Jövőre lesz 10 éve, hogy a Gareth Edwards (Zsivány Egyes, Az alkotó) rendezte Godzillával útjára indult a Legendary Pictures és a Warner Bros. közös Szörnyverzuma, amely azóta kitermelt magából egy önálló Kong-filmet (Kong: Koponya-sziget), egy Godzilla folytatást (Godzilla II: A szörnyek királya), egy all-star összecsapást a két titán között (Godzilla Kong ellen); valamint egy netflixes animációs szériát (Koponya-sziget) is. Kritikailag ugyan egyik sem lett igazán nagy siker - és akkor egyes címeknél ezzel még finoman is fogalmaztunk -, de a mozik pénztárainál mindig sikerült annyi nézőt megmozgatniuk, hogy életben maradhasson ez a franchise.
Olyannyira, hogy 2024-ben már jön is az új Godzilla és Kong film, ám a Szörnyverzum rajongóinak még addig sem kell várni. Az Apple TV+ streamingplatform ugyanis most novemberben útjára indította a Monarch: A szörnyek hagyatéka című élőszereplős sorozatot, amely a címszereplő árnyékszervezetet állítja középpontba. Meg persze néha a szörnyeket is.
A történet több idősíkon bontja ki magát. A jelen szál 2015-ben, nagyjából egy évvel a Godzilla eseményei, azaz a G-Napként elhíresült San Franciscó-i pusztítás után veszi fel a fonalat. Cate - aki ott volt azon a napon a városban, és testközelből élte át a szörnyek rombolását - azóta poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenved, de most kénytelen Tokióba utazni, hogy rendezze az eltűnt apja után hátramaradt dolgokat. Ennek során azonban súlyos felfedezést tesz: apja kettős életet élt, és itt is volt egy családja. Így ismerkedik meg féltestvérével, Kentaróval, akivel elszántan igyekeznek válaszokra lelni apjuk titkos életével kapcsolatban, miközben egy olyan világba csöppennek, amely tele van a titánok, és egy rejtélyes szervezet, a Monarch több generációra visszanyúló titkaival.
A másik fő történetszál ezzel párhuzamosan az 1950-es években bontakozik ki, ahol megismerkedünk majd két tudóssal, Keikóval és Bill Randával, akik már ekkor a szörnyek nyomában jártak; valamint itt találkozunk először a fiatal Lee Shaw-val, az amerikai hadsereg egyik katonájával, aki a közös pontot szolgáltatja múlt és jelen között. A nyitány alapján Cate mellett messze ő tűnik a legérdekesebb karakternek, amihez hozzátesz az az érdekesség is, hogy a fiatal Lee-t Wyatt Russell, az időset a jelenben pedig Kurt Russell alakítja (bizony: ők a való életben apa és fia). Ilyet tényleg nagyon ritkán látni mozgóképen, szóval erre mindenképp oda kell figyelni, hogy miként állítják majd párhuzamba egymás alakítását. Sajnos a többi karakter mellettük eddig elég halovány, ami persze még simán változhat, mindenesetre az nem jó előjel, hogy inkább idegesítettek, mintsem érdekelt volna a sorsuk.
Az viszont mindenképp jó pont, hogy a sorozat legalább próbálkozik a karakterekkel, nem úgy, mint a filmes társaik. A Monarch így sokkal inkább egy karakterközpontú sorozat, mintsem egy szörnyorgia. Ha nem is mindig, de helyenként már sikerült elérni, hogyan legyenek érdekesek az emberek, hogyan létezzenek, szerepeljenek egy ilyen gigászi lényekkel operáló történetben. De nem kell megijedni, lesznek itt titánok, csak kis adagokban. Már a duplanyitány alatt több felbukkan, sőt, még Godzilla is megmutatja magát, bár nem úgy, ahogyan azt sokan remélnék. Szóval, aki többet remél belőle, vagy egy kőkemény zúzdára vár, az egyelőre biztos csalódni fog. Sőt, ha tippelnem kénne, akkor szerintem az első két részben látott formula lesz végig alkalmazva, és esetleg az évad végén kapunk majd egy látványos összecsapást.
De egy pillanatig sem rejti véka alá a sorozat, hogy miről akar mesélni: a szervezetről és annak örökségéről, mintsem magukról a szörnyekről. Egy olyan világot mutat be a kisemberek szemszögéből, ahol Godzilla és társai léteznek, és hogy ez milyen hatással van a mindennapokra, miként alakul a világ egy pusztító eseményt követően. Az emberiséget ugyanis mélyen megrázta a tudat, hogy már nem ők állnak a tápláléklánc csúcsán, és a világvége bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Ezért válaszul különböző intézkedéseket dolgoztak ki, hogy felkészüljenek a következő szörny felbukkanására: a nagyvárosi figyelmeztető és védelmi rendszerektől (légvédelmi szirénák, mobiltelefonos riasztások, rakétaütegek) kezdve a bunkereken át az evakuálási plakátokon, útvonalakon és tervekig. Az ilyen világépítő részleteket és apróságokat a sorozat okosan képzeli el, és ügyesen keveri a fantáziát a realizmussal.
A megvalósítás viszont elég felemás eddig. A látványvilág például olykor valóban moziélményt nyújt, ahogyan elénk tárul egy-egy nagytotálban a jelenet, néhol azonban egészen elmosódott és pocsék a CGI. Nemtudom, hogy ez a büdzsé miatt volt-e, hogy így akartak spórolni valami későbbi nagy jelenetre, vagy csak hanyagság. Mindenesetre ez ki tudott rántani az élményből. Ahogyan a történetvezetés is elég csapongó. Csak a két rész alatt bejártunk vagy 3-4 évtizedet 5-6 különböző évvel, oda-vissza váltogatva hol egyikre, hol másikra, miközben a kontinensek és városok között is ugrálunk. Ezzel valószínűleg a rejtélyek elmélyítése, valamint a grandiózusság érzete volt a cél, de inkább lett felesleges túlbonyolítás szerintem, és simán lehet, hogy nem mindenki számára lesz befogadható az élmény így.
Összességében elmondható, hogy bár a világépítése mindenképp megsüvegelendő, és a Szörnyverzum bővítéseként a Monarch: A szörnyek hagyatéka valóban ambiciózus, az első két rész alapján azért még nem dobtuk el az agyunkat tőle. Minden téren kell fejlődnie a sorozatnak a hátralévő 8 részben, hogy kihasználják a történetben rejlő lehetőségeket, és több legyen végül, mint egy átlagos délutáni blockbuster-sorozat. A potenciál ott van benne, a karakterek és a rejtélyes történet mind adottak, annyit pedig már most ki merek jelenteni (remélem nem bánom meg), hogy nem ez lesz a franchise mélypontja. De vajon képes lesz a csúcsra érni? Pár hét múlva kiderül!