Midnight in Paris - Trailer
Woody Allen sokak számára egy szimbólum, filmjeiben előszeretettel jeleníti meg az emberi kapcsolatok majd mindenfajta kivetülését, amelyet nem átall néhol fekete, néhol igazi humorral ékesíteni.
Woody Allen sokak számára egy szimbólum, filmjeiben előszeretettel jeleníti meg az emberi kapcsolatok majd mindenfajta kivetülését, amelyet nem átall néhol fekete, néhol igazi humorral ékesíteni.
Shoko Tendo egy jakuza lánya – felnőttként pedig megírta visszaemlékezéseit gyermekkoráról, a japán alvilágról, valamint a droghoz és az emberi kapcsolatokhoz köthető, fájdalmas emlékeiről.
Az 1988-ban kiadott klasszikus Gyerekjáték valóban az emberek többségére hozta a frászt, és az MGM stúdió büszkén tudhatta repertoárjában a horrornak szánt terméket, melyet most az anyagi helyzetére való tekintettel elővesz.
Igazából nem követtem figyelemmel az eddig megjelent Rango anyagokat, de ha már az ember arcába (és e-mail postafiókjába) dobnak egy több oldalas sajtókönyvet, mégiscsak megemlékezik róla. És köszönetet nyilvánít a UIP Dunafilm-nek.
A lehetetlen és lehetséges dolgok között nem is olyan nagy a különbség. A Föld inváziója – Csata: Los Angeles története szerint űrlények érkeznek a Földre, és minden előzetes bejelentés nélkül irtani kezdik az emberiséget.
"Idefigyeljenek. A Shotover dűlőn található Megváltó Menedék neve egy átkozott hazugság, mert megváltásból egy fikarcnyit nem talál ott az ember, menedéket pedig még kevésbé."
Egyszer már végigkísérhettük Villám McQueen lehengerlő történetét, a Pixar pedig érezve az emberi tulajdonságokkal felruházott kocsik sikerességét folytatásra adták a fejüket.
A nem is olyan távoli jövőben az embermintára formázott robotokat olyan természetességgel vásárolhatjuk majd, mint a porszívót vagy a kávéfőzőt…
Sosem tudhatja az ember, hogy milyen drámákat és történéseket sodor felé a szél, a februári hazai mozikba tulajdonképpen kettő megrázó esemény is beevickél, mindkettőt ajánljuk!
Legalábbis ezt a nevet adhatnánk a frissen beérkezett Másnaposok 2 képnek, amelyen első látásra is tucat megmagyarázhatatlan dolgot vélhet felfedezni az ember, nyilván magyarázatot kapunk mindenre.
Egy lebilincselő történet az egyre terjedő sötétségről és azokról az emberekről, akik megpróbálnak ellenállást tanúsítani.
Az Országos Szécshényi Könyvtár új felmérésében az emberek különböző szabadidős tevékenységre fordított idejét vizsgálták, a százalékos eredmények pedig nem valami szívderítőek…
Jó reggelt az Emberi Jogok Napján!
Magyar címet és a tegnapi után magyar előzetessel is büszkélkedhet a kiemelkedő alkotásnak tűnő űrlény-inváziós sci-fi, amelyben Aaron Eckhart veszi fel velük a harcot az emberiség élén.
A mai Turmix kicsit megkésett, de mit tehet az ember, ha az internetszolgáltatója nem képes stabil hálózatot fenntartani?
Virágkorukat élik a 3D-animációs filmek, mert a népnek sosem elég ebből a műfajból, és mivel az ember is igen ösztönös teremtés, gyerekek is mindig lesznek ezen a kis sárgolyón. Kedvenc stúdióink pedig ezt meglovagolva versenyeznek kegyei(n)kért.
Érdekes tényekbe, találgatásokba botlik az embert a netet böngészve, még az is kiderülhet, hogy Rolan Emmerich 1996-os produktumából folytatás(ok) várható(k).
Az egyik dolog, ami miatt a Telluride Filmfesztivál érdekesebb, mint a legtöbb fesztivál az, hoy nem jelent be minden előforduló premiert jó előre, váratlan meglepetések érhetik az embert.
Furcsa egy világ a média birodalma. Amiről az ember már vagy egy hónapja értesült fű alatt, hivatalosan még csak most erősítik meg a dvd eladások becslését látva. Rajtol a Kick Ass 2!
Továbbra is őszies időjárásnak örvendhetünk, ha az ember egyáltalán örvend az ilyesminek augusztusban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.