Hirdetés

Fiatal Batmant kapunk Affleck helyett - mi a helyzet a DCU-val?

|

Összeszedtük a DC Univerzumot érintő legfrissebb híreket. Megvan, hogy mikor foroghatnak a Joker és Flash filmek, valamint az is kiderült, hogy nem Ben Affleck lesz a szóló Batman film főszereplője.

Hirdetés

Tegnap megérkeztek a  Wonder Woman 1984 első fotói, amelyeken a visszatérő Chris Pine-nak örülhettünk. A mai hírek már vegyesebb érzelmeket váltanak ki belőlünk, de a Heat Vision-nek köszönhetően beleláthatunk egy kicsit a DC Univerzum jövőjébe, amelynek alakulását már a Warner Bros. új elnöke, Walter Hamada felügyeli.

Hirdetés

Elsőként foglalkozzunk Matt Reeves (A majmok bolygója franchise) író/rendező Batman filmjével. Tudomásunk szerint Reeves leadta a forgatókönyv első harmadát a stúdiónak, melynek története egy fiatalabb Sötét Lovagot követ nyomon. A rendező korábban elmondta, hogy a filmje részese lesz a DCU-nak és nem egy különálló alkotás lesz. Ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Ben Afflecket lecserélik a szerepben, hiszen amíg az önálló kalandban egy fiatalabb színésszel mutatják be a kezdeteket, addig Affleck simán maradhat az idősebb, megtörtebb Bruce Wayne.

Ami a Joker filmeket illeti, Jared Leto verziója még csak most kezd kibontakozni, viszont a DCU-tól különálló projekt szépen halad előre. Igen, a jelek szerint Leto filmjének híre nem befolyásolta a Martin Scorsese felügyelete alatt készülő Joker mozit. A rendezői székben Todd Phillips foglal helyet és minden jel arra utal, hogy Joaquin Phoenix fogja életre kelteni a bűnözés bohóchercegét. Ősszel már el is indulhat a forgatás, a szuperhősfilmekhez képest visszafogott, 55 millió dolláros büdzséből. Ahogyan fentebb megjegyeztük, a film el fog különülni a DC Univerzumtól és valószínűleg "DC Dark" vagy valami ehhez hasonló fémjelzés alatt fog megjelenni.

Végül a Flash filmről is tudunk szolgálni szolgálni némi újdonsággal. A szólómozi hivatalos címe továbbra sem ismert, de nem tévedtünk sokat, amikor "Flashpoint"-ként hivatkoztunk rá, hiszen az azonos című képregényből fog szedni egy maréknyi inspirációt. Emellett a Vissza a jövőbe időutazós humorából is átemel elemeket. A forgatás 2019 elején veheti végre kezdetét az Éjszakai játék rendezőinek vezetésével, akik igyekeznek könnyedebb vizekre evezni a DCU-t a sötét és hullámos tengerről.

Ezeknél a filmeknél is kevesebb részletet tudunk egyelőre a Margot Robbie főszereplésével készülő Birds of Prey-ről. Annyi biztos, hogy a film továbbra is aktív fejlesztés alatt áll a stúdiónál és egyelőre Cathy Yan ül a rendezői székben. Joss Whedon februári távozása ellenére a Batgirl sem került a süllyesztőbe. Jelenleg az Űrdongó film írója, Christina Hodson dolgozik a projekten. Idén karácsonykor nem maradunk DC film nélkül, hiszen megérkezik Aquaman önálló filmje, 2019-ben pedig a Shazam!-ra és a Wonder Woman 1984-re számíthatunk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.