Időutazással búcsúzik a rajongóktól Az Esernyő Akadémia - befutott az utolsó évad trailere
Idén nyáron véget ér a Netflix fura szuperhőseinek története.
Idén nyáron véget ér a Netflix fura szuperhőseinek története.
Nyáron már nézhetjük is.
A nyár egyik legizgalmasabb streamingeseményének ígérkezik a Max sorozata.
Megkérdeztük szerkesztőinket, hogy a május 1-től augusztus 31-ig tartó időszak felhozatalából mire fognak mindenképpen beülni a moziba vagy a képernyő elé.
Minden esély megvan rá, hogy szórakoztató filmet kapunk.
A produkció megszületését Judd Apatow, a 40 éves szűz és a Felkoppintva rendezője is támogatta.
Pont, pont, vesszőcske.
Robert Downey Jr. tavaly nyáron megnevezte ennek az ellenpárját, vagyis a legjobb filmet, amiben valaha játszott, nemrég pedig a másik…
A Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon konferálhatta fel imádott kollégáját. Az elmúlt év nyarát a Barbenheimer-jelenség uralta a mozipénztáraknál, hiszen mind…
Fináléjához érkezik az év, valamint a még nyáron útjára indított cikksorozatunk, ami az idei blockbusterek anyagi (alul)teljesítésére fókuszál. A nagyító alá ezúttal a Disney és a Pixar animáció kerültek.
A tavalyi nyár történéseit sose fogjuk feledni.
Jenna Ortegát és Paul Ruddot hekkvásárlás közben sikerült lefotózni.
Folytatódik a nyári blockbusterek anyagi alulteljesítését elemző cikksorozatunk, ezúttal a szuperhősök botladozását szemügyre véve.
A 2023 nyarára tervezett kasszasiker filmek kapcsán egy egészen meglepő mértékű visszaesés tapasztalható - utánajártunk, mi állhat a bukások hátterében.
Kárpáti György Mór második nagyjátékfilmje a generációs tematika ellenére nem tud közel kerülni a nézőhöz.
Segítünk hűvösen tartani a géped a nyári hőségben és izgalmas olvasnivalóról is gondoskodunk. Emellett értékes ajándékra és egy visszautasíthatatlan ajánlatra is számíthatsz.
Az agyrázkódások és csonttörések a kanyarban sincsenek ehhez képest Johnny Knoxville szerint.
Érkezik többek között az új Insidious és Mission: Impossible film is, de a nyár legnagyobb dobásának mégis az Oppenheimer és a Barbie ígérkezik.
Bizonyára négyszemközt is megköszönte a Netflix adaptációján végzett munkájukat, de a színész olyan kedves, hogy ezt megtette nyilvánosan is.
Nyári akciónk keretében minden új PC World Max előfizetőnk ajándék hardvert is választhat. Siess, ne maradj le különleges ajánlatunkról!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.