Teljesen elborult a Peacemaker végső előzetese
Nyakunkon a premier.
Nyakunkon a premier.
Elolvastuk Andrzej Sapkowski Huszita-trilógiájának első részét, megborzongtunk két köteten, és olyan csodás képregényeket láttunk, mint a Nimona és az Egérőrség.
Járatlan utakon.
2022-ben temérdek film és sorozat érkezik kifejezetten a gamerek kegyeit keresve.
Idén több fronton próbálta megszólítani a játékosokat Hollywood, jövöre pedig még több adaptáció jön olyan címekkel, mint az Uncharted és a The Last of Us.
Matthew Vaughn, a Kingsman filmek írója és rendezője szívesen látná Henry Cavillt a 007-es ügynök bőrében. Superman és Geralt után nem lenne ez már sok?
Még 2008-ban vették egy Marseille-től hetven kilométerre észak-keletre található kastélyt birtokkal ami jelentős borászat is de zenei jelentősége egyenesen is…
A brit színész Fred Astair bőrébe bújik a Sony életrajzi filmjében.
Amikor az igazi börtönt a bűntudat okozza.
Néhány héttel azután, hogy kórházba került, 78 éves korában életét vesztette.
Ha le kell kötni a gyereket, hogy ne borítsa fel a fát és ne egye meg vacsora előtt az összes szaloncukrot, akkor ez egynek jó lehet.
Szuperhősök állatbőrben.
A közel-keleti övezetben játszódik a történet.
A Hollywoodból kiátkozott színész természetesen Martin Riggs bőrébe is belebújik a rendezés mellett.
A dinoszauruszok feltámasztása csak a kezdet volt.
Újabb szuperhős landolás? Univerzumírtó csettintés? Vagy a visszatérő William Shatner-maszkos gyilkos? Üdv 2018-ban!
Kellemesen borzongató nyomozás őszi estékre.
60 éve játszották le minden idők legnagyobb téttel bíró futballmeccsét.
Egy háborús thrillert hoznak majd tető alá.
Tudod, mi történt 1991. december 16-án? Deadpool lett a hivatalos lélekállatod? Vagy te nem cementben állsz, ugye?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.