Nemcsak a Pixar legendás stúdióját indította útjára az 1995-ös Toy Story debütálása, hanem a már rendkívül népszerű számítógépes animációs filmek műfaja is John Lasseter filmjével született meg. Igazi mérföldkő Woody és Buzz kalandjának első fejezete, mely a 90-es évek gyermekeinek máig egy meghatározó, mérhetetlenül kedves emléket jelent. A Toy Story idővel trilógiává nőtte ki magát, méghozzá egy csodálatos zárlattal, ami nem csak Andy gyermekkorára reflektált gyönyörűen, de mindazokéra is, akiknek hozzám hasonlóan máig ott pihen valamelyik karakter figurája a polcon - vagy éppen egy doboz alján. 2019-ben, majd' egy évtizeddel a trilógia után a Disney-Pixar stúdiójánál úgy döntöttek, hogy valamiért feltétlen szükség van egy negyedik részre, amiben ugyan rengetegen megtalálták a számításaikat, én viszont máig nem tudom hova tenni, hogy mi szükség volt egy újabb, immáron sokkal gyengébb "búcsúztatóra". Idén azonban volt okunk a bizakodásra, hiszen Buzz Lightyear önálló filmjének köszönhetően a széria franchise-zá nőtte ki magát, de az előzetes várakozásokkal szemben a Pixar alig-alig emlékeztetett önmagára.

Azt hiszem, abban nyugodt szívvel kiegyezhetünk, hogy a Lightyear az elmúlt évek egyik leghangulatosabb első előzetesével vonzotta magára a figyelmet, lévén a David Bowie Starmanjére hangszerelt kedvcsinálótól még most is elkap a hév, hogy azonnal látni akarom ezt a filmet. A rossz hír az, hogy ez az érzés a teljes filmet látva sem szűnt meg, ugyanis a Lightyear hangulatvilága köszönőviszonyban sincs mindazzal, amit a szóban forgó előzetes sugallt. Ez persze önmagában még nem mérvadó a filmet tekintve, de szerettem volna minél előbb tisztázni. Ahogy azt is, hogy az Angus MacLane rendezte sci-fi kalandfilm magasan a Pixar egyik legkevésbé érett alkotása. Mindez főleg annak fényében meglepő, hogy a Buzz Lightyear figuráját ihlető űrhajós története gyakorlatilag egy az egyben átemeli Christopher Nolan Csillagok közöttjének a felütését, csak éppen annak súlyát és az ahhoz társuló érzelmeket nem tudta reprodukálni a film.

A Lightyear egy piszok hangulatos inzerttel indít, mely visszautal a Toy Story-k Andyjére, és hogy neki bizony volt 1995-ben egy kedvenc filmje, egy bizonyos Buzz Lightyear nevű űrjárőrrel a filmszerepben. Ez pedig AZ a film, legalábbis állítja magáról a Lightyear. Ezen a ponton jelezném, hogy a kritikám a szokottnál valószínűleg jóval szubjektívebb hangvételben fogant. Ám azt gondolom, hogy egy ilyen felütést követően, és azt figyelembe véve, hogy ennek a filmnek legalább annyira kellene szólnia mindazokhoz, akik még a kezdetek-kezdetén ismerték meg Buzzt, mint akik most gyerekként kapcsolódnak be a Toy Story világába, talán érthető, ha személyesebben kezelem a dolgot. Elébe mennék annak is, hogy egy korrektül összerakott, helyenként kifejezetten látványos sci-fi kalandfilmről beszélünk, mely főleg inkább a fiatalabb korosztályban fogja megtalálni a közönségét (a Pixar esetében ezt általában nem tudom ennyire egyértelműen kijelenteni). A Lightyearrel viszont ezzel együtt is rengeteg problémám van, ezek közül néhány abszolút a személyes elvárásaimmal kapcsolatos, viszont legalább annyi objektívebb kifogásom is van, amik nagyon, nagyon szokatlanok a Pixar által képviselt általános minőségben fényében.

Először is, ez a film nem AZ a film, amiként hivatkozik magára a Lightyear a bevezető inzertben. Ha nincs az az apró felütés, akkor én most nem kezdenék el lovagolni azon, hogy MacLane rendezése egy pillanatában sem érződik egy, a 90-es éveket idéző sci-fi kalandnak. Persze, mint mondtam, nem is kellett volna feltétlenül ilyen típusú hommage-zsá alakítani a filmet, viszont a kezdést követően annyira elültették a bogarat a fülemben, hogy nem tudtam elvonatkoztatni ettől a csalódottságomtól. Stílusát tekintve a Lightyear egy teljesen steril, a mai sztenderdekbe tökéletesen illeszkedő sci-fi animációs film, mely nem csak a 90-es éveket képtelen megidézni, de saját identitást sem tud valójában kialakítani. Olyan jellegzetes szettingekre gondolok, mint pl. a Coco mexikói túlvilága, a Lelki ismeretek jazzy asztrális tere, vagy a Luca varázslatos vízi világa - csak hogy párat említsek az elmúlt évekből. Megkockáztatom, hogy a Lightyear már pár hónap távlatában is felidézhetetlen lesz ilyen téren, és épp ezt kompenzálhatta volna, hogy ha az említett inzerthez igazodva belecsempészik a 90-es évek filmkészítését az összképbe.

A stílust illető sterilitás mellett MacLane filmje a cselekményt nézve is egy furcsa vegyesfelvágott. Három főbb komponenst azonosíthatunk Buzz kalandjában: először is, a film mindenek előtt egy óriási Star Wars-idézés, mely több szempontból is összhangban van mindazzal, amit a karakter eredetileg is képviselt még a Toy Story-filmekben. (Megjegyzem, én nem bántam volna, ha a Lightyearnek épp ezt az aspektusát tekerik takaréklángra.) A film "star warsiságát" ezt követően vegyítették a Csillagok között koncepciójával, sőt, több ízben is konkrét jeleneteket emelnek át Christopher Nolan lélegzetelállító űreposzából. Ezt a mixet továbbá meghintik olyan easter eggekkel, utalásokkal vagy épp jól ismert egysorosokkal, melyeket Buzz Lightyear szeretett akciófigurájával köthetnek össze a rutinosabb nézők. E három komponens közül valószínűleg George Lucas klasszikusának a megidézése megy a legsimábban a Lightyearnek, ám míg a Csillagok között ötleteinek átemelése a cselekmény ordító hiányosságaira, addig az "alapműre" való utalások pedig az idősebb nézőkhöz való vérszegény viszonyulására hívják fel a figyelmet.

A Pixar alkotásait eddig szinte mindenért szerethette az ember, amiért egy mozgóképet csak szeretni lehet. Szemkápráztató látványvilág, végtelenül kreatív ötletek, emlékezetes karakterek és világok. Ami viszont számomra egyet jelent a stúdió munkásságával, azok az olyan empátiával megírt, érzelmekkel teli történetek, melyek egyszerre képesek hatást kifejteni gyermekre és felnőttre egyaránt, akár egy életen át. Bármennyire is nem szeretném ezt leírni, ámde a Lightyear szinte minden előbbi szempontban kudarcot vall a Pixar által képviselt színvonalhoz képest. Közülük talán mégis a történet ihletettlensége, és az abból következő érzelmek hiánya fáj a legjobban. A cselekmény nagyjából első harmadában kerül ledarálásra mindaz, ami a Csillagok között narratív és érzelmi origóját jelentette, ami ezáltal képtelen ellátni a feladatát, azon kívül, hogy megágyazzon egy érthetetlenül fantáziátlan, fárasztóan kiszámítható cselekménynek. Arról nem is beszélve, hogy azt szinte minden egyes ponton valamilyen isteni beavatkozás révén történő, egészen valószínűtlen baleset hajtja előre. De komolyan, folyamatosan ez történik, nincs egy organikus, hihető pillanata a történetnek. Az ékes példája annak, hogy hogyan nem írunk forgatókönyvet.

Tegyük fel, hogy a Lightyear mégis kap egy fele olyan érdekes cselekményt, mint azt a Pixar-művek általában szoktak, a film valószínűleg még akkor sem tudta volna elérni a szokott színvonalat. Amire a legkevésbé számítottam volna előzetesen, az tényleg az volt, hogy a Lightyear karakterei nem pusztán érdektelenek és borzasztóan egyszerűek lesznek, de hogy a film még kirívóan rosszul is fogja kezelni azokat - beleértve magát a címszereplőt is. Buzz mentségére szóljon, hogy a finálé abszolút felhúzza mind az ő figuráját, mind a komplett élményt, ami a középső harmadban hihetetlenül leült. A maga mellé kapott csipet-csapat tagjai viszont effektíve egy-egy karakterjeggyel bírtak: Izzy, Hawthorne parancsnok lánya, Darby, a fegyenc, Mo, a szerethető (?) bénázós, és ennyi - hiába néztem végig a filmet, egy félmondattal nem tudnék többet elmondani róluk vagy a személyiségükről, de még egyszerű archetípusokként sem voltak kifejezetten szórakoztatóak. Kivétel ez alól SOX, a robotmacska, aki bármily meglepő is legyen, egymaga ellopta a show-t, de még Buzz elől is. Az egyetlen eleme a filmnek, amely minden percben működött és szórakoztatott, egyúttal valószínűleg az egyetlen, amire hosszútávon is emlékezni fogok.

Buzz és Hawthorne parancsnok kapcsolata kellett volna, hogy a film ékköve legyen, mely egyébként tudott is működni a maga pillanataiban, néhány kifejezetten megindító jelenettel az élen. Ámde olyan hamar és érthetetlen kapkodással ellövik a kapcsolatuk összes puskaporát, vagy épp a parancsnok teljes figuráját, amire az egyetlen logikus magyarázatom az, hogy nem akarták konkrétan feldolgozni a Csillagok közöttet. Pedig őszintén úgy gondolom, hogy jobban jártunk volna a Lightyear érdektelen cselekménye helyett. Azt nem szabad elvitatni tőle, hogy a film kezdeti szakaszában igenis tudott működni a sztori, ahogy a fináléra is meg tudták az írók úgy csavarni a dolgokat, hogy a csalódottságam egy számottevő részét elfedtették velem. Amit azonban a három stáblistás/utáni jelenet után sem értettem, az az, hogy ez a film miért nem figyelt, vagy kedveskedett jobban azoknak a nézőknek, akik már kiskölyök koruk óta Buzz önálló filmjére vártak. Egyáltalán nem vagyok a jelenlegi nosztalgiára épülő hollywoodi trendek híve, viszont ha van film, ahol indokolt és jótékony lett volna az ilyesfajta szentimentalizmus, akkor az a Lightyear. Lépten nyomon ordítottak a kihagyott lehetőségek, úgy mint a Toy Story 2 Buzz-szekvenciájának újradolgozása, vagy amikor Buzz figurája kiteljesedik az egész film legjobb jelenetében - a katarzis mégis elmaradt, mert hiába adta magát, hogy felcsendüljön az űrjárőr már jól ismert zenei témája, ez valamiért mégsem történt meg.

Az nem kérdés, hogy a Lightyear nagyjából teljesíti a saját vállalásait, és képes megadni azt a könnyed és kellemes szórakozást, amiért a családok általában beülnek az animációs filmekre. Tehát küldetés teljesítve. Ám ha ennél tovább megyünk, és a Pixar korábbi alkotásai mellé téve vizsgáljuk az eredményt, akkor egyértelműen a stúdió egyik leggyengébb produkciójáról beszélünk, ami nem a bátor vagy ambiciózus ötleteibe bukott bele, hanem a szinte minden eredetiséget nélkülöző középszerűségébe. A film vizualitása valóban végig gyönyörű és világszínvonalú, ám még ezt sem sikerült érdemben kihasználni, hiszen főleg sci-fihez mérten lehangolóan kevés helyszínnel operál a Lightyear, és még azokat sem nevezném túlzottan izgalmasnak. A stáblistás gagek egyike egyértelmű utalásokat tett arra vonatkozóan, hogy itt bizony tervben van a folytatás, ám a film fogadtatását elnézve erre kevés esélyt látok. Én mindenesetre bízom benne, hogy nem ért véget még Buzz története, és hogy kapunk valamikor egy merőben más megközelítésű alkotást a jövőben.