A Hófehérke bukása után a Disney parkolópályára tett egy másik élőszereplős remake-et
Bár már javában zajlottak az előkészületek, a stúdió egyelőre jegeli az Aranyhaj és a nagy gubanc élőszereplős változatát.
Bár már javában zajlottak az előkészületek, a stúdió egyelőre jegeli az Aranyhaj és a nagy gubanc élőszereplős változatát.
A The Walt Disney Company 100. évfordulója kapcsán szerkesztőségünk tagjai összeállították a Walt Disney Animation Studios alkotásainak tizes toplistáját.
A Walt Disney Company megalakulásának századik évét írjuk, ennek apropójából picit megkíséreltük összefoglalni arról, hogy mit is érzünk az egeres céget illetően.
A Vaiana adaptációját újabb projektek követhetik a 100. évfordulóját ünneplő stúdiónál.
Az egeres cég még a forgatókönyvírót is leszerződtette a hús-vér Aranyhaj mozihoz.
Az Aranyhaj rendezője bemutatja a Disney következő animációs filmjét, a Zootopia című projektet, amelyet a D23 expón jelentettek be a nagyérdemű legnagyobb örömére.
A Disney bájos arcú mesehősét szinkronizáló hölgy, Mandy Moore szerint esélyes lehet, hogy egy második részt is készítenek a meséből, de hivatalos megerősítés még nincs.
Még tavaly decemberben esett meg, hogy tollat ragadtunk a Disney nagy sikerű Aranyhajával kapcsolatban, most a kiadó saját expóján bejelentette, hogy újabb csínyen törik a fejüket.
Nem mindenben értek egyet a Disney üzletpolitikájával, de az biztos, hogy a régi receptjei alapján készült meséi bárkit elvarázsolnak, aki csak jegyet vesz rá - lásd Aranyhaj, A hercegnő és a béka, stb.
Rapunzel és kilóméternyi haja nem újdonság. A Disney névvel párosulva ismét elénk tárul e fiatal lány története, csak kicsit felturbózva!
Külföldön ma került mozikba az Aranyhaj című Disney mese, mely Walt Disney ötvenedik projektje. A neves szám és minőség munkát megünnepelendő, kiadtak egy összefoglaló videót.
Amikor egy szépség megmentésre vár, ki más is rohanhatna megkérni a... a... haját arra, hogy felhúzza őt elszeparált kis zegzugába, amely mellesleg egy mágikus védelemmel ellátott bazi magas torony, mint egy botcsinálta daliás (khm) herceg?
Hamarosan a televízióban és a filmvásznakon is vetíteni kezdik Antoine de Saint-Éxupéry klasszikus regényének adaptációját, a távoli bolygóról a Földre tévedt, aranyhajú kis herceg kalandjait.
A Disney a tengerentúlon november 24-én mutatja be a nálunk - elvileg - decemberben debütáló Aranyhajú leány Grimm-eredeti újragondolását, Tangled címmel, amihez itt egy újabb kedvcsináló...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.