Will Smith felelősnek érzi magát a járvánnyal kapcsolatos téves információk miatt
A színész szerint korábbi filmje sok kavarodást okozhat a nézőkben a járvány idején.
A színész szerint korábbi filmje sok kavarodást okozhat a nézőkben a járvány idején.
Ha már egyszer volt egy Haláli hullák hajnala, akkor most is túl lehet élni valahogy ezt a járványt. Simon Pegg és Nick Frost ezúttal nem mennek kocsmába, maradnak otthon szépen, ahogy kell.
Nem kellett sokat várni, míg valaki meglovagolja a járvány figyelmét.
Természetesen a filmek mellett televíziós áldozatai is vannak a járványnak, ezeket gyűjtöttük össze egyetlen nagyobb cikkbe.
Újabb produkció sínyli meg a járvány terjedését.
A VIASAT6-on futó és külföldön már a sokadik évadát fogyasztó, világjárvány témájú sorozat, Az utolsó remény olyan szinkronhangokkal dicsekedhet, mint Széles Tamás, Markovics Tamás, Kálid Artúr és Németh Borbála, nekünk pedig volt szerencsénk beszélni velük ennek kapcsán.
Bizony, a nemrég megjelent dráma forgatókönyvírója, Melisa Wallack tolla fogja meghatározni egy boszorkányos-Vin Dieseles-járványkitöréses film eseményeit.
Mit nekünk sertés- és madárinfluenza… Ha igazi járványtól akartok tartani, féljetek az ebolától!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.