Vigyázat! A 3. fejezettől masszív spoilerek fordulhatnak elő a történet lezárását illetően!
"Emberek, hol lehetünk?" - teszi fel a kérdést Charlie a két részre bontott Pilot részben, és minden bizonnyal több millió néző is a tévék előtt, miután úgy döntött, esélyt ad ennek az új sorozatnak, amit csak úgy hívnak: Lost. De nem is lehetett más a reakció egyik esetben sem azok után, hogy milyen töményen ránk - és a karakterekre - zúdult a Lost-formula a rejtélyek és misztikumok formájában, amik meghatározták az egész szériát. Jegesmedve egy lakatlan trópusi szigeten? Valamiféle hatalmas szörny él itt a vadonban? És mi az a francia nyelvű rádióüzenet? Mások is vannak rajtuk kívül a szigeten? És ez csak a jéghegy csúcsa volt…
De milyen kalandos úton jutottunk el a Lost megszületéséig? Mitől lett akkora szenzáció, és mit adott nekünk? Hogy tudta a világ jó része ennyire félreértelmezni azt a befejezést, amelynek éppen az ellenkezőjét rágták a készítők és a szereplők gyakorlatilag a néző szájába? Hogy lett ebből sokaknál Mandela-effektus? Ezekre, és még sok másra is igyekszem kitérni a továbbiakban. Öveket becsatolni, hosszú utazás jön!
1. Lost - A kezdetek
Fordulatos, kiszámíthatatlan, nem mindennapi. Talán így lehetne a legjobban jellemezni a Lost megszületését, amely már önmagában olyan izgalmas, hogy simán megér egy külön fejezetet. A 2000-es évek elején járunk. A Disney alá tartozó ABC csatorna csak árnyéka önmagának. Évek óta nem volt sikeres drámasorozatuk, a nézettségük folyamatosan csökken. Gyakorlatilag a túlélésért küzdenek minden tavasszal, amikor az új ötletekre és tervezetekre vadásznak. Ennek az enyhén szólva is ingatag lábakon álló csatornának az igazgatását örökölte meg Lloyd Braun 2002-ben, akit alig két évvel később a Disney ki is rúgott. És hogy miként jön ez ide? Nos, Braun rövid ABC-s karrierje pont azért ért véget, mert egyik utolsó döntéseként zöld utat adott minden idők egyik legdrágább pilot epizódjának - a Lost nyitányának.
A Disney ugyanis egyáltalán nem bízott a projektben. Egyrészt nem igazán láttak fantáziát Jeffrey Lieber akkor még "Nowhere" néven futó legelső tervezetében, amely ötvözni próbálta a 2000-ben bemutatott Tom Hanks-féle Számkivetett, a Survivor, a Gilligan's Island és A legyek ura elemeit, és amely csak egy teljesen hagyományos sorozat lett volna. Ez a változat meg is feneklett, és ezzel majdnem el is halt a széria. Ám 2003 végén - még Braunnak hála - megérkezett a fedélzetre J.J. Abrams (Mission: Impossible III, Start Trek, Star Wars: Az ébredő erő), illetve az általa hozott Damon Lindelof (The Leftovers - A hátrahagyottak, Watchmen, Prometheus), akik összerántották, átírták, és ezzel megmentették a projektet.
Másrészt a már említett pénzügyi okok is taszító tényezők voltak. Az extrém helyszínválasztás - hogy a forgatás legyen Hawaii-on - is már a határt súrolta. (Megjegyzés: végül a Lost összes részét, beleértve a Közel-Keleten, az USA más részein, és az Európában játszódó jeleneteket is itt forgatták - leszámítva egyetlen londoni forgatást). De a több mint egy tucat állandó szereplőből álló színészi gárda fizetése, valamint az őrülten magas gyártási költségek pecsételték meg véglegesen Braun sorsát. A Pilot konkrét büdzséjéről megoszlanak a beszámolók, de valahova 12-15 millió dollár(!) közé becsülik. Ami akkoriban irdatlan nagy összegnek számított. Csak a Pilotban látható repülőgép roncsainak Hawaiira szállítása 250 ezer(!) dollárba került, amelyek ráadásul jól láthatóak voltak a közeli Honolulu repülőterén leszálló gépekből is, ezért a légitársaságoknak azt tanácsolták, hogy nyugtassák meg az aggódó utasokat, hogy az csak egy forgatás kelléke.
Braunnak tehát távoznia kellett a csatorna éléről, addigra azonban már nem lehetett visszatáncolni a projekttel. Így a Disney és az ABC igyekezett a lehető legkisebbet bukni rajta, és egyezséget kötöttek a készítőkkel: megengedték nekik, hogy természetfeletti és misztikus elemeket használjanak, ám cserébe meg kellett ígérniük, hogy a végeredmény nem lesz túlságosan szerializált. Azaz, hogy a történet megértéséhez, annak élvezetéhez nem kell a nézőnek minden részt látnia, nem baj, ha néha kihagy valaki egy-egy hetet; és nem lehet olyan központi rejtély sem, aminek megértéséhez elengedhetetlen a korábbi részek ismerete. Abrams és Lindelof azonnal rábólintott az egyezségre, miközben nagyon jól tudták, hogy homlokegyenest az ellenkezőjét fogják csinálni a sorozattal. Simán a fejesek szemébe hazudtak, mert ennyire hittek a projektben, és ennyire tudták, hogy ha úgy csinálják, ahogy ők akarják, akkor sikeres lesz.
Így jött el 2004. szeptember 22-e, amikor is elstartolt a Lost. A többi pedig már történelem. A premiert majdnem 19 millió ember nézte élőben, a sorozat pedig ezt követően megélt 6 évadot és 121 részt, amelyek összesen 51 Emmy-jelölést zsebeltek be. Ebből 10-et díjra is váltott, a Pilot epizód egymaga 4-et nyert. Innen pedig nem volt megállás.
2. Lost - Az eltűntek
Sokan Abramsnek és Lindelofnek tulajdonítják a Lost sikerét, holott ez ebben a formában nem igaz. Abramsnek ugyan nagy szerepe volt az indulásban, és a sorozat legvégéig megkapta a kreditet és a vele járó honoráriumot az írásért és készítésért. De a pilot megrendezésén kívül csak ügyvezetői produceri feladatokat látott el, és a második rész után le is lépett a sorozattól - leforgatni a Mission: Impossible harmadik részét. Az igazi érdem Damon Lindelof és Carlton Cuse-é, akik közösen látták el a showrunneri feladatokat az elejétől a végéig, és találták ki az egész történetet, a világot és a mitológiát.
Nagy mélyelemzésekbe, megfejtésekbe nem fogok belemenni, lévén az elmúlt 20 évben mindenhol megírtak már mindent is a sorozatról, így sok újat nem is tudnék mondani. A sikeréhez, újításaihoz azonban mai napig nem férhet kétség. A Lost ugyanis végül sokkal több lett, mint azt a készítők (vagy az ABC és a Disney) valaha is remélték volna, és forradalmasította a tévézés világát. Ez nemcsak egy sorozat volt, amit néztünk, hanem egy interaktív élmény, amit megosztottunk egymással suliban, otthon, a melóban, vagy összejöveteleken. Elméleteket gyártottunk a látottakról és vitáztunk, miközben elmélyültünk A Sziget egymásba fonódó rejtélyeiben, és megpróbáltuk megfejteni a számtalan titkát. A rejtélyes, látszólag szerencsétlenséget hozó számokat Hurley-től (4-8-15-16-23-42), a bunkert és a többi állomást, a Többieket, a füstszörnyet, valamint a megannyi csavart és fordulatot, amit ez a 121 rész tartalmazott.
Egy olyan jelenséggé vált, amely nem csak megalkotta a rajongói internetes fórumokat, de hatással volt az egész akkori történetmesélési formára, valamint egy egész generációra. Egy élmény lett, ami éveken át végigkísérte a nézőt, és ami mindenhol ott volt, mindenki erről beszélt, mert ilyet előtte senki nem látott még (és ilyen magas minőségben azóta sem). Máig emlékszem az összes évad gyomrossal felérő fináléira, köztük a 3. etapéra is, amelynek sokkoló csavarja volt az egyik legizgalmasabb dolog a tévében valaha, és nem akartuk elhinni, hogy ennyi évad után is képes még ekkora mértékű fordulatra a sorozat.
Olyat adott a Lost, amit széria addig még soha: filmszerű, nagy költségvetésű szórakozást, high-concept formában. Olyan operatőröket használtak a forgatáson, akik végre kiléptek a sorozatok képi világának addigi komfortzónájából, és inkább kompozíciókban gondolkoztak, ennek köszönhetően volt tele a sorozat ikonikus és emlékezetes beállításokkal. Végre élmény volt nézni a részeket! A hangulatot olyan zenei aláfestéssel oldották meg, ami szintén példa nélküli volt. Michael Giacchino fantasztikus zenéjével első pillanattól kezdve ráérzett a lakatlan sziget, a túlélők és a megannyi természetfelettit és misztikumot tartalmazó történetre. Giacchino egyszerre írt aláfestő dallamokat és a jelenetekhez konkrét tételeket, amelynek ötvözete túlzás nélkül a tévézés egyik legjobb soundtrackjét eredményezte, és amely nélkül teljesen más lenne a Lost.
Nem mellesleg pedig olyan írókkal dolgoztak Lindelofék, akik nem a részről-részre formátumban gondolkodtak, hanem a nagy egészben, és képesek voltak előre látni (itt jöhetnek majd a kritikák és ellenvélemények, hogy nem is volt átgondolt koncepció, megtervezett sztori, de erről picit később). Olyan sztoriszálakat írtak, amik évadokkal később is még visszaköszöntek, és amelyek felölelték az egész sorozatot (Jack és Locke állandó ellentéte például a központi eleme volt a Lostnak). Behozták a flashback formulát, amely gyakorlatilag azonnal a sorozat védjegyévé vált, és amely új módszereket, új megoldásokat nyitottak a készítők számára a történetmesélésben.
Innentől kezdett a hangsúly is áthelyeződni Hollywoodról a tévére. A Lost után a színészeknek nem volt már ciki sorozatban szerepelni, újra menő, újra esemény lett a tévézés. Ez a forradalom pedig a mai napig tart, mi több, jelenleg a csúcsát éli. Hiszen ma a legnagyobb sztárok gyakorlatilag vadásznak a tévés szerepekre, és lassan nem marad hollywoodi csillag, aki ne szerepelt volna már legalább egyszer főszereplőként sorozatban.
De semmit nem ért volna a sorozat, ha nincsenek azok a karakterek, akikre annyi időt szántak a készítők. És, akik majdnem teljesen máshogy alakultak. Például Jack eredetileg már az első részben meghalt volna, és Kate vette volna át a túlélők vezetését. Emiatt Matthew Fox helyett az ABC a szerepet Michael Keatonnak szánta, mert arra az egy részre ki tudták volna fizetni. De miután átírták Jack karakterét állandóra, Keaton visszadobta a szerepet. De ott volt a Charlie-t alakító Dominic Monaghan is, aki eredetileg Sawyer szerepére jelentkezett, és a próbája után írtak neki egy karaktert.
Két karakter volt, akit konkrét színészre írtak az elejétől: John Locke (Terry O'Quinn) és Ben Linus. Ebből Ben története az érdekesebb abból a szempontból, hogy az őt alakító Michael Emerson eredetileg csak 3 részre jött a 2. évadba. De olyan meggyőző színészi alakítást nyújtott, és annyira közkedvelt lett a nézők között is, hogy előbb a három epizódos szerződését hosszabbították meg, majd a Lost egyik legfontosabb karakterévé írták át Bent. Persze nem minden sült el ilyen jól. A híres-hírhedt Nikki és Paulo esete a harmadik évadban például máig az egyik leggyengébb pontja a sorozatnak, akiknél a készítők végül le is feküdtek a rajongóknak, és hamar kiírták őket a sorozatból.
De ezt a néhány apró malőrt leszámítva olyan szereplőket adott nekünk a Lost, amelyekre mai napig emlékszik az ember, és amelyek a legjobb példaként szolgálnak arra, miként kell karaktereket írni és vezetni megannyi epizódon és évadon át. Végső soron mégiscsak róluk szólt a sorozat: a sok rejtély, természetfeletti és misztikum között ezekről az emberekről, a köztük lévő kapcsolatokról, konfliktusokról és küzdelmeikről. Ezeket legtöbbször sikerült úgy ábrázolni, hogy életszerű legyen minden pillanatuk, kerülve a sablon és giccselemeket. Olyan jellemekkel, karakterjegyekkel rendelkeztek, amikkel a hétköznapokban is találkozhatunk, főbb jellemvonásaikat, sztoriszálukat pedig még ennyi év távlatából is gond nélkül fel lehet idézni: Jack vezetői szerepét, keményfejűségét a hittel szemben, vagy az apjával való viharos kapcsolatát; Charlie önfeláldozását; Desmond kitartását és szerelmét Penny iránt; Locke feltétlen hitét a végzetben; Ben kiapadhatatlan kétszínűségét és ármánykodását; Hurley mindig vidámságát; Sawyer tragikus múltját és annak feloldozását. És még lehetne sorolni sokáig...
A Lost tehát a karaktereivel, a köréjük felépített mitológiával és a high concept formula tökéletesre fejlesztésével vált halhatatlanná és megismételhetetlenné. Hogy ez mennyire igaz, azt jól jelzi az ezt követő időszak. Elég csak megnézni azokat a sorozatokat, amiket a Lost sikere szült, és amik azt gondolták, simán letudják másolni annak sikerét - hogy aztán hatalmasat bukjanak. A Rejtélyek városa (Invasion), A mélység fantomja (Surface), A küszöb (Treshold), vagy a konkrét Lost-utódnak szánt Flashforward - ebben ráadásul több színész is feltűnik a Lostból - mind nagy elánnal érkeztek... hogy végül egyik se élje meg még a második évadot sem. De ott volt például A rejtély (Fringe), amelyet maga J.J. Abrams készített, de még ő sem volt garancia a sikerre, és bár 5 évadot megélt, ez is messze elmaradt a Losttól. De, hogy a közelmúltból is legyen példa, és akkor már egy ellenpélda is: a netflixes 1899, ami minden pontjában erőtlen és fárasztóan unalmas próbálkozás lett; a szintén netflixes Dark viszont méltó szellemi utódja lett a Lostnak, és részleteiben jogosan döngette a trónját, - ám letaszítania annak sem sikerült.
3. A Sziget NEM purgatórium és NEM voltak halottak végig - avagy a félreértelmezett lezárás története
Innentől tehát spoilerek, bár nem tudom, hogy egy 20 éves sorozatnál ez számít-e, de így a fair.
És akkor jöjjön a legfontosabb topik, aminek külön fejezetet kell szánni: a lezárás. Hol is kezdjem. Az tény, hogy a sorozat a második felére vesztett erejéből, és sokkal hullámzóbb lett az összkép, de semmiképp sem volt rossz. Maximum más, ami vagy tetszik valakinek, vagy nem. Ez tiszta sor. Az is relatíve elég hamar egyértelművé vált, hogy lehetetlen lesz mindenki számára tökéletes befejezést összerakni. Pláne egy akkora jelenséggel bíró sorozatnál, mint a Lost.
Így sikerült végül a készítőknek még a lehetségesek közül is az egyik legmegosztóbbat, de szerintem a legjobbat választani. Itt most jöhetnének a kritikus hangok, hogy ezt mégis hogy, hát tiszta katyvasz volt az egész, belegabalyodtak a saját rejtélyeikbe a készítők, a vége meg egyenesen rossz ezzel a mindenki halott volt végig dologgal (mint az a Lost kapcsán legtöbbször felmerül), meg egyébként is, hiába hangoztatták Lindelofék, nem volt kitalálva a történet sose. Ám ebből egyik sem igaz.
Kezdjük időrendben az elején. A tárgyalásokon a csatornával lehet mondták, hogy minden előre meg van írva, vagy később, még a sorozat az elején, hogy ne kerüljenek bajba a szerződésük miatt. De valójában a Lost sem volt az utolsó betűig kitalálva előre sose. Lindelof és Cuse ugyanis biztosak voltak abban, hogy 13 rész után, vagy legkésőbb az évad végén kaszát kapnak. Ezért úgy készültek, hogy beleadnak apait-anyait abba a fél évadba, ami jut neki. És ez meg is látszott azon az első 10-13 részen. Nem csak abban, hogy milyen erőteljes sztorikkal indult az egész sorozat, mennyi emlékezetes jelenettel, csavarral, rejtéllyel. Hanem abban is, hogy mennyi utalást kaptunk már itt az utolsó évadra. A fekete és fehér jáde kövek, egy álomjelenet, amelyben Locke szeme fekete és fehér (ezzel is előrevetítve tragikus sorsát az utolsó etapban), valamint Locke legelső monológját a világos és sötét oldalról mind-mind utalás Jacobra és a Feketeruhás Emberre, a jó és a rossz küzdelmére, amiket később meg is kaptunk. Vagyis ebben valójában még igazat is mondtak: tudták, hova akarják kifuttatni a sztorit, csak az oda vezető út hiányzott, és az, hogy ennek mikor kell megtörténnie.
Ráadásul van még valami, amiben a Lost forradalmi volt: a finálé kitűzésében. Odáig a tévében az uralkodó irány az volt, hogy a sorozatok addig futottak, amíg nézték őket, majd amint beesett a nézettség, repült is a kasza. Nem mondhatták meg az alkotók, hogy ennyi évadot és részt tervezünk, ezt a sztorit szeretnénk elmesélni, ekkor lesz vége az egésznek. Lindelof és Cuse azonban felismerte, hogy a fordulatok és titkok már nem elegek önmagukban, és a sorozat nézettsége kezdett bezuhanni a 3. évadra. A rajongók ugyanis tudni akarták, mikor kapnak végre válaszokat.
Emiatt történt meg az a paradigmaváltó megoldás, amely előtte elképzelhetetlen volt, azóta viszont bevett szokássá vált: az ABC megengedte nekik, hogy bejelentsék, pontosan mikor ér véget a Lost. Így történt, hogy a sorozat felénél megkaptak egy további három évados, 48 epizódos berendelést, ezzel kitűzve a sztori befejezésének időpontját. A bejelentés azt az üzenetet szolgáltatta, hogy a sorozat valóban épül valami felé, hogy a végkifejlet vár azokra, akik ennyi időt, energiát és agyalást fektetett a sorozatba. Nem hiába kaptuk meg az első jeleneteket, említéseket Jacobról a 3. évad második felében. Már ekkor megkezdődött az építkezés a fináléra. Arra a fináléra, ami sokaknál a mai napig úgy él az emlékezetben, hogy mindenki végig halott volt. PEDIG NEM, NEM VOLTAK HALOTTAK VÉGIG!
Ennek egyszerűen semmi értelme nem lenne a látottak szempontjából. És nincs is értelme! Például a fináléban, amikor mindenki összegyűlik a templomban, ott vannak olyan karakterek is, akik nem is ültek a repülőn - Desmond és Penny például, vagy Ben, Juliet. Ha egész idő alatt halottak voltak a túlélők, akkor mégis hogyan találkozhattak volna olyan karakterekkel, akik nem is voltak az Oceanic 815-ön? Vagy miként járhattak utána ki/be A Szigetről egyes szereplők? Miként történt volna meg az egész időutazós sztoriszál? És még lehetne sokáig sorolni ennek a befejezésnek a buktatóit és hibáit, amiből annyi van, hogy nehéz felfognom, miként terjedt el az interneten.
Azaz de, feltudom. A transzparensség jegyében ugyanis meg kell jegyeznem, hogy a sorozat sajnos olykor előszeretettel játszott rá erre a teóriára akarva-akaratlanul. Például az utolsó évadban jó párszor elhangzik az a mondat valamilyen formában a karakterektől, hogy már rég meghaltak. Ez kezdte el igazán elhinteni a totális félreértelmezés csíráit, amit aztán a templomos finálé (számomra egyébként ezt érthetetlen módon, erről részletesen mindjárt) csak tovább táplált. Ami végleg efelé az értelmezés felé tolta a nézők és rajongók egy jelentős részét, az a finálé stáblistája alá berakott képek az üres szigetről és a roncsokról. De ezek NEM AZT JELENTETTÉK, hogy az egész sorozat eseményei sose történtek meg, és valójában mindenki halott volt, a Sziget pedig a purgatóriumként funkcionált. Az az egész jelenetsor csak az ABC ötlete volt. Ezekkel a felvételekkel akarták áthidalni az érzelmes finálé és az azt rögtön követő esti hírek közötti szakadékot, segítve a nézőket az átmenetben. Csak éppen abba nem gondoltak bele a csatornánál, hogy a tévé előtt ülők majd ebben is értelmet keresnek. Cuse és Lindelof egyébként félt is tőle, hogy a nézők esetleg ebbe is mást látnak bele, és értelmet próbálnak majd neki keresni, ezért ők ellene voltak ezeknek a képsoroknak. És nekik lett igazuk:
Az volt a probléma, hogy a nézők annyira hozzászoktak a Lostban ahhoz, hogy mindennek értelme, célja van, hogy ebben is azt kezdték keresni. Így végül sokan azt olvasták bele a felvételekbe, hogy mindenki halott volt. Pedig a szándék csak egy narratív szünet volt ezekkel a képekkel, ám túlságosan baljóslatúra sikeredett
- nyilatkozta egy 2021-es interjúban Cuse.
3.1. És akkor jöjjön végre: az utolsó jelenet, és hogy mit láttunk itt
A befejezés szerintem tényleg kifejezetten kielégítő, és a körülményekhez képest a legjobb lett. A szignifikáns kérdésekre, amik ténylegesen fontosak voltak, hogy választ kapjunk, arra mind megkaptuk, és amennyire karaktervezérelt volt végig a Lost, egy-kettőt leszámítva az összes szereplő remek lezárást kapott. Igen, az utolsó évad a leggyengébb a sorozatban. Igen, jócskán vesztett már régi fényéből. És igen, az is teljesen érthető, ha valakinek nem tetszik az a lezárás, amit kapott. Ezzel nincs is baj. De az elfogadhatatlan, ha valakinek úgy nem tetszik a lezárás, hogy nem is tudja, mi történt, teljesen mást hisz a végének, és a hamis befejezést utálja.
A finálé legvégén, az utolsó 6-8 percben ugyanis konkrétan megkapjuk a választ az egészre. Jack apja, Christian világosan elmondja fiának - és rajta keresztül nekünk, nézőknek is -, hogy minden, ami vele történt, megtörtént, és valóságos volt. Az élete, a lezuhanás, a Szigeten történtek, az onnan való kijutás, a visszatérés, az időutazás, a füstszörny, Jacob, és az önfeláldozása. Minden. Ennél jobban tényleg nem lehet világosabban kifejezni, egyértelműbbé tenni, hogy mi történt.
Az egész 6. évad alternatív szála, a flash sideway - amelyben úgy tűnt, egy alternatív valóságot látunk, hogy mi lett volna a karakterekkel, ha az Oceanic 815 sosem zuhan le - a végére kiderült, hogy egy "várószoba" volt a továbblépésre a túlvilágra. Jack apja erre is ad magyarázatot fiának (és megint csak nekünk is). Mert mindenki meghal egyszer. Valaki előttünk, mások viszont csak jóval utánunk. De amikor ez megtörténik, akkor ebben a "várószobában" - ahol nem létezik az idő, nincs a most, a jelen, hanem az egy állandó, de örökké tartó pillanat - várja meg mindenki a legfontosabb embereket az életéből, hogy amikor mindenki meghal az élete pontján valamikor, összegyűljenek, és együtt tudjanak továbblépni a másvilágra.
És pontosan ez történt Jackkel és a többiekkel a templomban a legvégén. Mivel életük legfontosabb, legmeghatározóbb része az volt, amit együtt töltöttek egy lakatlan szigeten, annyira összefonódtak egymással, hogy csak együtt, közösen tudnak továbblépni a halál után is. Mert senki nem bírja egyedül ezt a terhet, ezt az utolsó nagy lépést megtenni. Jacknek is mindenkire szüksége van hozzá, ahogy nekik is Jackre. És mivel őt nevezhetjük a sorozat főszereplőjének, ezért látjuk az ő szemszögéből ezt a folyamatot.
A halálnak és a halál utáni létnek ez egy olyan érett és érzelmileg hatásos értelmezése, amely szerintem tökéletesen illik a Lost, és Lindelof személyes világába is. A Lost történetének alapját ugyanis a filozófia (nem véletlenül hordozza több karakter is egy neves filozófus nevét: John Locke, Rousseau, Desmond Hume stb.) és a szociológia (a szigeten élő közösségek élete és mindennapjai) mellett mindig is a vallás/teológia (a hit és a természetfeletti dolgok) jelentette. Egyszerre beszélt az életről, a halálról, a születésről és az újjászületésről, valamint a jó és a rossz örök harcáról a sorozat. És akik azt hiszik, az egész vallás csak belemagyarázás, az tényleg nem figyelt eléggé. Locke feltétlen hite a végzetben. Mr. Ekho megrendíthetetlen hite Istenben és a magasabb erőben. Jack Shephard egész karaktere Jézusra való utalás (a neve is azt jelenti pásztor, aki tereli a nyáját=vezeti a túlélőket, majd a legvégén ő áldozza fel magát mindenkiért), vagy Lindelof későbbi munkássága a vallás, a hit és a teremtés kérdésköreiről (The Leftovers - A hátrahagyottak, Prometheus) mind ezt támasztják alá.
És ha ez valakinek még mindig nem lenne elég, akkor bedobom ide azt, amiről kevesen tudnak: a sorozat lezárása után kaptunk egy rövid, pár perces epilógust is. Ebben előbb Ben zárja le a DHARMA Kezdeményezés szálát, majd mellette feltűnik Hurley és Walt is, amint új feladatukról beszélgetnek. Az epilógus a finálé után történik időrendben, és kánon is. Éppen ezért a karakterek nem lehettek halottak az egész sorozat alatt. Hiszen többen is tovább élnek és ügyködnek A Sziget védelmén a finálé után is.
Naphosszakat lehetne még beszélni a sorozatról, a megannyi emlékezetes történetszáláról, a csavarokról, a lezárásról. De nem szeretném már ennél is tovább húzni ezt a gigászira sikeredő visszatekintőt. Ha másra nem, remélem legalább arra jó volt ez az írás, hogy több emberhez is eljusson az igazi lezárás, akár régi nézőkhöz, akár az újakhoz, akik talán pont amiatt nem mertek sose belekezdeni. Az biztos, hogy így, a 20. évforduló idején elkezdett gyógyulni a világ. Ugyanis egyre több cikk születik arról, hogy miként is ért véget valójában a Lost, és egyre többször tűnik fel a finálé a legjobb befejezések listáján. Ez pedig mindenképp bíztató jelenség.
A Lost ugyanis felejthetetlen és megismételhetetlen élmény volt. Ahogyan azt Jack mondta egyszer: Vissza kell mennünk. És én bármikor vissza is térnék ebbe a világba. És időnkét meg is teszem. Mert én, te, vagy legyen szó bárkiről, hiába végeztél már egyszer, kétszer, többször A Szigettel. A Sziget valójában sosem végzett veled, és sosem enged. Ez a Lost varázsa.
Namaste! És sok szerencsét!