A Blumhouse Productions csak úgy ontja magából az alacsony költségvetésű, de pontosan emiatt is nagyot kaszáló horrorfilmjeit - ahogy azt már megszokhattuk az évek során. A láthatatlan ember után a You Should Have Left ismét egy regényadaptációnak tudható be, hiszen az író-rendező David Koepp a modern német irodalom egyik oszlopos tagja, Daniel Kehlmann történetét dolgozta fel. A 2017-ben magyarul is megjelent El kellett volna menned című regény egy időn és téren kívüli kísértetházba kalauzol el minket, ahol semelyik érzékszervünknek nem hihetünk. Amennyire jól hangzik ez papíron, annyira semmilyen lett végül filmen, ami habár nem egy borzasztóan rossz alkotás, de túlzottan kiemelkedő sem.

David Koepp neve sokszor előkerült már az évek során, nem csak a Puliwood hasábjain. Elsősorban forgatókönyvíróként tartják számon és hivatkoznak rá, ám hollywoodi stílusból adódóan már ő is elkezdett rendezni. Nevéhez olyan alkotások köthetőek, mint az első Mission Impossible, az Al Pacino-féle Carlito útja, Sam Raimi bemutatkozó Pókembere, de akár a nagy sikerű Jurassic Parkot is lehetne említeni. Rendezőként pedig igencsak felemás fogadtatású mozikat produkált (a jobbak közé sorolható a Fék nélkül vagy a Kísértetváros, a rosszak közé pedig A titkos ablak és a Mortdecai). Éppen ezért a You Should Have Left bárhogyan elsülhetett volna, a hivatalos előzetese alapján mi még bizakodtunk is, ám végül nem jött be a számítás.

A sztori egy nagy korkülönbséggel bíró házaspár, Theo (Kevin Bacon) és Susanna (Amanda Seyfried) történetét mutatja be. Míg utóbbi egy népszerű, de eléggé kikapós színésznő, addig előbbi egy az előző felesége halála árnyékából kilépni nem tudó bankár - akik közösen nevelik gyermeküket. Úgy gondolják, mindkettejükre ráfér egy pár hetes kikapcsolódás, így Wales-be utaznak, ahol egy isten háta mögötti városban bérelnek egy luxuslakást. A problémák viszont akkor veszik kezdetüket, mikor mindnyájuknak túlzottan valós rémálmaik lesznek, és egyre inkább azt kezdik érezni, hogy valakik még vannak a házban. Abban a házban, ami belülről nagyobbnak tűnik, mint kívülről...

Leszámítva azt a tényt, hogy a kiadott előzetes újfent sok fordulatot előre megmutatott, a régi, klasszikus kísértetházas hangulatot felettébb ügyesen megidézte. Ahogy maga a film is, hiszen ahogy haladunk előre a mindössze másfél órás játékidő alatt, úgy merül fel egyre több és több kérdés a házzal kapcsolatban. A helyiek (élükön a boltossal) nem szeretnének beszélni a hajlékról - ahogy mondják, Theóék majd úgyis meglátják, miről is van szó. Mindenféle és fajta spoiler nélkül pedig annyi azért elmondható, hogy maga a ház időn és téren kívül mozog, aminek vizuális ábrázolása tényleg tiszteletre méltó.

Nagyon jó volt látni, hogy a külalak és a dizájn nem egy ilyen kínzó, középkori, erőszakos stílust idéző hangulatot árasztott, mint oly sokszor, hanem effektíve semmilyent. Puritán berendezések, díszítetlen szobák és folyosók, már-már zavaró mérnöki megoldások jellemzik ezt a filmbeli házat - a feng shui figyelmen kívül hagyásáról nem is beszélve. Persze amikor szereplőink mélyebbre ásnak, a rejtett pincébe merészkednek, akkor előkerülnek a klisés láncok, a félhomály és a szüntelen csöpögő hangok sokasága.

A találó helyszín mellett David Koepp (még inkább Daniel Kehlmann) érdemeit tarkítják még a hasonszőrű kísértetházas horrorok sablonjainak elhagyása is - a karakterek szintjén legalábbis. Üdítő volt látni, hogy a szülők nem kezdik el hülyének nézni a kislányt, mert ijesztő árnyékokat lát a házban. Vagy nem kezdenek el hosszasan veszekedni, mikor mindketten mételyező, megmagyarázhatatlan érzéssel küszködnek. Vagy mikor a kislány leveri a pohár vizet az asztalról, akkor Theo nem kezd el üvöltözni vele, hanem inkább átöleli. Nagyon kis apróságok ezek, és sajnos, nem is mentik meg a filmet a sorsától, de az újítói szándék értékelendő.

A helyszín és az apróbb sablonok elhagyása után, ha nagyítóval is keresnénk, sem találnánk még kiemelkedő pozitívumot a filmmel kapcsolatban. A fenti kettő területen kívül a You Should Have Left vagy nem tudta, mit is akar elérni, vagy módszeresen öngólt rúg magának. Rengeteg karakterívbe és szálba kezd bele, de sehová se futtatja ki őket. Emellett számtalan felesleges üresjárat is fellelhető, melyeket amúgy tiszteletre méltóan próbált elkerülni (például magával a felütéssel), de hosszabb távon nem sikerült neki. Struktúráját és felépítését tekintve nagyon összeszedetlen, amire a kilométerekről előre látott lezárás csak olaj a tűzre.

Maguk a karakterek és az őket játszó színészek sem annyira magával ragadóak, hogy menteni tudják a menthetőt, sőt! Míg Amanda Seyfried abszolút elviselhető, habár nagyon érezni, hogy karaktere csak egy helyen topog és nem tart semerre, addig Kevin Bacon botrányosan pocsék alakítást hoz. Az egy dolog, hogy a színész kicsit sem tudta, hogy mit hogyan kellene eljátszania, de hogy végig azt látjuk, hogy igazából nem is érdekli őt ez az egész, az masszívan illúzióromboló. Ami végérvényesen tönkre is teszi a moziélményt, hiszen papíron ő lenne a központi figura. Az ő szemén kellene látnunk az egész történetet, vele kellene azonosulnunk. Ehelyett (és most nem viccelek), Nicolas "Rage" Cage-et megszégyenítő módon játssza el Theót, aki egyik pillanatban még teljesen nyugodt, a következőben pedig egyszerre mérges és zavarodott és feszült. Mondanom sem kell, e három állapotból mi egyiket sem tapasztaljuk meg. (De itt meg kell említenem, hogy ha mindez tudatos volt, az inspirációul szolgáló regényben is így van, akkor elnézést, és tökéletesen sikerült az alakítás - az már persze más kérdés, hogy kellett-e ez.)

Koepp nem eléggé kifinomult rendező ahhoz, hogy egy nem annyira jól sikerült forgatókönyvből egy jó filmet kihozzon. Stílusa egyáltalán nem érződik a végeredményen, ami nagyon is fájó ahhoz képest, hogy íróként mennyire jó ötletei szoktak lenni. Mire elérünk a You Should Have Left végére, konkrétan nem tudjuk, hogy pontosan mi is akart ez lenni. Kísértetházas horrornak módfelett kevés (az alap megvan hozzá, ez tény), karakterdrámának roppantul gyenge (főleg a színészi alakítások miatt) - leginkább egy szürrealista, avantgárd alkotásnak illene be, csak sajnálatos módon maguk a készítők nyilatkozták azt, hogy nem az. Ennek fejében tényleg csak egy kategóriába maradt, ahová be lehetne sorolni: a rossz filmek közé.

A You Should Have Leftben ott volt a potenciál. Egy irodalmi körökben népszerű regény csúfos adaptációja lett, amiben még az egyébként kiváló színészek is csak alulmúlják magukat. Miközben pereg a stáblista, elsőre nem is érezni, hogy mennyire rossz lett ez a film, csak miután elkezdünk rajta gondolkozni. Eszünkbe jutnak a kihagyott ziccerek, a félkész megoldások, az összecsapott forgatókönyv, a stílustalan rendezés, a papírmasé karakterek vagy az idegtépően pocsék és beleerőltetett lezárás. És rájövünk, ahhoz, hogy a You Should Have Leftet egy jó filmnek tartsuk, mindent az alapoktól kellene újrakezdeni. Háttérzajnak, mellékzöngések, például takarítás közben abszolút előnyös, sörös baráti összeröffenéseknél meg lehet nézni, csak ne nagyon gondoljunk bele az egészbe.