Továbbra is készül a Gladiátor 2 forgatókönyve
Ezt maga Ridley Scott erősítette meg, aki arra is kitért, hogy visszatér rendezőként a folytatásra.
Ezt maga Ridley Scott erősítette meg, aki arra is kitért, hogy visszatér rendezőként a folytatásra.
Ezúttal olyan szerzők könyveihez volt szerencsénk, mint Neil Gaiman, Richard Osman, Alix E. Harrow, valamint Pam Jenoff.
A Lionsgate-től érkező sci-fi thrillerben többek között Thomas Jane is felbukkan.
A Puliwood szerkesztői széles skálán mozogva árulják el, hogy miket ajánlanának a tanulók figyelmébe, legyen azok gimnazisták, főiskolások vagy egyetemisták.
Egyszer csak elkészül a film.
A tavaly megjelent könyv hamarosan a vászonra költözik.
Életjelet adott magáról a projekt.
A stúdió nem kér abból a forgatókönyvből, mely John McClane fiatal éveire koncentrált volna.
Az Anansi fiúk című regényből hatrészes minisorozat készül az Amazonra.
Régóta érlelt projektje már ez Hollywoodnak.
A mester olyan filmek operatőre volt, mint a Skyfall, a Szárnyas fejvadász 2049 és az 1917.
Az Apple nem spórolt semmin a kultikus sci-fi-könyv adaptációjának elkészítésénél.
Eposzokba illő kalandozások a mennydörgés istenével.
Izgatottan vágjuk a centit.
Még párat kell addig aludni.
Fény derült a producer és a forgatókönyvíró kilétére is.
Mi történt Ahsokával A klónok háborúja utolsó részei és a Lázadókban való meglepetésszerű feltűnése között? A kérdésfelvetés maga izgalmasabb sajnos, mint ahogy a regény ezt megválaszolni próbálja.
A Városi cowboy coming-of-age sztorinak sem utolsó, de a film missziója ennél sokkal több: bemutatni egy szubkultúrát és annak kiemelkedő fontosságát G. Neri Ghetto Cowboy című könyve nyomán.
Woody Allen apropó nélkül vallott, megjelent Noah Trevor életrajzi könyve, bemutatkozott J.D. Barker új regénye és a film után kötetként is lecsekkoltuk A két pápát. Ezeket olvastuk mostanában
Eric Roth beszélt az októberben érkező sci-fi-monstrum látványvilágáról és egy esetleges folytatásról...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.