Én, Frankenstein – Ilyen lesz a szinkron
Frankenstein szörnye visszatér a vásznakra, méghozzá az Underworld készítőitől, ehhez mérten pedig a forgalmazó szinkronnal kedveskedik a honi közönségnek.
Frankenstein szörnye visszatér a vásznakra, méghozzá az Underworld készítőitől, ehhez mérten pedig a forgalmazó szinkronnal kedveskedik a honi közönségnek.
Sajnálatos módon nem a készülődő Dead Island mozi kapta meg az első előzetesét, hanem a 2011-ben nagy közönség és szakmai sikereket is elérő trailerből készült egy élőszereplős verzió.
Haven városa nem nyughat, ezt a harmadik évad során is bizonyította, hiszen az elmúlt hetekben a magyar nézőközönség is szembesülhetett a drámasorozat sötét, mégis rendkívül szórakoztató hangvételével.
Nem sok olyan friss tv sorozat indul idén ősszel, amit annyira várna a nagyközönség, mint az Agents of S.H.I.E.L.D.-et. Jött is egy rövidke előzetes, hogy kibírjuk még ezt a pár hetet.
A mostani egy rendkívüli – személyes, de nem közönséges – véleménynyilvánítás lesz a filmzene műfajának a folyamatos erodálásáról és annak talán legfőbb okozójáról.
Robert Downey Jr. egyértelműen most van a csúcson és nem csak szerintünk vagy a közönség szerint, de a Forbes legújabb listája alapján ő a jelenleg legjobban fizetett színész.
A Pillanat varázsa című versíró pályázatra beérkezett legjobb munkákat ismerheti meg a közönség ismert művészek tolmácsolásában szerdán Budapesten.
Közönségtalálkozók, könyvbemutatók, gyerekprogramok várják a XIII. Völgységi Könyvfesztivál közönségét a hét végén Bonyhádon, a háromnapos rendezvényen tíz könyvkiadó ad ízelítőt kínálatából.
Nem dőlt még el, hogy a hamarosan látható Sötétségben – Star Trek után lesz-e folytatás, azaz Star Trek 3, ha a széria új időszámítását vesszük, vagy Star Trek 13, ha a régit.
A mai magyar olvasóközönség java részének meghatározó élmény volt Gárdonyi Géza Egri csillagok c. klasszikusa, és hát ki tudja, létezne-e ma a Historium Kiadó, ha nincs ez a zseniális regény.
Kristen Stewart legközelebb március végén mutatkozhat be a hazai közönség előtt, legalábbis az új premierdátum alapján. Vajon elég lesz a sikerhez, hogy bedobta bájait is?
Az előző részből a korhatárbesorolás okán szinte kimaradt a motherf*cker, most azonban megkapjuk: Yippee-Kai-yay nélkül, a közönség soraiból.
Új, különleges műfaj lép hódító útjára Szegeden: az elmés költészet, a játékos rap és az utca nyelvének egyvelegével, képzőművészeti slam poetry-vel várják a közönséget a Reök-palotában hétfőn.
Karácsonyi Könyvfiesztára várják a közönséget csütörtöktől vasárnapig a budapesti Akvárium Klubban. A négynapos, ingyenes rendezvényen ötven hazai könyvkiadó mutatja be újdonságait.
A csodálatos Pókember 2. előkészületei már gőzerővel folynak, de Jamie Foxx emlegetése ellenlábasként eléggé megosztja a közönséget.
Rengeteg film készülődik az őszi és téli időszakban is arra, hogy jövőre megkapják bemutatójukat és lenyűgözhessék a közönséget kisebb vagy több sikerrel.
Az idei Frankfurti Könyvvásáron Magyarország a nemzeti stand és a magyar kiadók standjai mellett a nagyközönség számára szervezett rendezvényhelyszíneken is megjelent, és nem csupán a könyvek és az irodalom révén...
A sorozat negyedik része hűen a hagyományhoz egy olyan tv reklámban mutatja meg magát, ahol a készítők a közönség reakcióira helyezik a hangsúlyt: lesz itt minden, sikítás, rúgkapálás!
Mint azt tudjuk Rob Zombie nem csak egy zenész, de rendező is. A The Lords of Salem már egy régi terve, amit vászonra akart vinni. Egy koncertje során úgy döntött bemutatja a közönségnek az első teaser trailert.
Él még a demokrácia Hollywoodban! Eldőlt, hogy mégis erősen korhatáros változatban kerül a mozikba a Boszorkányvadászok című horrorfantasy, mivel erre szavazott a tesztközönség.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.