Hirdetés

Pulizoláció - ezt nézzük mi otthon (1. hét)

|

Egy új, hetente visszatérő rovattal szeretnénk enyhíteni a bezártság monotonitásán.

Hirdetés

Az elmúlt hetekben valószínűleg mindannyian jóval több időt töltünk otthon, a négy fal közé bezárva, mint azt alapból tennénk. Egyenes úton következik ebből, hogy szórakozásképp legalább annyival több filmet és sorozatot fogyasztunk, mint egy mozgalmasabb héten. Velünk sincs ez másképp, épp ezért egy új, heti rendszerességgel visszatérő rovat formájában szeretnénk nektek tippeket adni azzal kapcsolatban - mint filmrajongók a filmrajongóknak -, hogy mi kerüljön be esténként a "lejátszóba". Sorozat vagy film, kultklasszikus vagy trash, régi és új  - itt bizony jöhet bármi.

Hirdetés

Török Tamás - Sunderland 'Til I Die (2018-) 

Az angol foci szerelmeseként gyakorlatilag mindent megadott nekem a Netflix saját gyártású dokuszériája, amire csak vágyhattam. Egy sikersztoriban reménykedtek mind a Sunderland futballklub szurkolói, mind a Netflix, amikor megszületett a megállapodás a csapattal, hogy a 2017/18-as szezon minden pillanatát rögzíteni fogják az utókor számára. Ám egy tündérmesébe illő történet helyett a klub 140 éves fennállásának legnagyobb mélyrepülését követhetjük végig, olyat, amilyet talán még a légnívósabb sportdrámákban sem láthattunk korábban. A Sunderland 'Til I Die nem csak a sportegyesület körüli kaotikus helyzetet mutatja be parádésan, de egy olyan, a miénktől kissé szokatlan közegbe vezet el minket, ahol a csapat kudarca maga a város tragédiája. A szívbemarkoló doku-drámával túlzás nélkül új sztenderdet állított fel a Netflix, amit laikusoknak is nyugodt szívvel merek ajánlani.

Fonyódi Noémi - Egyszer volt, hol nem volt (Once Upon a Time) (2011-2018)

Egy örök kedvencet vettem elő újranézésre, mert mikor van rá idő, ha nem most? Máig tartom magam hozzá, hogy országos csatornán talán azóta sem sikerült olyan jó első évadot írni, mint a Once Upon a Time. A történet elején Henry, egy 11 éves adoptált fiú Bostonban talál rá szülőanyjára, Emmára, és ráveszi, hogy menjen vele haza a Mainben található Storybrookba, ami nem éppen egy hétköznapi amerikai városka. Itt ugyanis Henry állítása szerint a lakók 28 éve nem öregedtek, szó szerint megállt az idő és mindenki valójában egy általunk jól ismert mese szereplője, akik a gonosz királynő átkának köszönhetően kerültek át a mi világunkba, ahol nincs se varázslat, se boldog befejezés. Henry a mesés könyve alapján rakja össze ki kicsoda ebben az új világban és Emmának, a megmentőnek az a feladata, hogy megtörje az átkot és újra a jó győzedelmeskedjen a gonosz felett. A sztori már akkor is kicsit különlegesebbnek számított, high concept (átívelős) meg nem is, mert minden részben megismerkedhetünk egy-egy karakter mesebeli énjével a flashbackeken keresztül, miközben Emmának továbbra is nehézséget okoz hinni Henrynek. A klasszikus meséket kicsit kifordítva követhetjük végig, ahogy Hófehérke és a hercege megismerkedik, vagy Rumpelstiltskin (Zörgőfürge a szinkronban) egy gonosz varázslóként köt drága alkukat; Hamupipőke pedig hiába volt korábban egy hercegnő, most 18 évesen fogalma sincs, hogy fogja felnevelni a születendő gyermekét stb. Nagy a kontraszt a mesebeli és a mi világunk között, ha valaki még emlékszik a Bűbáj c. filmre, valami olyasmit kell elképzelni. Remekül viszik végig a készítők hét évadon át a mindenki által jól ismert történeteket, hogy bizony a jó mindig diadalmaskodik a gonosz felett és mindenkinek jár a boldog befejezés. Nagyon kis aranyos és szerethető, mégis sokat mondó sorozat a Once Upon a Time. Bárki, aki úgy érzi ennél nem lehet rosszabb ajánlom figyelmébe és nem szabad elfelejteni, hogy a varázslatnak mindig ára van. 

Kátai Levente - Harley Quinn (2019-)

A szokásos heti Westworld agybirkózás mellett magam meglepetésére is, de nincs mentség, hihetetlenül rákaptam a Harley Quinn rajzfilmre. Szuperhősös animációs sorozat... már él egy kép a fejünkben, mi lehet ez a dolog, ennek hála teljes megdöbbenésemre vágott arcon ez a véres, trágár, erőszakos, provokatív, fekete humorú (ez a sok jelző már mind magában hordozza, hogy felnőtteknek szóló cuccos) animációs csoda, ami röviden szólva, lehengerlően szórakoztató. Amennyire nem érzem ezt a karaktert működőképesnek élőszereplős változatban, annyira flott és laza Harley és a maga összes kalandja ebben a rajzolt megvalósításban. Egyszerre jelenik meg benne játékos formában feminista csipkelődés, illetve annak önkritikája is, humorában tucatnyi aktuális reflexió is van, néha meg szimplán rettentő alpári. Pont az a fajta mulattató, kikapcsolódást nyújtó húsz perces agymenés, ami bármilyen rossz napot feledtetni tud azt emberrel.

Kovács Gergő - Végtelen matrjoska (Russian Doll) (2019-)

Be kell vallanom, minden elismerés ellenére valahogyan elsiklott a figyelmem a 13 Emmy-díjra jelölt Russian Doll felett, egészen addig, amíg a héten kiderült, hogy az egyik társalkotója készíti a negyedik élőszereplős Star Wars-sorozatot. Mindenhol ezt emelték ki Leslye Headland munkásságából, majd egy rövid ismertető azonnal felkeltette iránta az érdeklődésemet: a Netflixszel közös sorozatában a manhattani Nadia Vulvokov éli át újra meg újra a 36. születésnapi buliját. A koncepció ugyan sokaknak ismerősen csenghet, ám az Idétlen időkigre mindössze annyiban hasonlít, hogy mindkét esetben ugyanazt a napot kell újraélnie a hősnek, Nadia esetében elalvás helyett halállal, hogy aztán a következő pillanatban megint egy mosdóban találja magát, és felcsendüljön Harry Nilsson Gotta Get Up című dala. Az önpusztításra hajlamos karakter először alkohol- és drogfogyasztási szokásaihoz vezeti vissza a furcsa anomáliát, ám a történet előrehaladtával fokozatosan egyre és egyre rémisztőbb alternatívákat lát maga előtt. Ez a változatosság jellemzi az egész Russian Dollt, beleértve a hangvételét is: dramedyként elsősorban humoros és drámai elemek keverednek benne (elég a különféle halálnemekre gondolni a hasfalszaggatóan komikustól a szívfacsaróig), de hol misztikusba, hol kifejezetten horrorisztikusba is átcsaphat a főhős hangulatától függően. Bravúros módon a maga nyolc, egyenként szűk félórás epizódja elég arra, hogy a Lyonne-Headland-Poehler hármas elmesélhesse a meglehetősen komplex gondolatmenetét, és hogy még a folytatás belengetésével is összeálljon a Russian Doll kerek egésszé.

Hegedűs Attila - Better Call Saul (2015-)

Habár időm nagy részét most a klasszikus és új horrorfilmek pótlásával töltöm, miután láttam Eli Roth: A horror története dokumentumsorozatot (hamarosan lesz belőle egy ajánló is), de Saul Goodman sztoriját nem lehet elégszer ajánlani. A most véget ért ötödik évaddal nem csak a Better Call Saul sorozat legjobb szezonját, de egyben egy pattanásig feszült, az elejétől pörgő tempójú és a végletekig zseni tíz epizódot élhettünk át. Érezni, hogy közel a vég − a hatodik felvonás lesz az utolsó −, amire kicsit sem leszünk felkészülve, de hogy maradandó nyomot (maga után pedig űrt) fog hagyni, az abszolúte biztos.

Milány Botond - Westworld (2016-)

Bár a szakdolgozatom írása miatt az elmúlt hetekben nem igazán jutott időm semmire, azért a heti sorozataimmal igyekeztem szinten maradni, hiszen ennyi pihenést mégiscsak be kell illeszteni két oldal közé. A Westworld 6. epizódja ismét kellemes kikapcsolódást nyújtott (nekem bejön eddig ez a reboot-évad, még ha kicsit egyszerűbb is lett az egész), a Clone Wars most már zsinórban második rész óta szállított zseniális részt (a 66-os parancs már a kanyarban van!), de a Better Call Saulnál továbbra sem létezik jobb dolog sorozatos fronton. Nincsenek rá szavak, hogy mennyire zseniális a történet, a karakterek, a rendezés... minden! De ha nekem nem hisztek, olvassátok el kollégám fentebb linkelt kritikáját róla, mert abban tényleg ott van az igazság.

Bagi Levente - A kívülálló (The Outsider) (2020)

Mindenféle bújtatott reklám nélkül állíthatom, hogy szinte véletlenül bukkantam rá a Puliwoodon Molnár Dávid kollégám írására az HBO viszonylag friss minisorozatáról, A kívülállóról. A kritikában leírt érvek számomra bőségesen elég jó pontot vonultattak fel ahhoz, hogy bepróbáljam a sorozatot, és noha eddig még csak a feléig jutottam, szemrebbenés nélkül tudom ajánlani azoknak, akiknek bejönnek a természetfeletti elemekkel fűszerezett krimik. A Stephen King azonos című regényén alapuló történet egy kisfiú brutális meggyilkolásával indít, amelynek tettesét gyanúsan egyszerűen sikerül kézre kerítenie a hatóságoknak. Hamar kiderül, hogy az ügy megoldása nem olyan világos, mint ahogyan az első ránézésre tűnt, ezzel megkezdődik a valóság felderítése, amit nézőként épp olyan misztikusnak élünk meg, mint maguk a nyomozók. Noha A kívülálló nem diktál őrült tempót, ezt valójában egy percig sem bánjuk, hiszen Jason Bateman a kamerák mögött ismét bizonyítja, hogy képes egy iszonyatosan feszült és izgalmas sztorit összerakni, miközben Ben Mendelsohn és Cynthia Erivo lebilincselnek játékukkal.

Péter Zsombor - Ozark (2017-)

Nem vagyok az a nagy sorozatfaló, de ebben a helyzetben érthető okokból több idő jut egy-egy széria ledarálására. Az Ozarkot rengetegen ajánlották, plusz nemrég jött ki a harmadik évad, így belevágtam és nem bántam meg. Látatlanban azt hittem, valami misztikus, természetfeletti nyomozós cucc lesz, de hatalmasat tévedtem. Lassú folyású, de kellően izgalmas és helyenként piszkosul feszült thriller, dráma elegye, egy nem kicsit diszfunkcionális pénzmosó családról. Jason Bateman újfent megvillantja a komoly oldalát, de a széria igazi felfedezettje a Ruth-ot alakító Julia Garner. Bár a Breaking Bad szintjét nem éri el, mégis sokszor éreztem a hasonlóságot. Ott is baljós események sorozatát éltük át a szereplőkkel egyetemben, amit rossz nézni, de valahogy mégis képtelenség abbahagyni, visz a lendület, az atmoszféra, a komplett világ magába ránt. A harmadik évad befejeztével tovább bonyolódtak a dolgok, úgyhogy epekedve várom a folytatást!  

Szabó Dániel "Szada" - After Life - Mögöttem az élet (2019-)

Hogyan lehet feldolgozni, ha az egyik legalattomosabb, lassan ölő betegség elveszi tőled azt, akit a világon a legjobban szeretsz? Mindenkinél másképpen zajlik le a gyászfolyamat, Tony (Ricky Gervais) például egyszerűen nem akar tovább élni elhunyt felesége, Lisa (Kerry Godliman) nélkül, még öngyilkosságot is megkísérel, ám kutyája megakadályozza ebben. Mégsem képes továbblépni, önpusztító hajlamának - amely jó nagy adag cinizmussal és helyenként taplósággal párosul - pedig nemcsak saját magára, hanem a környezetére is egyre negatívabb hatással van. Az After Life tipikusan az a sorozat, amiben az egyik pillanatban még a nevetéstől törlöd a könnyeket a szemedből, a másik percben pedig már egészen más miatt, amely a főszereplőnek, Ricky Gervaisnek köszönhető, aki egyben a széria írója is. A népszerű komikus már számos alkalommal bizonyította, hogy csípős humora mennyire zseniális tud lenni és milyen intelligensen, ugyanakkor szabadszájúan reagál a leghétköznapibb problémákra is. Ez adja meg az After Life sava borsát is, ugyanis Tony kicsit mindannyiunkat képvisel, miközben tükröt állít, mialatt gyászról, szeretetről, barátságról vagy az élet apró szépségeiről beszél. Csak ajánlani tudom.

Pavlics Tamás - Anyám! (Mother!) (2017)

A karantén ideje alatt egyszerre újrázok régi filmekből (jelenleg épp egy kiadós James Bond-maratont tartok) és pótolom be filmes elmaradásaimat. Utóbbiak közül évek óta tologattam magam előtt Darren Aronofsky Anyám! című filmjét, amit angliai kiköltözésemkor moziban még nem mertem bevállalni, ismerősök, kollégák pedig nehéz filmnek írták le, amit nem feltétlenül akarnak újranézni. Hasonlóképp vagyok én is, annak ellenére, hogy Aronofsky mozija az első perctől az utolsóig a képernyő elé szögezett és ami egy házassági válság lélektani horrorának indult, abból egy transzcendentális mindfuck kerekedik Isten, ember/férfi, nő/Művész és alkotó viszonyáról. Ez pedig annak fényében nagy szó, hogy nem különösebben rajongok Aronofsky munkásságáért. Michelle Pfeiffer ráadásul egy igazi, alávaló dög, mindenkit lemosva a színről! 

Kónya Sándor - Csungking expressz (Chung Hing sam lam) (1994)

Wong-Kar Wai filmjét már láttam korábban és belopta magát a szívembe, most azonban úgy éreztem, bőven megérett egy újrázásra. A film két történetet mesél el, mindkét történetben a szerelem érzése, ideája kerül pellengérre, a rendező pedig ezt a maga sajátos stílusában kommunikálja, úgy, ahogyan azt csak ő tudja: izgágán, kíváncsian, hol zaklatott, hol finoman hömpölygő kameramozgással. Figyeli hőseit, amint bolyonganak ebben a furcsa, sokszor idegen, máskor kedves és szeretni való univerzumban. Szerelembe esnek, kiszeretnek, csalódnak, vágyakoznak, és mi pedig azon kapjuk magunkat, hogy még azt sem furcsálljuk vagy ellenezzük, hogy egyikük éppen egy szappanhoz beszél és őt próbálja szerelmi bánatából kizökkenteni. Laza, cool film a Chungking Expressz, könnyed és finoman melankolikus, amit egész egyszerűen jólesik nézni, és ami után muszáj ránézni ennek a rendezőnek a filmográfiájára, hogy mégis mikor jön már a következő filmje (spoiler: a korona miatt most az is tolódik, fene essen bele). Örültem tehát, hogy újranéztem, mert most kiújult a Wong-Kar Wai-rajongásom és muszáj leszek jobban beleásnom magam a filmjei világába.

Gaál Alexander - Terminátor: Megváltás (Terminator Salvation) (2009) 

A mára kissé ósdinak tűnő lineáris televíziózásnak hála az elmúlt hetekben kétszer is sikerült újranéznem a Christian Bale és Sam Worthington főszereplésével készült Terminátor: Megváltást, hogy aztán legnagyobb meglepetésemre azon kapjam magamat, mennyire alulértékeltem ezt a filmet anno. Még annak dacára is, hogy én sosem tartottam feltétlenül borzalmasnak vagy nézhetetlennek, sőt már akkortájt is a Terminátor széria jobban sikerült darabjai közé soroltam. A Sötét végzet okozta mérhetetlen csalódásra visszagondolva azonban most mégis azon kaptam magamat, hogy a Megváltás még a hibái ellenére is végleg felkerült nálam a dobogón szorosan a legendás T2 mögé. Amiben azért nem elhanyagolható szerepe volt a Christian Bale által hozott végtelenül badass John Connornak, a konzisztensen felépített akciónak, valamint annak, hogy a készítők itt még tényleg megpróbáltak valami újat, valami egészen váratlant hozzáadni a már ezerszer hallott történethez. Másrészről pedig a sorozat történetében egyedül itt volt lehetőségünk végre teljes pompájában megtapasztalni azt a bizonyos ítéletnapja utáni jövőt, amiről már oly sokat lehetett hallani.  

Molnár Dávid - Förtelmes főnökök 1&2 (Horrible Bosses) (2011&2014)

Az apropót az adta az újrázásra, hogy talán két hete leadták az első részt az egyik filmcsatornán, de mivel későn kezdődött, csak az elejébe csatlakoztunk bele. Az viszont nyilván nem volt elég, úgyhogy pár nappal később a teljes filmet megnéztük, majd a folytatást is. Ami döbbenetes, hogy lassan ez is 10 éves film lesz, viszont szerencsére kijelenthető, hogy a poénok nem koptak meg. A Sudeikis-Bateman-Day trió összhangja átüt a képernyőn keresztül, a helyzetkomikumok és a mellékkarakterek (Kevin Spacey őrülete itt is tetten érhető) is remek humorforrásként szolgálnak. Talán a legnagyobb meglepetés viszont a folytatás, ami egyszerűen jól működik (ami sok második részről nem mondható el), és még azt is megkockáztatnám, hogy az előzményt is maga mögé utasítja.

Goretity Dániel - A jó hely (The Good Place) (2016-2020)

Miután már a szomszéd Marika néni is azzal nyaggatott, hogy tegyek egy próbát ezzel a sorozattal (komolyan, vagy húsz ismerősöm ajánlotta az előző pár hónapban), végül "jó, megnézek pár részt" jelleggel belefogtam Michael Shur dicsőített komédiájába. Nos, Marika néninek igaza lett: jelen sorok írásakor épp a 4. évadot szakítom félbe, gyakorlatilag egy hét alatt sikerült ledarálni az egészet. Egy egyszerre vicces, kreatív és emberi komédia a halál utáni életről és arról, mit is jelent "jónak" lenni - és mennyire is nehéz az utóbbi. A főszereplő négyesfogat tagjai remekül lettek kiválasztva a show témáihoz, Kristen Bell és Ted Danson karizmája pedig az egekig magasztalható minden egyes epizódban. Az is különösen szimpatikus, hogy ügyesen reformálta meg magát a sorozat évadról évadra, új karakterdinamikákkal és szituációkkal biztosítva, hogy ne az első évadban megismert koncepcióról húzzák le az utolsó bőrt is. Ezt talán a második évad elején éreztem kevésbé, ott mintha fókuszálatlan lett volna kicsit a sorozat, de ez legyen a legnagyobb problémám vele. Tegyetek vele mindenképp egy próbát, de vigyázat: roppantul nézeti magát, különösen a mostani időkben.

Természetesen arra is kíváncsiak vagyunk, hogy Ti mivel múlatjátok az időtöket, szóval a kommentekben jöhetnek is a beszámolók!

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.