"A horrorfilmek nem hozzák létre a félelmet - csak szabadjára engedik."
Wes Cravenhez, a Rémálom az Elm utcában, a Sikoly-széria és az eredeti, 1977-es A sziklák szeme film rendezőjéhez köthető a fenti idézetet, amely tökéletesen összefoglalja az adott műfaj sajátosságait és ráaggatott viszontagságait. A horror műfaj sosem kapta meg és nagy valószínűséggel sohasem fogja megkapni azt a tisztelet és kijáró érdemet, amit végérvényesen megérdemelne - pusztán arra hivatkozva, hogy mekkora mértékben formálta a többi filmes műfajt és hogy mekkora hatással is volt a mi életünkre. Ezt és számtalan másik magával ragadó témát járja körbe az AMC 2018-ban megjelent dokumentumsorozata, A horror története, amiben a szakma ikonjai és legjobbjai fejtik ki véleményüket a műfajról és mesélnek megmosolyogtató vagy éppen elborzasztó anekdotákat a forgatásokról.
A horror története, vagy pontosabban fogalmazva Eli Roth: A horror története (Eli Roth's History of Horror) egy mindössze hét, egyenként 40-45 perces epizódból álló egy évados minisorozat, amely arra az ígéretes utazásra vállalkozott, hogy a horror műfajának nagyobb gócpontjain, szakaszain végigtekint, bemutatja a szakma halhatatlan alkotóit és kvázi egy ajánlóként is szeretne működni azoknak, akiknek kimaradtak a felsorolt és elemzett művek. És ahogy az eredeti címben ki is türemkedik, a műsorvezető végig Eli Roth lesz (tőle is ered valamilyen szinten az egész ötlet), aki egyben maga is az adott műfaj rendezője és kísérletezője.
Sokakat ez az utóbbi tény akár elborzasztásra is késztethet, ám már a legelején érdemes azt leszögezni, hogy Roth egy közel tökéletes műsorvezető. Ő az esetek többségében tényleg csak a háttérben ül, hagyja a meghívott vendégeit beszélni, nem szól közbe, maximum annyit, hogy hova haladjon tovább a beszélgetés. Néha személyes élménnyel kezdi az interjút (hogy ezt az adott mozit még kiskorában látta például), de abszolúte nem tolakodó vagy hivalkodó módon. És amikor rá kerül a sor a Motel című filmje kapcsán, akkor pedig végtelenül röviden, precízen és tömören fogalmaz, nem akarja elvenni a többi embertől a szót.
De mégis hogy kell ezt az egész dokumentumszerű koncepciót elképzelni? Az évad hét epizódja 6 darab témát jár körbe (egyet két részben taglalnak), a horror egy-egy nagyobb alműfaját, szegletét. Így találkozhatunk olyan topikokkal, mint a zombik, a vámpírok, a slasher vagy éppen a démoni mozik. Minden egyes ilyen témánál Rothék az adott legismertebb rendezőket, írókat vagy színészeket hívták meg interjúzni, mialatt végigtekintenek az alkotásokon az alműfaj keletkezésétől egészen napjainkig. A meghívottak beszámolnak, hogyan vetődtek fel a kezdeti ötletek, ezeket az évek során hogyan formálták, a forgatásokon miken kellett akarva-akaratlanul változtatni, illetve igencsak érdekes, sokszor meglepő kulisszatitkokat is megosztanak velünk.
Hogy mindez ne hasson már az első percekben unalmasnak, A horror története sosem ragad le egy adott interjúnál, hanem a készítők folyamatosan szemezgetnek az összeillő beszámolókból, ezeket pedig ügyesen, a nézői befogadás szintjén vágták össze - vagyis mindig tudjuk, miről vagy kiről van szó, még ha a képet ide-oda vágják is. Így nem meglepő módon egyszerre láthatjuk és hallhatjuk, hogy hogyan gondolnak most és emlékeznek vissza a még mindig élő horrorlegendák (pl. Bruce Campbell, Jamie Lee Curtis, Joe Dante, Tom Savini vagy éppen Robert Englund) és hogy anno, archív felvételeken miket is nyilatkoztak a már elhunyt alkotók (Wes Craven vagy George A. Romero).
Viszont a minisorozat struktúrájával kapcsolatban meg kell említeni azt a tényt, hogy a 40-45 perces műsoridőbe, értelemszerűen, nem lehetett mindent elmondani. Van olyan téma, amit igazán részletesen körüljártak (pl. slasher horrorok), de akadnak olyanok is, melyeknél akarva-akaratlanul ki kellett hagyniuk gócpontokat, szakaszokat. Ám még így sem éled fel a nézőben a hiányérzet, hiszen maga a sorozat amiatt készült el, hogy felhívja a figyelmet ennek a filmes műfajnak az adott ágazataira, hogy ajánlja őket. Emiatt sok epizód éri el azt a célt, hogy a megtekintése után mi magunk kezdünk el barangolni, kutakodni az adott téma iránt, valamint akár ki is pipálunk néhány megnézendő gyöngyszemet. És ennél többet pedig egy szórakoztatásra és egyben ajánlóra kihegyezett dokumentumsorozattól nem várhat el az ember.
És ha már A horror története struktúrájánál, valamint a friss-archív interjúknál tartunk, szükségesnek érzem megemlíteni azt a tényt, amit egy igazi filmrajongó, akinek ideáljai és követendő alkotói vannak, nagyon fog díjazni - nevezetesen hogy ezekből a beszámolókból megismerhetjük a legtöbb filmes szakembert és annak gondolkodási módját. Rendre őszinte, gyerekkori vagy egyéb személyes témákat is bevonnak a beszélgetésekbe, így megtudhatjuk, hogy a saját stílusukat, kézjegyüket milyen kedvenc horrorfilmek formálták. Például Quentin Tarantino az 1973-as Az ördögűzőt tekinti a legjobb horrornak; Rob Zombie (Halloween remake) az eredeti A texasi láncfűrészes mészárlást, Greg Nicotero (The Walking Dead) A cápát, Slash (a Guns N' Roses gitárosa) az Óment, Stephen King A ház hideg szívét vagy éppen maga Eli Roth a '82-es A dolgot. Kicsi, mérhetetlenül aprócska részlet, de nagyon sok kérdésre választ ad ez a személyesség.
Negatívumként nem szeretnénk szőrszálhasogató lenni, hiszen ez a minisorozat vállaltan egy ajánlóként, figyelemfelhívóként szeretne működni, miközben a szórakoztatást is szem előtt tartja. Értelemszerűen nem erre fogunk hivatkozni, ha például a horror egyik témájából írjuk a szakdolgozatunkat, de nem is ez a lényeg. Ha mind a hét epizódon végigrágtuk magunkat, és ezzel kicsit másképpen, behatóbban tekintünk a horrorra, vagy csak szimplán megjött a kedvünk egy-egy filmet megnézni, akkor már volt értelme elkészíteni mindezt. Természetesen aki nem szereti a műfajt vagy túl ijedős, az nem fogja élvezni a látottakat, de aki egy picit is konyít ehhez a témához, szeretné megtudni, hogyan készültek az ikonikus klasszikusok és miket kellett megváltoztatni a 21. századra, az mérhetetlenül jól fog szórakozni. Mindenképp ajánlatos nekikezdeni, már csak azért is, mert ennek a sorozatnak van az egyik legstílusosabb intrója (lásd lent), valamint hogy felhívjuk a figyelmet rá: a horror egy nagyszerű műfaj. És ahogy Stephen King mondta: "Azért találunk ki horrorokat, hogy azok segítsenek megbirkózni az igaziakkal."
