Hirdetés

Apokalipszis: Mindenen túl - Filmzene

|

Régóta jelentkező filmzene rovatunkban az elmúlt 4 (!!!) hónap filmzene termését vesézzük ki.

Hirdetés

Star Trek: Beyond - Michael Giacchino

Annak idején a Star Trek meglepetéssikeréhez nagyban hozzájárult Michael Giacchino zenéje is, aki talán ezzel a zenéjével tudott először felérni azokhoz az elvárásokhoz, amit a filmzenerajongók A hihetetlen család bigbandes őrülete után támasztottak vele szemben. Ugyan az albumról hiányzott pár fontos tétel - például a fúrón játszódó összecsapás - mégis egy régi vágású kalandzene született, amely magán hordozta Jerry Goldsmith és Alexander Courage örökségét. A második rész esetében a John Harrison téma volt az album igazi ütőkártyája, de számos változata - mint a londoni merénylet vagy a koncerteken játszott szvit - hiányzott róla, így pont a vezérfonal nem lett kellően végigvezetve. Éppen ezért kíváncsi voltam, hogy Giacchino harmadjára mivel lep meg, pláne azután, hogy Justin Lin eredetileg hozta volna magával a Halálos Iramban szériából Brian Tylert.

A filmet megnézve elsőre csalódás fogott el, ugyanis semmi fogódzót nem találtam a zenében Giacchino korábbi motívumain kívül, azonban az album folyamatosan újrahallgattatta magát velem és rájöttem, hogy hasonló a helyzet, mint John Williams legutóbbi Star Wars-szával: az ördög a részletekben rejlik. A filmhez hasonlóan a zene is lassabb, komótosabb (innen a "The Dance to the Nebula"), de a játékidő második felében az akciótételek rajongói is megkapják a magukét, amely a "Lesson In Vulcan Mineralogy" második felével kezdődik és a "Crash Decisions"-el végződik, hogy utána megint egy kicsit visszavegyen a tempóból és a feszültebb tételeknek adja át a helyet. Jobban egyben van, mint az Into Darkness, de kevésbé markánsabb az elődöknél, ugyanakkor intelligensebb is. Ellentmondásos score, de a szó pozitív értelmében, viszont a stáblista zene újabb hiányáért megint jár a fekete pont.

Értékelés: 75%

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.