Az adósság - Magyar Trailer
Amerikai barátainkhoz mérve ismét elmaradott állapotban vagyunk, John Madden akció-drámája, a decemberi megjelenésű Az adósság csak idén ősszel toppan be a hazai forgatagba.
Amerikai barátainkhoz mérve ismét elmaradott állapotban vagyunk, John Madden akció-drámája, a decemberi megjelenésű Az adósság csak idén ősszel toppan be a hazai forgatagba.
Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos „intelligens gyógyszer”.
Az utolsó epikus fejezet következik, mondhatni beteljesedik a kis pápaszemes, villámsebhelyes varázslótanonc sorsa, másfél óra tömény akcióra tessék számítani!
A Thor című szuperprodukcióban egymást érik a látványos akciók, amelyek kimunkálása több mint egy éven át tartott.
Összeesküvés, akció, kaland és egy kis szerelem is helyet kapott Frei Tamás regényében…
A kicsit jobb, mint közepesnek mondható Salt ügynök alkotója, Phillip Noyce következő rendezésén töri fejét, amely nem más lehet, mint az akció-thriller stílusú Hunter Killer.
A Mestergyilkos után Jason Statham további projektek után néz, most éppen az Echelon című thrillerre írhat alá, legalábbis a producerek szerint jó úton haladnak a lepacsizás felé.
Liam Neeson az Ismeretlen férfi című akció/thrillerben – melynek világpremierje a most kezdődő Berlini Filmfesztiválon kerül sor február 18-án – nemcsak önmagát, hanem a szabad világot is védi egy titokzatos bűnszövetkezet ellen.
Megjelent a nemzetközi előzetese Joe Wright következő akciófilmjének, a Hannanak. A film főszereplői Saoirse Ronan, Cate Blanchett és Eric Bana lesznek.
Simon West következő akciója a Jason Statham főszereplésével berobbanó Mestergyilkos lesz, mely film egyik promóciós állomásán a rendező meglepő, de szükséges kijelentést tett.
Jelenleg az új Pókember trilógia járt úgy, mint tavaly a The Dark Knight Rises, tehát minden napra jut belőle egy apró hírmorzsa - ezúttal forgatáson érték tetten Pókicát.
Liam Neeson nem teketóriázik, ha akciózásról van szó, az Ismeretlen férfi című filmjét nevezhetnénk akár Elrabolva 2-nek is, hiszen stílusra és kinézetre mindkettő hasonló.
Megbirkózik bármilyen akciófilmekben látott helyzettel, veszélyesen jól bánik a kellékként szponzorált Audikkal, ért némileg a szállításhoz és a mestergyilkossághoz is... Jason Statham, valaki?
Bizonyos források láncreakciót indítottak el, amely arra irányult, hogy a rendkívül magas bevételek után (majd a duplája, nem számolva a dvd és blu-ray-t) a Disney berendeli a folytatást.
Emlékeztek még a 2003-as S.W.A.T. - A különleges kommandó című akcióra? Nos, feledjétek el úgy ahogy van, és képzeljetek el egy B kategóriás folytatást hasonló szintű színészekkel. R.I.P.!
Nyilvánosságra hozták a görög mitológián alapuló akció-fantasy történetét: Hosszú idővel azután, hogy az istenek győzedelmeskedtek a titánok felett, újabb gonosz veszélyezteti a világot.
Nagy felbontású, sötét tónusú poszter érkezett a Channing Tatum és Jamie Bell főszereplésével készülő The Eagle című történelmi akciófilmből.
A pénzből és elvekből született hétköznapi szuperhősök mellett akad itt tömény akció, vígjáték a köbön, no meg egy kis boszorkányűzés is. Te melyiket választod?
Jason Statham-nek leginkább az akciósztár szerepe áll a legjobban, kezében bármilyen fegyverrel halad előre senkit sem kímélve, néha akrobatikus mutatványokkal, és néha sok ketchuppal.
Ma megkaptuk az első hivatalos jóságot a Mr. Bean nevével fémjelzett Johnny English folytatásából, vagy ahogy emlegetik a nyelvek: a Johnny English: Reborn-ból.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.