Jason Bourne - John Powell & David Buckley
Abban a legtöbb kritikus egyetért, hogy Jason Bourne régóta várt visszatérése inkább egyfajta "best of" válogatásra hajazott, de ezt sajnos már nem mondhatjuk el a zenéről. John Powell a trilógia a score-jaival az elmúlt évek akciózenei trendjét is nagyban meghatározta, noha a harmadik részben már ő is inkább önmagát ismételte. James Newton Howard negyedik részhez írt score-ja ugyan nem ért fel az elődökhöz, de igyekezett egy bizonyos szintet hozni. Fájdalom, hogy a most az animációs filmek tengeréből visszatérő Powellhez köthető a széria zenei mélypontja.
Habár erős kétségeim vannak afelől, hogy Powell bármikor is a zene közelében járt, amikor nem valamelyik korábbi motívumát kellett beleszőni a társául szegődött David Buckley panel zenéjébe. Buckley egy tipikus másodvonalbeli komponista, aki Zimmer szárnyai közül került ki és jobbára TV-filmek és sorozatok (A férjem védelmében), vagy videójátékok (Batman: Arkham Knight) zenéjéért felel. Egyedül a 2008-as Tiltott királyság zenéje érdemel tőle említést, éppen ezért sem értem, hogy Paul Greengrass milyen megfontolásból dönthetett mellette. Talán a tipikus Bourne-klón Párizsból szeretettel score-ja lehetett a meggyőző, hogy a Phillips kapitányban korrektül helytálló Henry Jackman helyett rá esett a választása, így az új epizód zenéje csak annyi különbséget mondhat el magáról, hogy egy olcsó másolattal ellentétben ebben tényleg felcsendülnek a jól ismert dallamok, valamint a végén Moby újabb "Extreme Ways" feldolgozása, de érezhetően már ő se tudja hova csűrni-csavarni a kultikus nótát.
Mindezt pedig többszöri hallgatás után írom, de pont az a fajta erő és kreativitás hiányzik a score-ból, ami az elődökben meg volt (még James Newton Howardéban is) és ahelyett, hogy kapnánk egy újabb "Tangiers"-t, vagy akár egy "To The Roof"-ot, ezerszer hallott panelmegoldásokat kapunk, mint amilyen a "Motorcycle Chase" vagy a "Las Vegas". Pedig Powell zenéje szerves alkotóeleme volt a filmek intenzitásának, most azonban a széria védjegyének számító indiai dob, a bhangra dhol is alig csendül fel. Nem hallgathatatlan albumról van szó, csupán gyenge középszerűről. Mindenképp az év csalódása.