Hiába az Apple TV+-t eddig jellemző bizonyos minőségi szint mind filmek, mind pedig sorozatok terén, most sikerült jócskán alá lőniük annak. Nem is kicsit. Mert bár a Ghosted Hollywood két jelenleg egyik legmenőbb sztárjával, gigabüdzsével és high concept megvalósítással készült, a végeredmény pont akkora pofára esés, mint amekkorát az ilyen blockbuster filmektől az elmúlt években sajnos megszoktunk streamingvonalon.

Teljesen híján van az eredetiségnek, a szellemességnek és a kreativitásnak, és semmi olyasmi nincs benne, ami kiemelné a kínos középszerűségből.

Cole Turner (Chris Evans) egy teljesen átlagos, hétköznapi srác. Se a szerelemben, se az életben nem volt idáig szerencséje. Az országot sem hagyta még el sose, és már egy ideje otthon él a szüleivel, segíti a családi farm működését. Egy nap azonban találkozik Sadie Rhodes-szal (Ana de Armas), akibe azonnal beleszeret. Rögtönzött randijuk és együttlétük után úgy tűnik, minden sínen van köztük, de Cole nem képes az egészséges kapcsolatra.

Túlságosan is nyomuló és ragaszkodó, így napokig zaklatja, bombázza sms-ekkel a lányt, aki azonban egyikre sem reagál. Mintha felszívódott volna, és ghostolta volna Cole-t. A férfi szerencséjére azonban az inhalálója - amelyen nyomkövető van, nyilván - Sadie táskájában maradt. Így sikerül kiderítenie, hogy a nő Londonban van, és mivel romantikus gesztusnak hiszi, a nyomába ered, és azonnal odarepül. Ideérvén viszont hamar élet-halál helyzetbe kerül, amely közben kiderül: Sadie valójában egy CIA-kém, aki egy tömegpusztító biofegyver nyomára próbál bukkanni, mielőtt az egy veszélyes fegyverkereskedő kezébe kerülne.

Ha titeket is a hideg rázott több ponton a sztori olvasása közben, akkor jelentem: nem veletek van a baj. A film az elejétől a végéig tényleg pont ennyire kínos és jellegtelen. Pedig az ember azt gondolná, hogy egy olyan csapat, amelynek forgatókönyvírói többek között a Zombielandért és a Deadpoolért is feleltek, a rendező (Dexter Fletcher) pedig összehozta a Rocketmant és az Eddie, a sast, akkor ott olyan nagy baj csak nem lesz a végeredménnyel, nem? De, lett baj: a Ghosted egy olyan filmnek álcázott valami, ahol szó szerint mindenki - a kamera előtt és mögött egyaránt - csak a csekket jött felvenni: a tehetség, az erőforrások és a pénz elképesztő pazarlása az egész.

A lehető legsablonosabb, leginkább biztonsági játékot űző alkotás, amit csak egy streamingszolgáltató ki tud izzadni magából. Azon sem lepődnék meg, hogy ha kiderülne: az egészet a ChatGPT mesterséges intelligenciával generálták le kávészünetben a készítők. Mert semmi eredetiség, egyediség nincs ebben a történetben. A film cselekményét és karaktereit már annyiszor láttuk korábban, hogy már az a döntés, hogy egy újabb történetet meséljenek el egy olyan emberről, aki fülig szerelmes valakibe, aki nem az, akinek mondja magát, eleve halva született, és kegyetlenül lusta döntés.

Tekintve, hogy a játékidő mindössze 115 perces, gondolhatná az ember, hogy ennyit meg lehetett tölteni érdemi történéssel. De nem, a Ghosted tökéletesen illeszkedik A szürke ember, a Különösen veszélyes bűnözők (Red Notice) és társai sorába: a két óra körüli játékidő legalább háromnak érződik, és ugyanazt a jellegtelen és fárasztóan unalmas hatást éri el. Minden jelenet pontosan úgy pörög le, ahogyan az elvárható, amatőr párbeszédekkel és erőtlen poénokkal, pontosan kimért és időzített akciókkal, olcsó-műanyag látványvilággal. Az összképet tekintve ezért kicsit megdöbbentő, hogy ez nem egy Netflix film, mert a platform kínálatának minden negatív jegyét magán viseli.

Papíron Chris Evans és Ana de Armas tökéletes párosnak tűnhetett erre a feladatra. És valamilyen szinten jogosan gondolhatták azt a producerek, hogy ez valóban működni fog, hiszen a két sztárnak ez volt a harmadik közös kalandja (a Tőrbe ejtve és a fentebb említett A szürke ember után), szóval már jól ismerik egymást. Mégis, a kémia ebben a filmben egyszerűen nem létezik közöttük.

Ennek persze nagy részben az az oka, hogy a forgatókönyv pocsék: például az elején, a kettejük közötti civakodásnak bájosnak, viccesnek és aranyosnak kellene lennie. De pont az ellenkezőt éri el: ellenszenves, kínos, de legfőképpen nem vicces. Az sem segít a helyzeten, hogy a felbukkanó karakterek folyamatosan azt mondják a párosnak, hogy szobára kéne menniük, mert a közöttük "vibráló" szexuális feszültség egyszerűen átszakítja a plafont. Holott egy pillanatig nem lehet semmiféle feszültséget érezni közöttük, és az állandóan ezt szajkózással megint csak az ellenkező hatást sikerül elérni: kínosan nézzük ezeket a jeleneteket, hogy most itt nevetnünk kéne egyébként, vagy ezt tényleg komolyan gondolták a készítők? 

A két színész sem erőlteti meg magát igazán. Rutinból hozzák a rájuk erőltetett szerepet, de semmi maradandót vagy épkézláb jelenetet nem sikerül kipréselni magukból. Emellett a film konkrétan egy cameo-fesztivál. Tele van ismert arcokkal a játékidő - mint például a film kevés jó pillanata közül az egyikben, amelyben pár perc alatt egymást váltják az ismertebbnél ismertebb nevek egy egészen abszurd, ám éppen ezért vicces jelenetben - amelyek azonban szintén csak azt az erőtlen kísérletet szolgálják, hogy feldobják a történetet.

Nem is szeretném tovább szaporítani a szót. A Ghosted nem több egy olyan címnél, amit betesz az ember háttérzajnak, miközben valami hasznosat csinál. Ha nagyon nincs mit nézni, és egy limonádét akar fogyasztani az illető két órán át, amit fél órával a stáblista után már el is felejt, akkor annak jó választás lehet. De vajon mikor látják be a streamingszolgáltatók, hogy nem ilyen filmekre vágyik az ember, és hosszútávon ez édeskevés? Reméljük az Apple másik (elvileg) idén érkező nagy kémfilmes-sztárparádéja, a Henry Cavill-fémjelezte Argylle nem ezt a sort fogja tovább gyarapítani, hanem megpróbál minőségben is egy szintet hozni. Igazán ráférne már a streamingpiacra egy ilyen film.