Amerikai Pite 4 - Ilyenek voltak, ilyenek lettek
Iszonyatos módon rohan előre az idő, ez pedig tökéletesen megfigyelhető az Amerikai Pite 4 legfrissebb poszterén, ugyanis a legelső rész koncepcióját egy az egyben átemelték.
Iszonyatos módon rohan előre az idő, ez pedig tökéletesen megfigyelhető az Amerikai Pite 4 legfrissebb poszterén, ugyanis a legelső rész koncepcióját egy az egyben átemelték.
Egyszerűen zseniális a második hivatalos úton kiadott A sötét lovag - Felemelkedés plakát is, minden rajta van, aminek rajta kell lennie és ami minden idők legdrámaibb Batman filmjét idézik.
Pont abba az időszakba csöppentünk bele, mikor a stúdiók megmutatják a jövő nyáron várható blockbusterek első trailereit, most éppen négy film bemutatójának időpontjáról hullott le a lepel.
A Sors veszélyes játékba kezd, s a Korongvilág egyik legősibb és legtitokzatosabb birodalma a feje tetejére.
Korábban The Double néven láthattatok nálunk előzetest Michael Brandt december elsején megjelenő krimijéből, ami a kidolgozott sztori mellett szereplőgárdában sem ismer határt.
Ha kicsit döcögve is, de egyre közelebb kerül a Star Trek új része forgatásának kezdete. A kitűzött időpont január közepe, de még faragják a forgatókönyv harmadik változatát.
Animációs kisfilm érkezett Jesús Orellana kezei közül, aki remek stílusérzékkel készítette el a majd 10 perces alkotást, sztorival, pörgős játékidővel és némi cyberpunk beütéssel.
Új szavazásunkon arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyit időt szántok olvasásra hetente.
A film nem valóság – ezt mindenki tudja. De időről időre mégis túl közel kerülnek egymáshoz a vásznon és az életben látott részletek: legalább is sokan vannak, akik így látják.
Éld át újra minden idők egyik legnépszerűbb filmtrilógiáját, méghozzá úgy, mint eddig soha! Csodát fogsz látni, hisz a dinoszauruszok ismét köztünk járnak egy távoli sziget élményparkjában, a Jurassic Parkban.
A Disney Channel-en hazánkban is nagy sikerrel futó mese valódi humorral, és szórakoztató történetekkel próbálja lekötni a fiatalabb és idősebb rétegeket, be kell valljam, magam is kedvelem.
Továbbra is folytatódnak a nagy őszi forgatások és a lesipuskások sem tétlenkednek, így kisebb időközönként egész szép gyűjtemény jön össze forgatási és stúdió képekből.
Olvashatunk többek között Tintin kalandjairól, a Lopott időről, Karácsony Artúr zenéiről és még a Delfines kaland megérkezéséről is értesülhetünk.
Kizárólag DVD-n, egy szokatlan december 27-re eső időben jelenik meg a Motel harmadik része, amelynek első előzeteséről és részleteiről most lehull a lepel.
„Eljött az idő, hogy új, távoli partok felé sodorjanak bennünket a múlt vizei.”
A hideg időszakban a délutáni vagy éppen esti dvd-zés a legmegfelelőbb időtöltés és levezetésképpen is remekül jöhet, főleg egy baráti társaság vagy a család szórakoztatására.
Október 27-én debütál a hazai mozik kínálatában a Justin Timberlake nevével fémjelzett akció-thriller, az InterCom jóvoltából pedig friss nyalánkságok kerültek ki a Lopott időből.
[FIGYELEM! Giga poszt!] Újabb hét telt el és minden eddiginél több információ lepett el minket, tekintve a nagy őszi forgatás időszakra. Érdemes végiglapozni, szinte regényt olvashatunk!
Komédiába is elmenne, ami az utóbbi időben történt a 2009-es Star Trek folytatása körül, de a rendező végre a helyén, a forgatókönyvvel is minden klappol, kezdődhet a forgatás... ugye?!
Minden idők legnépszerűbb barbárja idén nyáron visszatér, ám ezúttal nem Arnold Schwarzenegger rúgja szét a hátsókat és a 3D-s kiadás sem nyom túl sokat a latban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.