Könyvtárfejlesztések Kiskunfélegyháza környékén
Közel 50 millió forintot nyert pályázaton a kiskunfélegyházi önkormányzat Bugaccal, Pálmonostorával és Tiszaalpárral közösen.
Közel 50 millió forintot nyert pályázaton a kiskunfélegyházi önkormányzat Bugaccal, Pálmonostorával és Tiszaalpárral közösen.
A könyvtár régi-új helyén a Bazsalikom utca 24. szám alatt, már a Kelenvölgyi Közösségi Házhoz tartozva, Újbuda Önkormányzat kezelésében várja az olvasni vágyókat.
A mai Turmix kicsit megkésett, de hát előfordul, hogy csöppet elalszik az ember, ha előző nap éjszaka fél 11-kor ér haza a munkából.
Az amerikai thriller író lett az első, akinek több mint 1 millió művét értékesítették elektronikus úton.
A Google pénzén digitalizálják könyveiket a római és firenzei könyvtárak, ezzel is bővítve a cég e-könyveinek számát.
Újabb csodás reggelre virradtunk, kivételesen nem kellett korán kelnem, erre az ébresztőt tegnap úgy hagytam. Szép kezdés, ugye?
Tegnap sikerült háromszor rongyosra áznom, de ma elvileg már nem kell ilyesmire számítani. Habár, manapság már bármi megtörténhet...
2275 lej értékű ajándék érkezett „A látássérültek tanuláshoz és kultúrához való nem hátrányos hozzáférésének biztosítása” című projekt keretében a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárba.
Három Győr-Moson-Sopron megyében működő könyvtár 77 millió forint, vissza nem téritendő uniós támogatást nyert, elektronikus dukumentumtár kialakítására.
Limonádéval várja a győri Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár az olvasóit.
A finn Rintala Eggertsson Architects építészstúdió tervezte a londoni Victoria & Albert Museum lépcsőházában felállított installációt, amely az Ark Tower nevet kapta.
Idén is megrendezésre kerül A magyar irodalom égtájai címmel, a magyar irodalom legnagyobb hagyományú nyári tábora, melynek időpontja augusztus 11–13.
Legyen ma kemény mindenki és kössön fejkendőt a homlokára, elvégre Rambo születésnapját ünnepeljük!
A város főterén sajátos közösségi teret, olvasóligetet alakítottak ki, körülbelül száz könyv közül választhat az arra járó helybeli vagy turista.
Sok sikert mindenkinek a hétfőhöz, bár a fiatalságot talán kevésbé érinti, tekintve, hogy nyári szünet van.
Lassan rendeződik az internetszolgáltatóm helyzete, így hamarosan visszatérek.
Szép lassan elhagyták országunkat a komolyabb felhők, így ma több helyen is számíthatunk napos időre.
Jövő szerdán, június 30-án 13 órakor lesz Békés Pál író hamvasztás utáni búcsúztatása Budapesten, a Fiumei úti sírkert ravatalozójában és szóróparcellájánál.
A mai napon van Szent István napjának előestéje, mely évszázadok óta a nyári napfodruló ünnepe is. Ezenkívül a nemzetközi SOS Gyermekfalvak napja, és a Spam-ellenes világnap is június 23-a.
Közel 30 százalékkal több látogató volt a Múzeumok éjszakáján az Országos Széchényi Könyvtárban, mint tavaly.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.