Lois Lane-je ugyan papíron érdekes, hiányzik belőle Margot Kidder játékossága, elevensége, ellenben Brandon Routh nem csak küllemében, hanem kisugárzásában is tökéletesen idézi meg az ekkor már 2 éve elhunyt Christopher Reeve-et, mégis hozzá tudja adni a saját dimenzióját, akárcsak a zeneszerző John Ottman a magáét Williams klasszikus dallamaihoz. Csupán a film eleji nyitány hiányzik a Krypton romjaira visszalátogató Kal-Ellel, amit stúdiónyomásra ki kellett vágni és ami a nem túl komplikált narratívát is értelmesebbé, kerekebbé tette volna. Múltidézés ez, de a legszebb fajtából.

1. Superman - A mozifilm (1978) - Rendezte: Richard Donner

Az első helyezett nem is lehetett kérdéses és nem csak a nosztalgia fényében, ugyanis Donner-mozija a mai napig érezteti a hatását a műfajon, megkerülhetetlen mérföldkő a popkultúrában. Konkrétan szinte minden szuperhősös mozi eredet sztorija ezt másolja a Batman: Kezdődik!-től kezdve (csak hogy teljes legyen a kör) a fent taglalt Acélemberig. Még a film végi Föld visszaforgatás is megbocsátható (ami a film narratívájába így is illik), vagy Gene Hackman Lex Luthorjának a rajzfilmszerű harsánysága. És teljesen független, hogy a mozis, vagy a 3 órás rendezői változatot nézzük, ennyi év után is ugyanannyira tekintélyt parancsoló Marlon Brando Jor-Elje, ugyanannyira magával ragadóak az operatőr, Geoffrey Ensworth képei (a filmet az ő emlékének ajánlották), ugyanannyira izgalmas - és mai szemmel nézve is impozáns - a helikopteres mentőszekvencia, ugyanúgy mindenki kinyújtott kézzel akar repülni, ha csak meghallja John Williams fantasztikus, lélekemelő, hősies fanfárjait. És persze ott van Christopher Reeve, aki nélkül még Richard Donner szerint sem lehetne az sem a film, sem pedig Superman figurája az, ami. Míg Cavillnek elhiszed, hogy félisteneket ver laposra, addig Reeve-nek "elhiszed azt, hogy egy ember tud repülni" (nem hiába ez a plakátszövege is). Elhiszed, hogyha baj van, emberek hullnak alá égő, összeomló tornyokból, vagy csak egy macskát kell leszedni a fáról, ő ott terem, kedvesen rád mosolyog és lesz hozzád pár szép szava, majd tovaszáll. És már ez a gondolat is önmagában reményt ad ahhoz, hogy elhidd, szebb hely lehet a világ. Lehet, hogy születtek ennél jobb, kiforrottabb filmek azóta a műfajban, de nagyobb hatásúak, ikonikusabb hősökkel aligha.

Most ti jöttök! Nálatok hogy nézne ki egy Superman-filmes sorrend?!

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.