Terminátor 5 - Elkeltek a jogok
Leginkább a Universal és a Lionsgate volt versenyben a Terminátor 5 jogaiért, és nagyon úgy tűnt, hogy előbbi nyeri el a kegyet, de jött az Annapurna Films és vitt mindent, mint a piros hetes.
Leginkább a Universal és a Lionsgate volt versenyben a Terminátor 5 jogaiért, és nagyon úgy tűnt, hogy előbbi nyeri el a kegyet, de jött az Annapurna Films és vitt mindent, mint a piros hetes.
A Pixar nyilvánosságra hozta a második Szörny Rt. nem meglepő történetét, hiszen nem folytatást kaptunk lényegében, hanem egy előzményt Monsters University néven.
A Cowboyok és űrlények valamint a Prometheus mellett más források is megszeretnének emlékezni a hatalmas ragadozók és más faj küzdelméről, most épp az alienekkel eresztik össze őket!
Örömükben sírnak a mozisok Észak-Amerikában, a Universal stúdió főnökei pedig örömtáncot járnak a székház aulájában, mert Vin Diesel legújabb filmje, a Halálos iramban – Ötödik sebesség egyszerre több rekordot is felállított.
A Universal stúdió elégedett a Halálos Iramban franchise utóbbi részeinek alakulásával, két hét múlva debütál az ötödik epizód de ők már a jövőre is terveznek...
Háború a vámpírok ellen alcímmel és 3D-s köntösben érkezik május 12-én A pap című akció-horror, melyben Paul Bettany, Cam Gigandet és Maggie Q pusztítja a vérszívókat.
Az Agave Könyvek támogatásával óriási nyereménnyel kecsegtető versenyre invitálunk meg Benneteket!
Már korábban beszámoltunk arról, hogy kiadják tavalyi versenyünk győztes művét, Kirsch Ákos A halál ékköve című regényét – a mai naptól pedig bárki kézbe veheti a könyvet!
Emlékeztek még a versenyünkre? Kirsch Ákos műve, A halál ékköve című regény lett a nyertesünk, melyet hamarosan a könyvesboltok polcain is megtalálhattok.
Aki bosszúra szomjazik, és valamivel vérszomjasabb az átlagembernél, gyakran akarja gyilkossággal megtorolni a sérelmeit… Az élet kioltásának azonban van egy sokkal lassabb, fájdalmasabb módja is a klasszikus emberölési módszereknél…
A Deadline megneszelte, hogy a Universal Pictures lecsapott a Terminátor 5 kiadásának lehetőségére, és villámtempóban kerestek egy embert is a projekt élére: Justin Lin-t.
Egy online versennyel akarják motiválni a gyerekeket arra, hogy minél többet olvassanak.
Az oxfordi egyetem irodalomtudósai pornográf verseket találtak egy 18. századi verseskötetben.
Tudtátok, hogy 78 évvel ezelőtt rendezték meg az első kutyaszánhúzó-versenyt?
A Universal megosztotta a világgal a Halálos Iramban: Ötödik sebesség című filmük poszterét. A képen Vin Dieselt és Paul Walkert láthatjuk amint éppen száguldoznak.
Egy apró vers a Holdról. Fogadjátok szeretettel!
Rettegjen minden vérszívó, hiszen itt van Paul Bettany, és egytől-egyig eltünteti az összeset a föld színéről, mindezt egy lányért és a lelki üdvéért, no meg mert így kívánja a rend.
A THR forrásai szerint Christopher Nolan elkezdett színésznők után keresgélni a következő Batman filmjének két szereplőjéhez. A szerepek egyike Batman ellensége, a másik a szerelme lenne.
Érdekes képre lett figyelmes néhány látogató a Universal Studio egyik kalandparkjának bejáratánál, melyen arról árulkodó jeleket találtak, hogy titokban forgatják a negyedik Jurassic Parkot. A Universal Pictures mindent cáfol.
Épp, hogy bemutatkozott a Halálfutam második része kizárólag DVD-n és Blu-Ray-en, nagyon úgy tűnik, hogy a Universal Pictures berendelte a harmadikat is, látva a sikereket. Héj, milyen sikereket is?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.