Mielőtt felrobbant volna az internet, már azelőtt szembejött velem valamelyik külföldi hírportálon az egyik "Fekete nő lesz a 007-es" cikk és már akkor tudtam, hogy felhördülés lesz belőle. Igazam is lett, de ebbe a felhördülésbe éppúgy beletartozik mindaz, hogy az amúgy is bulvárlap Daily Mail az eredeti pletyka (meg nem nevezett belsős hírforrásra hivatkoznak) lehozója, amit innentől nemhogy kész tényként közöltek újságok és kommentelők is, hanem a különböző médiumok is szépen rájátszottak erre a fent is láthatóhoz hasonló clickbait címekkel. Persze manapság minden oldal a látogatottságból él, de ezt nem egy online híroldal eleve elvtelenül tette, amire pedig birkacsordaként vetette rá magát az internet népe, sokan anélkül, hogy az adott, valóban pletykaként kezelt hírt elolvasták volna. Akkor sasszézzunk ezen egy kicsit végig!
Nem James Bondból lesz fekete nő...
...hanem a dupla nullás státuszát (avagy az engedélyt a bármilyen felhatalmazás nélküli öléshez, License to Kill) kapja meg a filmek világán belül egy fekete nő. A 2015-ös Spectre - A Fantom visszatér azzal ért véget, hogy miután Daniel Craig James Bondja a hatóságok kezére adta a címadó terrorista szervezet vezetőjét, Ernst Stavro Blofeldet (Christoph Waltz), visszavonult az ügynökségtől szerelme, Madeleine Swann (Léa Seydoux) oldalán. Miután 2006-ban a Casino Royale-lal rebootolták a teljes szériát 40 év után, a karakterívben vissza-visszatérő elem a normális életbe való menekülés. Már az említett 2006-os moziban is ott kívánta hagyni az MI6-et az akkor a friss 007-es státuszt megkapó ügynök, Vesper Lynd oldalán, de annak árulása, vagy még inkább a halála ezt megakadályozta és az ezzel való lelki kiüresedés, a munkába való menekülés is volt a nem túl jól sikerült A Quantum csendje egyik vezérmotívuma. A Skyfall nyitóakciójának hála - minek következtében Bondot halottnak hitték - lehetősége lett volna felszívódni, azonban ennek lehetőségét megakadályozta az M elleni merényletkísérlet. Az önmaga helyét nem találó - ezáltal a szokásos önpusztításba menekülő - Bond pedig éppen ezért tért vissza. Ralph Fiennes Mallory-ja a szemére is veti, hogy miért nem maradt halott, hiszen így olyan boldog élete lehetett volna, ami a legtöbb ügynöknek nem adatott meg. A film végére Bond belátja - némileg M hagyatékának, egy "ótvar giccsnek" hála - hogy rá egyelőre az ügynökségnél van szükség. A Spectre-ben ebből a szempontból már a klasszikus, világfi Bondot kaptuk, aki közel sem volt olyan passzív, az eseményekkel sodródó személy, mint a Skyfallban. Ugyanakkor visszatért Oberhauser/Blofeld révén az a Casino Royale óta végigvonuló kérdés, hogy a sok gyilkosság után mi is marad Bond lelkéből és ahogy az újdonsült M felvezette C-nek, a jó ügynök tudja, hogy mikor NEM kell meghúzni a ravaszt. Ahogy azt a fináléban, a testvéri, kicsinyes haragtól és bosszúvágytól sújtott Blofeld esetében végül NEM tette meg, megkímélve a terroristavezér életét, ezzel pedig belátta, hogyha az ügynökségnél marad, akkor fokozatosan, belülről öli meg önmagát. Nem állítom, hogy ez egységesen, szépen, avagy nolani precizitással van végigvezetve a négy filmen, de jól láthatóan ott van.
Erre a kis műértelmezésre azért volt szükség, hogy megértse a Kedves Olvasó, hogy mi vezetett odáig, hogy az egyelőre cím nélküli Bond 25-ben eleinte kedvenc brit titkos ügynökünk valahol a tengerparton vedeli a vodka martinit. Azt viszont a készítők eddigi nyilatkozataiból tudjuk, hogy ez egyfajta bosszúfilm lesz és akik nem látták a korábbi filmeket könnyen kitalálhatják, hogy milyen motivációval tér vissza az aktív státuszba a szuperügynök, akik pedig ismerik a Bond-legendáriumot, azoknak nem kell ecsetelnem a hasonló helyzetben lévő, korát megelőzően tragikus befejezésű Őfelsége titkosszolgálatában végét (ami mellesleg Christopher Nolan egyik kedvenc filmje és az Eredetben nagy bőszen idézgetett is belőle).
Mivel azonban Bond ezt az ügynökséget otthagyta, ezzel együtt a kultikus 007-es kódjáról is lemondott - elvégre egy nyugállományozott cégvezetőt se szólítanak igazgató úrnak - amit a jelenlegi pletykák szerint Lashana Lynch (Marvel Kapitány) figurája kapott meg. Ebből adódóan is megy most világszerte a sivalkodás, hogy a kódszám elválaszthatatlan Bondtól és ilyen még sohasem történt meg. Valóban nem történt meg! Eddig. Mivel a folyamatosan egyazon sémára épülő sztorik ezt nem követelték meg, azonban a Craig-érában a korábbiakkal szemben eddig is nagyobb volt a kontinuitás az elődökhöz képest. Ez a sorozat pedig pont ezért tud még közel 60 év után is működőképes lenni, mert folyamatosan megújul, reflektál a valóságra.
A 007 a kódnév, nem pedig az, hogy James Bond
Mielőtt pedig tovább mennék, egyszer s mindenkorra szeretnék eloszlatni egy a sorozattal kapcsolatos téveszmét, pontosabban annak is orbitális baromság tartalmát:
A James Bond SOHASEM volt fedőnév, amit más ügynökök örököltek a 007-es kóddal együtt!!!
Ez egy valóban meglévő rajongói teória, de csupán az, ami arra az - mostanra úgy tűnik nehezen értelmezhető - alkotói koncepcióra épült, hogyha egy színész kiöregedett a szerepéből, akkor másnak adta át a lehetőséget, de a sztori ment tovább, pláne úgy, hogy szinte ezek a filmek teljesen különálló, nem összefüggő mozik voltak. Hasonlóképp, mint a szintén brit sci-fi-fantasy sorozatban, a Doctor Who-ban, ott azonban mindig a történet részévé tették 50 éve, ha az időlord új színészt kapott, viszont a karakter, az emlékei, a lényegi amplitúdói mindig ugyanazok maradtak, csak az adott színész mindig hozzáadta a maga stílusát.
Bondnál is hasonló a helyzet, de itt tudományos fantasztikum híján semmi ilyesmit nem tudnak meglépni és őszintén szólva nem is kell. Az alapvető karakterjegyek ugyanazok, tehát egy skót felmenőkkel rendelkező, elárvult, arisztokrata származású, fehér, heteroszexuális, nőfaló férfi, mindemellett minimális karakterívének olyan jellemzői, minthogy megözvegyült, elárulták nem olyan meghatározott, konkrét események, mint egy Harry Potter, vagy egy Gyűrűk Ura sokkalta sztoricentrikusabb feldolgozásai esetében. Elengedhetetlenek, de a hogyan, a miként sokkalta szabadabban kezelhető. Ezeket az amplitúdókat pedig minden színész (Sean Connery, George Lazenby, Roger Moore, Timothy Dalton, Pierce Brosnan, Daniel Craig) a saját szájíze, valamint a kor elvárásainak megfelelően alakította. Hovatovább Ian Fleming regényeit már 1962 óta igen lazán kezelik a filmkészítők (a brand nem hiába a filmek révén elsősorban híres) és eddig a leginkább könyvhű feldolgozást az így is alapos modernizáláson átesett 2006-os Casino Royale kapott.
Vagyis nem lesz Jane Bond James Bondot követően (ezt már korábban a közbeszédbe bedobott pletykákra reagálva mondta a filmek producere, Barbara Broccoli), mivel a karakter alapvető történetével, karakterjegyeivel menne szembe. Ezek egy részét pont a Skyfall fináléja, az ott látható sírfeliratok tették nyilvánvalóvá, jól olvashatóvá téve a Bond-szülők nevét és a Spectre-ben is a Bond-Blofeld ellenállás pont az ügynök személyes múltjára lett felhúzva. Mindemellett logikátlan is, hogy a kódnévvel együtt ugyanolyan személyiségjegyeket és ízlésvilágot (vodka martini, Aston Martin) örököljön valaki. És míg egy fekete Bond idővel elképzelhető lesz (amint a brit arisztokráciából származó fekete emberek is), női, meleg, transzvesztita és hasonló, a demagóg kommentekbe ilyenkor rendre előforduló kisebbségiek pont, hogy nem.
Mert Bondban pont az az érdekes és pont attól tudott a mai napig életképes maradnia filmvásznon, hogy megmaradt annak a (manapság nem túl pozitív jelzőnek számító) szexista, macho őskövületnek, a hidegháború maradványának (ahogy M találóan jellemezte az Aranyszemben), aki. Mert attól olyan izgalmas még mindig ez a figura, hogy hogyan reagál a kor kihívásaira, akár a karakter világszemléletét, akár a megoldandó problémákat nézzük és pont ezért van behozhatatlan létjogosultsága Jason Bourne-nal és Ethan Hunttal szemben. Míg előbbi egyértelműen a Bush-adminisztráció kritikájaként szolgált és pont felüdülést hozott az éppen beporosodó 007-essel szemben naturalista akcióival, addig mostanra egyértelműen értelmét vesztette. A Jeremy Renneres spin-off leszerepelt, a negyedik rész pedig az előzőeket jegyző forgatókönyvíró, Tony Gilroy hiányában nem volt más, mint egy végtelenül buta és önismétlő Greatest Hits válogatás. A Mission: Impossible-szériánál jóformán ugyanaz a formula ismétlődik egyfolytában, vagyis Ethan Hunt és barátai magukra maradnak, be kell törniük valami spéci helyre és meg kell akadályozniuk valamilyen atomtöltet/vegyi fegyver működésbe lépését, miközben Tom Cruise elképesztő kaszkadőrmutatványokat hajt végre. Azonban pár éven belül, amint Cruise végérvényesen kiöregszik a szerepből a franchise is életképtelen lesz, hiszen azt Cruise egója és kapacitása tartja leginkább most is életben.
Politikai korrektség, nézői igények, a stúdió elvárásai
Arról a jelenlegi viták kapcsán kevesebb szó esik, hogy Bond-girlt (avagy most már Bond-womant) alakítani is kihívás, már évtizedek óta, hiszen úgy kell a férfi és a női közönség számára is egyaránt dekoratívnak lenni, hogy a karakter a saját jogán tudjon létezni a kultikus főszereplő mellett, ne csak egy odavetett hús, egy oldalborda legyen. Pont ezért is rettentően hálátlan tud lenni és a sorozat fél évszázada alatt keveseknek sikerült csak igazán, így nem meglepő az, hogy a hölgyek valamilyen módon a kezükbe akarják venni a gyeplőt, mindamellett hogy kijár nekik is, hogy meg legyenek zsánerenként a saját idoljaik, legalább annyi, mint a férfiaknak. Persze ez, hogy Bond nő legyen a jelenlegi filmipar válságának és az ezzel egyidőben magukra találó (amúgy teljesen jogos) hangoknak az egyik hozadéka, amelyek minden női rebootnál felütik a fejüket, ha csak szóba kerül, legyen szó a Szellemirtókról, az Ocean's 8-ről, vagy legutóbb A Maszkról, de nyilván akkor a leghangosabb, ha egy olyan ikonikus, a már említett alfahímet próbálnak a nők számára újrateremteni, mint Bond.
Az ilyenkor felmerülő leggyakoribb kritika az, hogy egyrészt ha feketével, nővel tennék meg (amit nem tesznek), akkor mekkora lenne a nyűgés, másrészt miért nem találnak ki önálló női/fekete/meleg karaktereket ahelyett, hogy az eredetieket csesznék szét? (Mondjuk az eredetiek még egy pocsék újrafeldolgozás után is ott vannak, bármikor elérhetők, vagyis nem veszik el azokat senkitől.) Az első kérdésre a válasz egyszerű: továbbra is végtelenül patriarchális a társadalmak berendezkedése és ez a gondolkodásra is kihat (elég csak a #metoo kapcsán a folyamatos áldozathibáztatásra gondolni), amelyben könnyű a Bondhoz hasonló, echte hetero, fehér férfi példaképek tucatjait megtalálni, nem csupán visszamenőlegesen. Ha viszont az ikonikus női, fekete, vagy meleg karaktereket kellene szemügyre venni a mainstream filmgyártás elmúlt 100 évében, ez a szám elenyésző lenne. (Elég ha például megnézzük az MCU hőseinek fehér férfi arányát a nőkhöz képest.) Ergo a mérleg serpenyője továbbra sem egyenlő és nem lehet mindenki egy Meryl Streep, hogy kedvére válogathasson a jobbnál jobb szerepek között. A másik tényező, amivel nem számolnak sokan, hogy jelenleg a filmipar igen erős átalakulását éljük és ez a filmipar nem szeret kockáztatni, sokkalta inkább biztosra akar menni. Márpedig vadonatúj női kémre franchise-t alapítani rizikós (még egy egyértelműen badass Charlize Theron-féle Atomszőkével sem jött be), hiszen a jól bejáratott szuperhős franchise-okért fizetnek a nézők (és mondjuk a Marvel esetében ott is elsősorban a brandért), vagy adaptációkért. Magyarán olyanért, amit ismernek és jó eséllyel nem vált ki emellett már előzetesen is olyan éles szembenállást az emberekben, mint a 2016-os Szellemirtók. Azonban a jól bejáratott brandek hiába uralják a filmipart és falják fel szép lassan azt, idén a Bosszúállók: Végjáték gigászi bevételei ellenére is a mozibevételek vagy 10%-kal csökkentek eddig a tavalyihoz képest, nem kis részt a streaming hatása, valamint a kifulladó brandek, franchise-ok miatt. Ergo a stúdiók olyan kényszerhelyzetben vannak, hogy egyszerre kell valami régit (bejáratott franchise) és valami újat nyújtani, ami minél inkább megragadja a szélesebb tömegeket, vagyis piszok sikeres.
Cary Fukunaga Bond 25-je jelenleg nyilván ebben a csapdahelyzetben van, hiszen az évek óta fennálló pletykákra is kell valamiféle választ adniuk, miközben a széria ismerőit, rajongóit, avagy az újonnan becsatlakozókat is meg kell szólítaniuk, ami egy majd 60 éves franchise esetében piszkosul nehéz. A forgatókönyvírói csapathoz végül az utolsó pillanatban csatlakozó Phoebe Waller-Bridge (Megszállottak viadala) szerint igyekeznek a kor igényeihez igazítani a franchise-t, amely igazságosabban bánik a női karakterekkel ezzel is érzékeltetve, hogy Bond már nem az a feneket paskolós macho, mint Connery idejében volt a 60-as években és az, hogy (valamint ahogy) Lynch-et megtették 007-es ügynöknek - és annak is igen nagy valószínűség szerint csak ideiglenesen -, az mindenképpen frappáns áthidaló megoldás. Mindamellett egy olyan Bondot adhat az elkövetkezendő filmben, aki mindenét elvesztette és ezt kell visszaszereznie Craignek utoljára a szerepben, mielőtt átadja egy másik színésznek a stafétát. Mert kétségünk se legyen afelől, hogy a 007-es továbbra is marad Bond. James Bond.