Magyarul is nézhető az új Pókember film előzetese
Szinkronnal hallhatjuk Miles és édesanyja beszélgetését - egyebek mellett.
Szinkronnal hallhatjuk Miles és édesanyja beszélgetését - egyebek mellett.
A részben Magyarországon forgatott élőszereplős adaptáció még nem áll készen arra, hogy a közönség elé lépjen.
"A film, amit szüleid nem akartak, hogy láss."
Ezeket a filmeket szerettük legjobban 2022-ben.
A Blumhouse égisze alatt érkezett meg 2022 egyik legmegrázóbb filmje.
Nem ördögtől való ötlet folytatni egy sikeres filmet, de vannak esetek, akkor hatalmas hiba volt egyáltalán belekezdeni.
Anyagi fronton ezek a filmek adták a legnagyobb pofonokat a stúdióknak.
Megérkeztünk, ez itt a mélypont.
Az elvileg még idén érkező Gran Turismo film megmutatta magát a CES 2023 tegnapi műsorában, és a kedvcsináló később felkerült a YouTube-ra is.
Természetesen állami támogatásból finanszírozzák az 1242 - A Nyugat kapujában megemelkedett költségeit.
A színészt A galaxis őrzői 3-ban láthatjuk utoljára a karakter bőrébe bújni.
Tom Hanks-film, Guy Ritchie-akció, Oscar-aspiránsok, Cronenberg-testhorror. Á, mindez semmi, csak néhány film a januári mozifelhozatalból.
Amíg friss még a tavalyi tudás, csapjatok bele legújabb kvízünkbe!
Zavart, hogy az emberek gonoszok és minden na'vi a jó oldalon áll? Nos, ez nagyon úgy fest, hogy változni fog a harmadik Avatar-filmben.
Guy Ritchie kémes akciófilmje végül a 2022-es premier helyett a januári süllyesztőban landolt. Nem véletlenül.
Orosz filmesek megcsinálták, amit előttük még senki, a Kihívás című filmet a Nemzetközi Űrállomáson forgatták.
Az emberiséget szinte teljesen kiirtó űrlények, a nyugdíjkorhatárt bőven elérő Bőrpofa és államilag engedélyezett anarchia: ha hihetünk Hollywood nagyjainak, 2023-ban sem sok okunk lesz a fékeveszett vigyorgásra.
Freddy Krueger egészen másfajta verzióját kaptuk volna meg eredetileg.
Dwayne Johnson és John Cena is szomorkodhat Rian Johnson kijelentését olvasva.
Animált hercegnőmentés, egy beteges sorozatgyilkos és egy félszemű török gyűrűje: cikkünk első részében a kategória kipróbálásra érdemes darabjai előtt tisztelgünk!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.