Kritika - Chuck Palahniuk: Kísértettek
Olyan könyvet akartam írni, amit nem akarsz az ágyad mellett tartani – írja Chuck Palahniuk a Kísértettek utószavában. Szerintem sikerült neki.
Olyan könyvet akartam írni, amit nem akarsz az ágyad mellett tartani – írja Chuck Palahniuk a Kísértettek utószavában. Szerintem sikerült neki.
A harlequinek vagy franciásan hellequinek elkárhozott lelkek, akiket csak azért nem fogad be a pokol, mert az ördög kedvét leli bennük. Nem véletlenül nevezték az angol íjászokat sem hellequinnek.
Perszeusz visszatér. Sam Worthington – aki az Avatar-ban játszott szerepe óta a legnagyobb világsztárok közé tartozik – ismét karddal az oldalán küzd a mitológiai szörnyek ellen A titánok haragja című filmben.
Egy gyerek számára a temető sok-sok veszélyt rejt, kivéve, ha az ifjút szellemek nevelik és megkapta a Temető Szabadságát.
A Deadpool képregény-adaptáció egyik írója, Rob Liefeld olyan ködösen és misztikusan fogalmazott, ahogyan csak tőle tellett, de még így is egy világ figyelmét vonta magára.
A legnépszerűbb közösségi oldalt böngészve érdekfeszítő és valójában rendkívül vicces fotóba botlottam, ráadásul csekély angol tudás szükségeltetik csak a megértéséhez.
A Szépség és a szörnyeteg 3D mellett befutott a Disney másik három dimenzióban újragondolt produktuma is: a Némó nyomában sokak kedvence volt, reményeik szerint ismét hoz pár zöldhasút.
A Warner Bros. Pictures 2011-ben újabb rekordot állított fel. Ez a filmstúdió az első, amely három egymást követő évben is összesen több mint 4 milliárd dollár bevétellel büszkélkedhet.
Kezd a remake mánia kissé nagyobb méreteket ölteni a kelleténél: ezúttal a közkedvelt Rendőrakadémia kapná meg a tervek szerint felesleges újragondolását.
Kedves Watson! Engedje meg, hogy felvázoljam legújabb esetünk konklúzióját, amiben ugyan nem kellett különösebben megerőltetnem agytekervényeimet, ellenben a fizikumomat és rekeszizmaimat annál inkább.
Február 23-án kerül bemutatásra a kissé megtépázott hírnevű Szellemlovas képregényadaptáció folytatása, melyet a Crank rendezőpárosa rázott gatyába.
Annak ellenére, hogy még az első rész sem készült el, és Max Brooks regénye csupán egy kötetes, a Paramount Pictures trilógiát szeretne a poszt-apokaliptikus World War Z-ből.
A Paramount remekül ellébecol a Paranormal Activity szériával, mindhárom részből szép jussa ütötte a markukat és szinte bagóért készítették el őket. Ezen áldásos tevékenységet szeretnék folytatni...
Roppant kellemetlenül érezte magát Giovanni Ribisi a Csempészek című akciófilm egyik jelenetének készítésekor, mert miután súlyosan bántalmazta partnernőjét, még a színésznő volt az, aki vigasztalta őt.
Mi az élet értelme? Mi a legfontosabb dolog a világon? Egy csapat nyolcadikos diák erre keresi a választ, de keresgélésük áldozatokat követel...
Második világháborús thriller érkezik egy ismerősnek mondható mellékszereplővel: ki ne emlékezne a Harry Potter széria Ron Weasley-jére? Vajon varázslat nélkül is megállja a helyét?
A Crank rendezőpárosa, Mark Neveldine és Brian Taylor hozhatta össze a második Szellemlovas filmet, miután az első finoman szólva sem számított sikeresnek a pénztáraknál. Talán most másképp lesz!
Hatalmas hírnek számított, hogy - az eddigi elenyésző tapasztalatokkal ellentétben - másodszorra is női rendező kerülhet egy nagy költségvetésű Marvel film székébe, azonban korai volt az öröm...
2012. április 6-tól vetítik a Think Like a Man című vígjátékot a külföldi mozik, néhány mellékszereplővel és jó pár poénnal szeretne érvényesülni a Fantasztikus négyes rendezője.
Bejött, amitől tartottunk. Annyira trendivé vált a régi nagy klasszikusok 3D-vel való felvértezése és műsorra tűzése, hogy Cameron és Jackson mellett Spielberg is él a lehetőséggel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.