Hirdetés

Demóna: A sötétség úrnője - Kritika

|

A feleslegesség császára.

Hirdetés

Sokszor panaszkodunk - kritikusok és nézők egyaránt -, hogy a mozik jelenlegi palettáját a folytatások, mesefeldolgozások uralják. (A szuperhősfilmek mellett persze, de most utóbbiakat mellőzzük, nem szeretnénk átmenni Martin Scorsesebe.) A filmipar viszont továbbra is nézői igényeket elégít ki - vagy legalábbis erősen próbálkozik - és az átlag mozinéző szeret biztosra menni, olyanért fizetni, amit ismer, aminél a végcél mondhatni adott, csak az oda vezető út az igazán érdekes. Ez a meséknél különösen igaz, hiszen itt érvényesül igazán a "jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig méltó büntetését". Ezúttal legfeljebb a hollywoodi producerek kapják meg a jutalmukat egy kiadós csekk formájában, a büntetés rész pedig a nézők jussa. 

Hirdetés

Pedig a 2014-es Demóna a fent felvázolt recepten már alapkoncepciójában is egy érdekeset csavart, hiszen úgy mesélte el Csipkerózsika már unalomig ismert történetét, hogy a történetből ismert gonosz boszorkányt, Demónát tette meg főhősnek. Ez nem volt teljesen új keletű, hiszen animációs fronton a Gru és a Megaagy is olyan figurákat állított a középpontba, akik fölött a daliás főhősök az útjuk végén rendre győzedelmeskednek, itt azonban kételyekkel, problémákkal néztek szembe ugyanúgy ők is, mint ahogy a legnagyobb ellenfelük gyakran önnön gyarlóságuk, esendőségük volt. Persze ebből az animációs köntös és a vicces körítés rengeteget elvett a két fent említett példában, azonban a Demóna, ha nem is reformálta meg mindezt, vagy maradt filmtörténeti mérföldkő, mindenképpen szintet lépett elődjeihez képest. Ráadásul a címszerepben Angelina Jolie nemcsak hogy telitalálat volt, hanem a saját életéből vett párhuzamokat ügyesen tették meg a karakter részévé.

Ha a kritikusok nem is feltétlenül, de a nézők mindenképpen értékelték mindezt és nem csupán 700 milliónyi aranytallért hagytak a Disney kincstárában, hogy producerek és stúdiófőnökök Dagobert bácsi módjára úszhassanak benne nap, mint nap, hanem útjára engedték azt a mesefeldolgozási trendet, amiben Mickey egérék azóta is felülmúlhatatlanok. Azonban ez az élőszereplős adaptálás Disney-éknél látványosan kimerült a klasszikusaik újrahangszerelésénél: A dzsungel könyve, A szépség és a szörnyeteg, vagy az Aladdin hellyel-közzel ugyanazt mesélte el, a Dumbó igyekezett legalább a jól ismert mesét továbbgondolni, viszont Az oroszlánkirály látványosan nem mondott semmi újat az eredetihez képest, ráadásul a valóságra törekvés még el is vett az eredeti rajzfilmből. És most itt van A sötétség úrnője, ami a magyar címhez mérten nem túl elmés mese.

A probléma ott kezdődik, hogy a Demóna esetében adva volt a klasszikus mese, aminek a váza még a változtatások ellenére is segítették egyben tartani a sztorit, de ami a legfontosabb: kerek, lezárt egésszé varázsolták. Ezúttal pedig nem csak mozgásba kellett lendíteni ezt a történetet, de a készítők ezt is rosszul tették, felnőttek számára már messziről látható fordulatokkal, avagy ordas nagy logikátlanságokkal. Ennek tetejébe színészei szinte egytől elveszettek. Ez a leglátványosabban a Fülöp herceg szerepében a jelenleg tévében titánkodó Brenton Thwaites-t váltó Harris Dickinsonon látható, akinek érdemi karaktert, vagy annak legalább valamire való konfliktust elfelejtettek írni és ezzel a fiatal tehetség szemmel láthatóan nem tudott mit kezdeni. Ami a legszomorúbb, hogy Angelina Jolie is bajban van - pedig ő nem csupán főszereplője, hanem a producere is az egésznek, vagyis nyilván szívügye volt a projekt - ugyanis a második félidőben már dialógusa is csak elvétve akad és érdemi párbeszédek nélkül nehéz bármiféle karakterívet érzékeltetni. Michelle Pfeiffer kisujjból hozza a gonosz királynőt és a film jobban is használja a képességeit, mint A Hangya és a Darázs, de ez jobbára kimerül a szúrós tekintet gyakorlásában, ami akkor eredményez csak némi feszültséget, amikor Jolie-val csinálják ugyanezt. Chiwetel Ejiofor, Ed Skrein vagy Imelda Staunton pedig a szokásos hakniját tolja le, tehetségük megvillogtatására a többiekhez hasonlóan semmi esélyük sincs. Egyedül Elle Fanningen lehetett érezni, hogy próbálkozik.

Ha pedig ennyi tehetséget - még egy ilyen stúdiófilmben is - kiaknázatlanul hagynak, azért nem kis részt a rendező tehető felelőssé. Joachim Rønning a legutóbbi Karib-tenger Kalózaiban, valamint a Kon-Tikivel bizonyította, hogy van érzéke a vizualitáshoz, kiállításában pedig A sötétség úrnője is impozáns és ha 3D-ben szinte zéró is a térhatás, a 4DX legalább szórakoztatóbbá tudja tenni az élményt. A probléma ott van, hogy Rønning képtelen érdemben a történetet elmesélni, kigyomlálni a forgatókönyv logikai bakugrásait (és még finoman fogalmaztam), amit az aktuálpolitikai áthallásokkal vastagon tarkított szkript sem könnyít meg.

Viszont a film sodrása legalább jó (ezt az utóbbi időből kevés blockbuster mondhatja el magáról), a látvány helyenként lenyűgöző és ez a machinációkkal tarkított mese matiné is igazán csak a végén kapja meg a kínos pillanatait. Magyarán délutáni kikapcsolódásnak túlélhető (noha ez érdemnek nem éppen nevezhető), mert utána a filmet úgyis elnyeli a feledés homálya.

Demóna: A sötétség úrnője

Kinek Ajánljuk
  • A színes-szagos mesék kedvelőinek!
  • Az első rész és Angelina Jolie rajongóinak!
Kinek Nem
  • Akik még egy mesétől is elvárják az alapvető logikát!
  • Ha nem szeretjük egy matiné filmben az aktuálpolitikai áthallásokat!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.