Hamarosan debütál a méltán híressé vált rendező, Hayao Miyazaki legújabb filmje, A fiú és a szürke gém, amire az utolsó műveként hivatkoztak a marketinganyagokban (azóta kiderült, hogy máris vannak ötletei egy újabb alkotáshoz, szóval ez még nincs kőbe vésve). Ennek okán a Puliwoodnál felelevenítjük a rendező eddigi filmjeit, hogy betekintést nyerjetek, milyen animációs filmeket tett le sok évtizedes pályafutása alatt, és miért is olyan megkapóak ezek a animációs történetek.
A teljesség igénye nélkül fog elkészülni ez a cikksorozat, ezért említem meg már az elején, hogy milyen művek nem kerülnek be. Az első egész estés animációs filmje, a Cagliostro vára (Lupin III: The Castle of Cagliostro) egy már ismert manga és anime karakter újabb kalandját meséli el, ami nem annyira hordozza magán Miyazaki kézjegyét. Illetve kimarad még A könyvek hercege (Whisper of the Heart), az Arrietty - Elvitte a manó (Arrietty) és a From Up on Poppy Hill, mivel ezeknek csak írásában vett részt Miyazaki, de a rendezésében már nem. De így is tíz film van még a listán, amelyek teljes egészükben Miyazaki felügyelete alatt és fantáziája által manifesztálódtak.
A Miyazaki visszatekintő eddig megjelent cikkei:
- Nauszika - A szél harcosai
- Laputa - Az égi palota
- Totoro - A varázserdő titka
- Kiki - A boszorkányfutár
- Porco Rosso - A mesterpilóta
- A vadon hercegnője
- Chihiro Szellemországban
- A vándorló palota
- Ponyo a tengerparti sziklán
- Szél támad
Az 1997-es A vadon hercegnője után Hayao Miyazaki azon gondolkodott, hogy milyen filmet készíthetne, aminek történetével és főhősével a 10 éves lánykorosztály is tudna azonosolni. Korábbi filmjeiben voltak fiatal protagonisták, de azok vagy a gyermek, vagy a tinédzser korosztályba tartoztak. Emellett a film történetének közegét Miyazaki gyermekkori városának fürdőházai inspirálták, amik számára mindig is titokzatos, különös helyeknek tűntek.
A történet egy költözéssel indít: Ogino Chihiro és szülei úton vannak új házuk felé, viszont miközben eltévednek az erdőben, rátalálnak egy furcsa helyre, amiről később kiderül, hogy egy átjáró volt a szellemvilágba. Chihiro szülei addig esznek egy büfében, míg disznóvá nem változnak, a lány pedig kénytelen munkát vállalni a helyi boszorkány fürdőházában, hogy megmentse szüleit és saját magát. Segítségére siet a boszorkány tanítványa, Haku, illetve megismerkedik a többi ott dolgozóval is, illetve a fura szellemlényekkel, akik látogatják a várost.
Nekem a Chihiro Szellemországban mindig is az egyik legérthetetlenebb Ghibli film volt, aminek sose tudtam kihámozni a jeleneteit és konfliktusát, hogy értsem, miről van szó, és ne csak véletlenszerű események halmazának tűnjön a cselekmény. A természetfeletti elemek kavalkádja miatt nem adja magát kapásból, de a Chihiro Szellemországban Miyazaki legerősebb antikapitalista témájú alkotása. Chihiro a gyermeki létből csöppen hirtelen a munka világába, ami ebben a varázsvilágban nélkülözhetetlen az életben maradáshoz (ugyebár mint a mi világunkban is). A gonosz boszorkány, Jubaba a tőkéseket szimbolizálja, aki bérrabszolgaságban tartja a dolgozóit, rossz körülmények között, szűk szobákban szállásolja el őket, és a kemény munkájukból kizárólag Jubaba vagyona nő. Chihirónak a nevét is elveszi a szerződés szerint, és Senre kereszteli át, ami azt jelenti, ezer. Ez is szimbolizálja, hogy a tőkéseknek a munkásaik kizárólag számok, nem veszik őket emberszámba.
A film másik központi eleme a kapzsiság és a gyermeki ártatlanság. Chihiro apja is megemlíti a 90-es években Japánt sújtó gazdasági válságot. A falánkságukat Miyazaki a gazdasági válságot megelőző japán társadalommal állítja párhuzamba, akik úgy élvezték a jólétet, hogy nem gondoltak a jövőre és elszakadtak a spiritualizmustól. Ezzel szemben a gyermeki lelket még nem rontotta meg a kapitalizmus, Chihiro nem azért dolgozik, hogy meggazdagodjon, nem érdekli az arany, amit a szellemlény kínál neki. Főhősünk rájön, hogy munka általi megváltás nem létezik, és ami valójában előre juttatja, az az önzetlenség, empátia és segítőkészség.
A korábbi Miyazaki cikkekben is említettem, itt is megjelenik a sintó vallás animizmusa, miszerint a tárgyakban és természetben szellemek lakoznak, akikkel harmóniában kellene együtt élnünk. Miyazaki nosztalgiával gondol vissza a kapitalista berendezkedés előtti időkre, arra a Japánra, ahol a természeti erők még nem a tőkések kizsákmányolásának tárgyai voltak. Amikor a spirituális gondolkodás meggátolta, hogy teleszemeteljék a folyót, ami annyira koszos lett, hogy Jubaba palotájában a folyó szellemét már egy bűzös lápistennel tévesztik össze.
A Chihiro Szellemországban kaotikus és nehezen értelmezhető, de izgalmas és érzelmekben gazdag cselekménye során olyan dolgokról mesél, amik semmit sem vesztettek aktualitásukból, sőt, lehet ma még sokkal relevánsabbak is. Chihiro drámája szimbolizálja a mókuskerékbe ragadt dolgozót a kapitalizmus igazságtalan rendszerében, a világa a spiritualitását vesztett Japánt, főhősének tettei pedig azt, hogy az empátia és önzetlenség többet ér bármennyi aranynál.