A Carnival Row nem lesz az új Trónok harca, sőt még nem is szeretett volna az lenni. Csak a váteszlelkű firkászok akasztották rá ezt a clickbait megnevezést - tegyük hozzá, teljesen meggondolatlanul. Annak ellenére, hogy mind az egyik, mind a másik sorozat mutat némi hasonlóságot, mindez betudható annak, hogy egyik is, másik is fantasy. Emiatt szépen sorjában fel is vonultatják a műfaj legfőbb elemeit. A hasonlóságok sora viszont itt véget is ér, így az egymáshoz való méregetés egyáltalán nem mérvadó egy kritika gyanánt. A Carnival Row az Amazon egyik újabb húzócíme szeretett volna lenni, és a szépen lassan csepegtetett információk, valamint a gyönyörű előzetesek alapján ezt könnyűszerrel el is érhette volna. Ámde mindössze képileg és technikailag mertek a készítők elrugaszkodni a megszokottól; a történet, a karakterek, a dramaturgia és nem utolsó sorban a cselekmény terén klisét-klisére halmoznak, és sokadjára is felmondják ugyanazt a leckét, amit előttük már többen jobban elmondtak.

Mindenek előtt a Carnival Row nem egy az egyben rossz, hiszen látszik az akarás és a belefektetett izzasztó munka, de újfent igaznak bizonyul az a mondás, hogy ami tegnap még elég volt, az ma már kevés. Valahogy a sorozat legelső epizódjától az utolsóig (amik valljuk be, nem annyira hosszúak, hiszen mindössze nyolc rész tarkítja az első évadot, darabjuk pedig max. 50 perc/egy óra) végig azt éreztem, hogy szemellenzősen a produkció egy-két elemére fókuszáltak az alkotók, ezzel kvázi hanyagolva az összes többit. Ez pedig még korán sem jelentené azt, hogy maga a végtermék rossz lenne, ha ez az egy-két dolog elvinné a hátán a teljes szériát. Sajnos jelen esetben nem így lett, mert a nyolcadik óra végére is elképesztően gyönyörű, amit látok, csak úgy en bloc semmit se látok.

A Carnival Row a címben megjelölt városnegyedben játszódik a játékidő döntő többségében, ez pedig kvázi egy lelakott nyomortanyának tudható be, ahol a csalás, a gyilkosság vagy éppen az erőszak mindennapos dolognak számít. Viszont a történeten csavartak egyet azzal, hogy mindezt átemelték egy fantasy-steampunk világba a szokásos viktoriánus kori atmoszférával. Fantasy lévén telis-tele van természetfeletti fajokkal, figurákkal a széria, mint a tündérek, minótauroszok és egyéb nagyobb, szőrösebb entitások. A sztori ott veszi kezdetét, hogy a Rowt magába foglaló Burgue városába érkezik meg az első epizódban a tündérszárnyú Vignette Stonemoss (Cara Delevingne), akinek fenekestül felfordul az addigi élete, mikor megtudja, hogy régi szerelme, Rycroft Philostrate (Orlando Bloom) nem halt meg a hét évvel ezelőtti háborúban, hanem detektívként éppen egy nagy, sötét istenszerű lény egyeduralomra törését szeretné megakadályozni.

Ha ez a történet egy kicsit zavaros, akkor az elsősorban nem az én hibám, hanem magáé a sorozaté. Annyira sok mindenről szeretett volna szólni, hogy végül nem szól semmiről - vagyis pontosabban semmi fontosról. Nagyon sok kérdést felvet, ideig-óráig elteketóriázik rajtuk, de választ nem ad rájuk, iránymutatást vagy állásfoglalást nem tesz. Ehhez pedig szorosan hozzákapcsolódik az a tény is, hogy ezt az egész fantasy világot megint lebutították a rasszizmus bemutatásának a szintjére, vagyis minden természetfeletti lény, mindenki, aki nem normális fehér ember, az rossz és büntetendő - aztán páran rájönnek, hogy semmiben sem különböznek a másiktól, és jön is az isteni megvilágosulás. A másik ilyen kihagyott ziccer a romantikus szál a két főszereplő között, ami megkockáztatom, csak annak a nézőnek fog újdonságnak számítani, aki eddig az Izaura TV-t nézte napestig - rettentő közhelyes, kidolgozatlan, gyatra az egész, amely nem ad érdemi fogódzkodót, csak azt akarja, hogy higgyük el, ez a két ember szerette/szereti egymást és kész.

Mint ahogy fentebb említettem, a Carnival Row nem teljes egészében szörnyű, akadnak benne igencsak tiszteletre méltó elemek. Képi és technikai oldalról a végletekig gyönyörű munkát végeztek a készítők: a megkreált világ, az atmoszféra, a legutolsó sarokháznak az elszuvasodott pillére módfelett káprázatosra sikeredett. Olyan részletes és egyben megkapó módon tudták mozgásba hozni ezt a fajta fantasy világot, ami büszkén állhat be a sorba nagy klasszikusok mellé. Tényleg le a kalappal előttük, ahogy a jelmeztervezők, illetve a maszkosok/sminkesek munkája előtt is, hiszen a már-már jelentéktelen, csak a háttérben elgyalogoló kis statiszta alig észrevehető bajuszára is nagy figyelmet fordítottak - hát még a főbb karakterekre. A tündérek szárnyai, a minótauroszok és a bakok szarvai, a steampunk öltözékek, mind-mind közel fantasztikusak lettek, amiket az ember órákig el tudna nézni. Ha nem fogják ezt a sorozatot jelölni rangos díjátadókon ezeknél a kategóriáknál, akkor tényleg nincs igazság ezen a földön.

Pechünkre viszont a Carnival Row többi elemével nem igen foglalkoztak - ezek esetében megrekedtek a középszernél vagy még ennél is alább mentek a minőséget illetően. A szövegkönyv borzasztó; mintha egy olcsó ponyva krimi lenne, amiben a karakterek végig csak beszélő fejekként funkcionálnának, dramaturgiát vagy konfliktusépítést még hallásból sem ismerve. A párbeszédek pedig egyenesen homlokráncolóak: vagy azt mondják hangosan, amit éppen cselekednek, avagy cselekedni fognak, vagy más alkotásokból unásig ismert szólásokat idéznek.

A színészek (élükön A Karib-tenger kalózai-filmek egyik sztárjával, Orlando Bloommal) kicsit sem erőltetik meg magukat, sőt mintha már-már Bruce Willis-szinten unnák az egészet. Ripacsok, önelégültek, ezek miatt baromi rosszul alakítanak, és egyáltalán nem tudták megragadni a karaktereik valóit, melyek főleg a szerelmi és a drámai helyzeteknél olyan szembetűnőek (és halkan megjegyzem, döntően ezekre épül a teljes történet). Bloom mintha egy az egyben elfelejtette volna, mit kell csinálni ebben a szakmában - szerinte az teszi hitelessé egy sokat látott és megviselt szereplőt, hogy dörmögve beszél és elharapja a szavak végét. Elég csak tüzetesen megnézni az évad első epizódjában lévő beszélgetést, amely során Bloom egy megvert asszonnyal beszélget: az arcjátéka olyan, mintha a Saturday Night Live egyik burleszk paródiáját néznénk.

A Papírvárosok vagy éppen a Valerian és az ezer bolygó városa filmek ünnepelt sztárja, Cara Delevingne viszont próbálkozik, és ez tényleg dicsérendő. Ő még mindig sokkal jobb modell, mint színész, de látszik rajta, hogy mindent belead, és nem szeretné ezt a lehetőséget elpuskázni. A jelenetei nagy részében közel tökéletesen játssza el a túlélő, senkiben sem bízható tündért, de amikor kézzel fogható, együttérzést keltő drámára lenne szükség egy fontos szerelmi pillanatnál, akkor egyhamar elvérzik sajnos. Delevingne-nek még mindig az áll jobban, ha egy kemény, arrogáns, a szemeivel is gyilkoló nőt alakíthat (mint a Valerianban), viszont nem mehetünk el szó nélkül, hogy jelen esetben bebizonyította, hogy ha eggyel hátrébb kell lépni, sebezhetőnek, reménytelennek muszáj látszani, akkor némi típushibával ugyan, de az is megy neki. Pár év kitartó munka, és kiváló színész válik belőle.

Mellettük még felbukkan a sorozatban a Csernobilban remekelő Jared Harris is, aki a tipikus rosszfiút alakítja semmi extrával, viszont azt kifogástalanul. És pontosan ekkor tűnhet fel, hogy a Carnival Row főbb szereplői kicsit sem megkapóak, de a világban, a többi karakterben, az utca és a háború gyermekében rengeteg potenciál van. Ha végig csak azt kellett volna nézni, hogy a hétköznapi ember/természetfeletti lény hogyan éli túl a háborút, hogyan marad életben a nyomorban, a szegénységben, a magányban és a kiszámíthatatlanságban, máris sokkalta jobb sorozat születhetett volna mindebből. Ez az atmoszféra már-már ordít, hogy rendesen mutassák be, jelenítsék meg, és ne egy ilyen közhelyes, odavetett egyszerűséggel szúrják ki a néző szemét.

A Carnival Row amilyen lassan, komótosan, de érdeklődést keltve jött, annyira gyorsan és jelentéktelenül fog távozni - és ez nagy baj, mert igazi klasszikus válhatott volna belőle. A megálmodott világban, ahol az erőszak és mesei elemek, ahol a gyermekeknek este felolvasott történetek és a f#ck-ok megférnek egymás mellett, nagy a potenciál, nagy a lehetőség, de a készítők nem kezdtek ezzel semmit. Így egy felejthető, mód felett unalmas első évad kerekedett ki mindebből, viszont az Amazon Prime már be is jelentette, hogy készítik a második szezont, mi meg csak reménykedni tudunk, hogy ezúttal összekapják magukat. Nézhető, takarítás közben el lehet lenni rajta, de amint érkezik valamilyen középszernél picivel jobb film/sorozat, egyből váltani fogunk.