Hirdetés

Velvet Buzzsaw – Jake Gyllenhaal gyilkos festmények ellen küzd

|

Egy újabb furcsa és felettébb vérengzős horrorfilm érkezik nemsokára a Netflixre, ami kapcsán hezitálás nélkül használjuk az "eredeti" jelzőt.

Hirdetés

A Netflix nem pihen. Amellett, hogy január közepe felé érkezik a sokak által várt The Punisher második évad, és fejest ugranak majd egy igazán érdekes koncepciójú posztapokaliptikus világba Anthony Mackey-vel, pár napja megjelentettek egy előzetest Velvet Buzzsaw címen. A kisebbfajta ízelítő megnézése után pedig azonnal realizálódott bennünk két dolog: Jake Gyllenhaalnak már évekkel ezelőtt Oscar-díjat kellett volna kapnia, és ezt a filmet azonnal meg akarjuk nézni.

Hirdetés

A Velvet Buzzsaw a művészetek világába fogja elkalauzolni a nézőjét, egészen pontosan a képzőművészetek világába. Főhősünk Morf (Gyllenhaal) egy kritikus, akinek mindennapi munkája, hogy elemezze az újonnan kapott alkotásokat, és segédkezzen a galériák számára - vagyis egész nap csak bámulja az értelmetlen ecsetvonásokat. Mellette megismerkedünk egy fiatal lánnyal (Zawe Ashton), aki tragikusan elhalálozott szomszédjánál talál egy egész szobányi festményt, amiket saját neve alatt kezd értékesíteni. A baj csak ott kezdődik, hogy ezek a képek "önálló életre" tudnak kelni, és a legkülönfélébb módon tudnak végezni a körülöttük lévő emberekkel, ami hamar elér Morfhoz is.

A filmet az a Dan Gilroy írta és rendezte, aki egyszer már bizonyított a 2014-es Éjjeli féreggel (Nightcrawler), amit borzasztó csúfosan elhanyagolt az Akadémia az Oscaron. A második filmje, a nálunk csak DVD-n megjelent Roman J. Israel Esq. egy eléggé felemás érzést keltő alkotás volt, ami habár nem ért fel Gyllenhaal pszichopatájához, de azért Denzel Washington hozta a hoznivalót (mint mindig). A Velvet Buzzsaw pedig inkább az Éjjeli féreg-féle sötétebb tónust fogja visszahozni, ami egyszerre lesz egy kőkemény, vérengzős horrorfilm, és egy szatirikus fricska a művészvilágnak (ami azért már szükséges volt, tekintve a dadaista-féle "minden művészet" elvet).

A Velvet Buzzsaw, amit könnyedszerrel hívhatunk egy élőszereplős Ruben Brandt: A gyűjtő adaptációnak, február 1-jén fog debütálni a Netflixen. Jake Gyllenhaal és Zawe Ashton mellett pedig olyan színészek fognak benne feltűnni, mint Rene Russo (szintén az Éjjeli féreg), Toni Collette (Örökség), Natalia Dyer (Stranger Things), vagy éppen manapság a minden második filmben feltűnő John Malkovich (Bird Box).

 

Ti várjátok már a premiert?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.