Hirdetés

Újabb remek színészek csatlakoztak a Kingsman előzményfilmhez

|

Charles Dance, Rhys Ifans és Daniel Brühl is csatlakozott a Matthew Vaughn kémes mozijához.

Hirdetés

A legfrissebb nyilatkozatok alapján három újabb taggal bővült a következő Kingsman etap, amely nemcsak izgalmas történetével, de most már ékes színészgárdájával is felkeltette sokunk érdeklődését. A három színész közül mindössze egyről (Rhys Ifans-ról) tudjuk, hogy pontosan kit fog majd alakítani, a másik kettő szerepéről, vagyis Dance-éről és Brühl-éről még nagyban hallgatnak, mintha valamilyen államtitok lenne.

Hirdetés

Matthew Vaughn, vagyis a Kingsman: A titkos szolgálat, a Kick/Ass, vagy éppen az X-Men: Az elsők https://www.puliwood.hu/ismertetok/x-men-ut-apokalipszisig-210384.html rendezője még a nyáron nyilatkozta azt, hogy a következő, még csak előkészületben lévő Kingsman mozi (aminek alcíme The Great Game lesz) az 1990-es évek elején fog játszódni. A kémszolgálatnak a megalakulását mutatja majd be, és sokkal inkább Harry (Colin Firth) karakterére lesz majd kihegyezve a film. Éppen ezért ez az előzmény drámaként fog majd leginkább funkcionálni, mintsem kémes akciófilmként. Illetve pont emiatt az időutazás miatt nem láthatjuk majd benne Tökit alakító Taron Egertont.

A The Great Game-ről sokszor irtunk már az elmúlt hetekben, hónapokban, például azt, hogy a két főszereplő, Colin Firth és Ralph Fiennes (Harry Potter-filmek, A Grand Budapest Hotel) egyfajta mester-tanítvány szerepben fognak majd feltűnni. Most annyival lettünk okosabbak, hogy Rhys Ifans (A halál ereklyéi II, A csodálatos Pókember) karaktere egy titokzatos és rendkívül manipulatív orosz kémet fog alakítani.

Az előzménymozi elvileg nagyon céltudatosan fogja követni a Mark Miller- és Dave Gibbons-féle képregényeket, miközben Vaughn azon is dolgozik, hogy egy univerzummá bővítse a filmjeit, sőt még a Harry-Töki trilógia befejezésén is nagyban agyal. És ne felejtsük el a Statesman-féle külön filmet sem, amiben Az Aranykörben megismert amerikai Kingsmanek játsszák majd a főszerepet, vagyis Channing Tatum (Logan Lucky, Magic Mike), Halle Berry (X-Men: Az eljövendő múlt napjai, John Wick 3) és Jeff Bridges (Húzos éjszaka az El Royale-ban, A préri urai).

Ha hihetünk az előzetes híreszteléseknek, akkor a Kingsman: The Great Game forgatása jövő januárban fog elkezdődni, és az amerikai premiert pedig novemberre ígérik. Hogy ebből mi fog majd megvalósulni, az már a jövő zenéje. Ti várjátok már a Kingsman előzményfilmet, illetve a Statesmant, vagy már csak a trilógia befejezése miatt fogtok jegyet váltani?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.