Zöld Lámpás - Több idegen is várható
A múltkoriban bemutatott Tomar-Re karakter mellett Hal Jordan nem egyedül lesz Zöld Lámpás, más fajból származó egyedek is a segítségére lesznek, ki kedveli, ki pedig ki nem állhatja őt.
A múltkoriban bemutatott Tomar-Re karakter mellett Hal Jordan nem egyedül lesz Zöld Lámpás, más fajból származó egyedek is a segítségére lesznek, ki kedveli, ki pedig ki nem állhatja őt.
Nagyon sok találgatás volt a következő James Bond filmmel kapcsolatban, főleg amikor az MGM csődöt jelentett. De nemrég bejelentették, hogy ezt a csődhelyzetet a cég sikeresen megoldotta és az új Bond filmnek kitűztek egy 2012-es kiadást.
Egy interjú keretein belül a kedves külföldi kollégák jól megkérdezték Ron Perlman színész urat mindenről, amiről csak lehet, köztük a várakozás alatt álló Hellboy harmadik részét is.
Ötletes és a közösségre nézve is hasznos megoldással álltak elő Ausztrália fővárosának közkönyvtárai!
Forgatási képek ütötték fel a fejüket Michel Gondry Zöld Darázs című filmjéről.
A Warner Bros. projektjei körül csak úgy szikráznak a reklámmasinák, a Zöld Lámpás következő karakteréről is lehullott a lepel, bár a traileben láthattuk korábban egy pillanatra.
2011 egyik legjobban várt filmje, a Green Hornet az újévet öt új nemzetközi poszterrel fogadja. A képek színvilága a posztereket kicsit képregényszerűvé varázsolják és a szereplők testtartása is sokatmondó.
Ismerős úriembert mutatok be, a World of Warcraft vászonra avanzsált változatának lehetséges rendezőjeként, és a Lance kolléga által imádott Hold kiötlőjeként: ő lenne az a bizonyos Duncan Jones.
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves ide tévedőnek! :)
A külföldön kiszivárgott baljóslatú pletykákkal szemben nem fog elmaradni a 42. Magyar Filmszemle jövőre, csupán némileg átalakul: elmarad a külföldi szakértők és újságírók meghívása.
Külföldi kollégáink egyikének sikerült utat találnia Sam Worthington-hoz, és ha már összeakadt a színésszel, jól meg is kérdezték a Titánok harca folytatásáról. Worthington esküdözött...
Jonathan Liebesman aztán tudja, hogy mivel veheti le lábáról a gyanútlan nézőt - olyan posztert kanyarítottak elénk, hogy harmadik és negyedik próbára is megvásároltak vele.
Az Időutazó felesége és más projektjei után kifejezetten tetszenek Eric Bana alakításai, ezúttal a Stefan Ruzowitzky rendezte Kin-ben Olivia Wilde oldalán thrillerben mutathatja meg képességeit.
A Relativity Media kiadta a Limitless (avagy korábban The Dark Fields) legelső trailerét, amelyben A másnaposokkal és Szupercsapattal befutó Bradley Cooper bizonyít Robert De Niro oldalán.
Rég nem hallottunk már a szuperhősök egy különleges példányáról, a Zöld darázsról, amely valójában nem egy, hanem két fiatalembert takar. Róluk készült egy magyar indíttatású szemléltető anyag.
A trailer dobbantása után nagyon boldogok vagyunk Halálos Iramban téren, de mivel is lehetne még ezt fokozni? Mondjuk 14 ropogós képanyaggal!
Sóvári Mónika az egyetlen magyar szerző a kínai rendezvényre meghívott hatvan külföldi író és költő közül.
Gyönyörű tájak vannak a Pireneusokban. Ha a telihold fényénél meghalljátok a dobokat jobb, ha futni kezdtek. Bár a kicsik elől nincs menekvés…
A Paramount boldog mosollyal az arcán kiadta Michael Bay következő és elmondása szerint egyben utolsó nagy robotos dobása, a Transformers: Dark of The Moon trailerét.
Liam Neeson megerősítette azon adatokat amelyeket már sejtettünk, de kitoldotta őket újakkal is, így érdemes meglesni mondandóját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.