Hirdetés

Mutass, ne mesélj! - a hatásos expozíció titka

|

Az írók egyik legősibb alaphibáját és örök kínját, a háttérinfók stílszerű adagolását vesszük elő a forgatókönyves cikksorozatunk friss darabjában.

Korábbi cikkeink a témában:

Mesteri antagonisták a filmvásznon: mitől lesz egy ellenfél több, mint szimpla gonosz?
Hősök és antihősök: A hős útja
Karakter vagy történet? - A forgatókönyvírók két fajtája
A logline ereje, avagy hogyan add el a sztorid egy mondatban?
A műfajkeverés határai: a zsánerek megújulása Hollywoodban
Egy forgatókönyv felépítése és a három felvonásos struktúra
- A tét növelése, avagy nem minden a karakterek halála

Bármit is vés életében először papírra (novellát, regényt vagy forgatókönyvet), a legtöbb író belefut korai munkái során az expozíció hibás megvalósításába. Az expozíció, vagyis a szükséges háttérinfók bemutatása egy adott szereplőről, helyszínről, szituációról stb. szinte kihagyhatatlan eleme a legtöbb történetnek. Viszont ha kézenfekvő eszközökkel valósítjuk meg, az bizony rettentően unalmas és olcsó, "mese habbal" hatást ér el.

Hirdetés
Hirdetés

Kézenfekvő eszköz alatt az "A és B karakter megbeszélik egymással" módszert értem - ilyenkor szokták azt a kritikusok vagy a tanárok az írók fejéhez vágni, hogy "elmeséled, ahelyett hogy megmutatnád". Forgatókönyvírásnál külön hangsúlyt igényel az igényes expozíció, hiszen egy filmen, vizuális médium révén, még inkább kiugrik, ha két szereplő pusztán csak megbeszéli egymással a szükséges háttérinfókat. Ilyenkor kegyetlenül kilóg a lóláb és érezzük, hogy nem is egymásnak, hanem valójában a nézőközönségnek beszélnek.

Hogy miért? A jó történet alapja a dráma és nincs dráma konfliktus nélkül, szóval ha a száraz háttérinfót tényleg csak két karakter egy átlagos, laza beszélgetésében hozzuk felszínre, akkor abban az égadta világon semmiféle konfliktus és ezáltal dráma sem lesz.

(Apró megjegyzés: igen, így is van számtalan olyan jelenet, ahol nem találunk feltétlenül konfliktust egy filmben - tipikusan a történet elején a főhős mindennapi életének bemutatásánál gyakori ez.)

Hirdetés

Mutatok egy variációt egy témára. Ugyanazt a szituációt először direkt bemutatom gyenge expozícióval, utána pedig mutatok egy lehetséges alternatívát (a sok közül) arra, hogyan lehetne ezt jobban.

Egy bárban két barát, A és B beszélgetnek a pultnál. B be akarja mutatni A-nak az ismerősét, C-t, aki épp úton van hozzájuk ugyanebbe a bárba.

A: Na, mesélsz nekem valamit róla?

Hirdetés

B: Jó, figyelj: a csajszi eléggé heves természetű - ami a szívén a száján, úgy készülj. Művészlélek, festőnek készül. Ráadásul nemrég bontották fel a több éves eljegyzést a volt csávójával.

Nyílik a bár ajtaja és belép a lány.

Ahelyett, hogy C-t egyik karakter (B) a másiknak (A) szavakban bemutatja, én inkább meghagynám a nézőnek a felfedezés örömét és valami ilyesmit írnék helyette:

Hirdetés

...

A: Na, mesélsz nekem valamit róla?

Mielőtt barátja, B belekezdhetne, nyílik a bár ajtaja. Egy fiatal nő, C lép be rajta, kezében óriási mappával, amiből kikandikál pár festmény. Meglátja B-t a pultnál és máris odasiet hozzá és A-hoz.

Hirdetés

C: Ne haragudjatok a késésért, azt hittem hülyét kapok basszus a taxistól. Volt egy kis nézeteltérésünk, de elküldtem a francba.

Amíg C elhordja mindennek a taxisofőrt, "A" szemügyre veszi a lány kezét: jó pár helyen nem sikerült teljesen lemosnia a rászáradt festéket. De nem ez a leginkább feltűnő, hanem egy jegygyűrű nyoma a gyűrűsujján, aminek egykori helyét már csak az alatta kifehéredett bőr jelzi.

Én most a legegyszerűbb példán át jelenítettem meg a mutasd-ne-meséld szabály erősségét, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a néző (vagy olvasó) maga fedezze fel a történéseket. Jelen esetben ő maga ismerje meg a "C" nevű hölgyemény (rendkívül kreatív voltam elnevezéseket illetően) olyan karakterjegyeit, mint párkapcsolati státusz vagy foglalkozás - néhány olyan jellemvonásával együtt, mint hogy kissé szétszórt (festéknyomok), vagy az ominózus ami-a-szívén-a-száján mentalitás.

Hirdetés

Persze nem mindig ilyenek a körülmények az expozícióhoz. Itt most egy harmadik karakter hatékony bemutatása volt a cél, akit ismert az egyik karakter a kettő közül. De számtalan másfajta szituáció lehet, ahol a háttérinfó felvillantását nem tudjuk ilyen könnyedén elintézni.

A következőkben olyan lehetséges eszközöket mutatok be, amivel megúszhatjuk a száraz expozíciót és jobbá tehetjük a végső munkánkat.

Hirdetés

Mutass, ne mesélj - extra kiadás

A háttérinfó hatékony bemutatására nyilván az a leghatásosabb, ha... megmutatjuk a szükséges információt. (Képzeljétek ide az Eredet óriási harsonáját.)

Ekkor jönnek képbe a különböző flashbackek vagy álomszekvenciák használata, ami egyébként hatásos lehet, de túlhasználni sem szabad őket. Gyakran alkalmazzák azt a technikát, hogy két karakter beszélget és közben bevágják a szükséges flashbackeket, amiről épp mesél egyik szereplő a másiknak. Ez nyilván sokkalta hatásosabb a szimpla beszélgetésnél, mindazonáltal nem szabad elfelejtenünk, hogy ezeket a múltbéli emlékképeket csak a néző látja, a karakterek nem (kivéve persze ha videofelvételt néznek éppen).

Sőt, nemcsak múlt- és álomjelenetekkel működik ez: feldobhatjuk olyan eszközök használatával is,  mint videóbejátszások, hologramok - a lehetőségek tárháza végtelen. Viszont azt ne felejtsük el, hogy ezek tényleg csak "egy szintre" vannak a sima beszélgetésektől, és habár színesítik az információ átadását, nem ezek a leghatásosabb eszközeink erre a célra.

Hirdetés

Szó mi szó, mindenképp százszor erősebb és ügyesebb módszer így bemutatni az expozíciót, de vigyázzunk, hogy ne tömjük tele flashbackekkel csak ezért a sztorinkat. Nem túl szerencsés, ha a néző a filmünk felét a múltban tölti csak azért, hogy megismerjen minden háttérinfót.

A narrátor

Szintén kétélű kard a narrátor használata egy történet elmesélése során. Jól is elsülhet, tipikusan ha a narrátor szerepe organikusan egészíti ki a filmet. Viszont ha csak egy beszélő, személyiség nélküli hang marad, akkor sajna ismételten belefutunk a fenti ellenpéldában felvázolt kellemetlen szituba - akár első, akár harmadik személyben jelenik meg a mesélő.

Hirdetés

Ha igazán remek narrációt szeretnétek látni, ajánlom a Lemony Snicket-féle "A balszerencse áradása" 3 évados Netflix sorozatot - ahol a narrátor szerepet kap a történetben, erősíti a misztikumot az összes évadon át, valamint egy egészen egyedi fekete humorral meséli el a főhősök kalandjait.

Humor Herold és Móka Róka beszélgetnek

Egy lehetséges eszköz, amivel feldobhatjuk az efféle jeleneteinket, az a jó öreg humor. Ha nemcsak szárazon tálaljuk, hanem feldobjuk pár viccel, vagy eleve egy röhejes szituációban derülnek ki fontos információk a karakter/néző számára, az sokkalta szerencsésebben csapódik le.

Hirdetés

A tanár úr (vagy az új diák) esete

Ami segítheti a szimpla beszélgetések elkerülését, ha a diskurzusban az egyik karakter a hivatásából vagy a történetben betöltött szerepéből adódóan többletinformációval rendelkezik. Tipikusan ilyen karakterek a tanárok, a tudósok, az ügyvédek, az orvosok, a nyomozók, az idős mentor archetípusok és a többi.

De másik oldalról is megközelíthetjük a dolgokat, mint ahogy teszik azt a "kinn van a hal a vízből" (fish-out-of-water) típusú sztorik: amikor a főhős tapasztalatlanul bekerül egy teljesen új világba/helyzetbe és bele kell rázódnia eme világ szabályrendszerébe, magába kell szívnia a szükséges tudást, hogy érvényesülni tudjon. Gyakorlatilag a nézővel együtt szedi magára az újabb és újabb infókat.

Hirdetés

Ez a fajta tudáshiány ráadásul egyfajta konfliktusforrásként is működhet (akár inter-, akár extraperszonális szinten), ami különösen jó, hiszen...

A nap végén a konfliktus a nyitja mindennek

Az egyik talán leghatásosabb fegyverünk a nyilvánvaló expozíció kiküszöbölésére szolgáló eszköztárunkban, ha a bemutatni kívánt háttérinfót egy erős konfliktus során fedjük fel. A konfliktus fenntartása amúgy is az egyik legfontosabb feladatunk íróként, szóval ha jól akarjuk végezni a "dógunkat", tele kell pakolni karakterek közti összetűzésekkel a történetünket.

Egy-egy ilyen verbális vagy non-verbális (értsd: például egyik karakter bucira veri a másik fejét) összecsapás során könnyedén el tudjuk rejteni az expozíciót - noha vigyázzunk! Attól még, mert két karakter között konfliktus áll fent, nem szabad minden fontos háttérinfót egy veszekedésbe beleszőni.

(Rendkívül hülye példa, de ugyebár azt se szereti senki a párjával való vitái során, ha hirtelen az egyik fél a másik fejéhez vág minden korábbi sérelmet. Tudom-tudom, furcsa asszociáció, de értitek, na.)

Hirdetés

Ennek kapcsán érkezik is a következő és egyben végső tanács is, egész pontosan 3... 2... 1...

Apránként, lépésről lépésre

Daraboljuk fel az információt, amit át szeretnénk adni. Vizsgáljuk meg, hogy a történet adott pillanatában mennyit tud a főhős, az ellenfele, a mellékszereplők... no meg persze a néző. Ne zúdítsuk rá a teljes infóhalmot, inkább szórjuk azt el morzsánként különböző módon.

Hirdetés

Ily módon a megfelelő, drámai pillanatban eléggé ütni fog az az utolsó puzzle darabka, ami ha végre a helyére kerül, a közönségünknek óriási "HŰHA" élményt okozhat. Ne mondjuk el nekik, hogy valami "NÉGY" - helyette inkább adjuk át azt, hogy "KETTŐ", "MEG" és "KETTŐ".

Rakják össze ők maguk, hogy ezidáig valójában mindvégig "NÉGY"-ről volt szó. Imádni fognak érte.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.