Hirdetés

Éjjeli Vérfarkas - Kritika

|

Michael Giacchino tévéfilmje tipikus Marvel minőség. Mindenki döntse el, hogy ez számára jó vagy rossz.

Hirdetés

Az idei Marvel bejelentések közül az Éjjeli Vérfarkas (Werewolf by Night) jócskán kiemelkedett a többi közül. Nem csupán amiatt, mert ez egy Disney+-ra készült tévéfilm (vagyis nem tekinthető nagyjátékfilmnek), hanem mert ötletében és megvalósításában is igencsak eltérőnek látszott a "megszokott" Marvel-felhozataltól. Egy vérfarkas történet, horror közegbe ágyazva, felnőtt kategóriás jelenetekkel és mindezt a klasszikus, Universal-szörnyfilmeket megidéző stílusban tálalva? Még én is felkaptam erre a fejem, főleg annak fényében, hogy nagyon nem szeretem a Marvel-filmeket és -stílust. Ezen a véleményen viszont az Éjjeli Vérfarkas nem segített, sőt…

Hirdetés

A múltkori szerkesztőségi körkérdésnél az Éjjeli Vérfarkast választottam, mint ténylegesen várt Marvel-alkotást. Annak ellenére, hogy a mozikba kerülő filmek és a Disney+-on debütáló sorozatok kapcsán teljesen felesleges azon reménykedni, hogy valami jól működő "újat" láthatunk majd (és nem a futószalagon gyártott "ugyanazt"), ez a tévéfilm mégis felébresztette sok emberben ezt a vágyat. Hiszen a Disney+ tökéletes otthona lehetne azon Marvel-alkotásoknak, amelyeket nem mernek mozikban bemutatni a biztonsági játék miatt - különcségük, műfaji besorolásuk vagy éppen brutalitásuk miatt. Az Éjjeli Vérfarkas ennek az új iránynak lehetett volna egy nyitánya. Ehelyett viszont beállt szépen a megszokott, unásig ismert sorba.

Mivel egy 52 perces kisjátékfilmről beszélünk, így részletesen belemenni a történetbe indokolatlan lenne - maradjunk meg mi is annál a pár információnál, amit az intróban csepegtetnek nekünk. Az alapszituáció (amely az azonos című Werewolf by Night képregényeken alapszik) szerint Ulysses halála után a Bloodstone család vezető nélkül maradt. Vezető viszont nagyon elkélne, hiszen ez a család egy kvázi Van Helsing-família: profi szörnyvadászok, akik védelmezik az embereket mindenféle bestiától. Hogy kiderüljön, ki legyen az új vezető, összehívják a legjobb vadászokat, akik egy különleges próbán fognak átesni. Ezek között bukkan fel Jack Russell (Gael García Bernal) mellett Elsa Bloodstone (Laura Donnelly) is, a vér szerinti örökös, aki viszont 20 éve otthagyta az egész családot. A próbatétel pedig mindkettőjük számára tartogat némi meglepetést.

Nem fogok spoilerekbe bonyolódni, de annyit azért elárulhatok, hogy az előzetes videók és információk alapján egy egészen más film kerekedett ki mindebből. Ezt akár érthetjük pozitívan - csak sajnos ható képzővel kell ezt az igét leírni. Ugyanis az Éjjeli Vérfarkas egy tipikus Marvel-film, annak előnyeivel és legfőképpen hátrányaival együtt. Annak ellenére, hogy itt lett volna a tökéletes kiugró a skatulyából, az alkotók (vagy éppen a producerek, élükön Kevin Feige-val?) nem akarták ezt meglépni. Helyette inkább készítettek egy teljesen ugyanolyan filmet, mint amilyeneket már 2008 óta nézünk.

A tévéfilm egyik leginkább szembetűnő motívuma egyértelműen a látványvilága. A fekete-fehér stílus egyfajta tisztelgésnek tudható be a klasszikus szörnyfilmek előtt. Annak viszont elképesztően felszínes. Érdemben semmi pluszt nem adott hozzá a filmhez, sőt megkockáztatom, több helyen el is vesz és rontja az élményt. (Figyeljétek meg a szörnymegjelenéséket a film közepén és a végén, ég és föld lesz a különbség.) A tisztelgés másik oldala maga a vérfarkas, amely sajnálatosan szintén felületesen kezelt. Az valamilyen szinten magától értetődő, hogy nem a vintage, Lon Chaney Jr.-féle vérfarkas mítosz és kultúra fog a szemünk előtt megelevenedni, viszont ez erősen kontrasztban áll a tisztelgéssel és a megidézésekkel.

Nyilvánvalóan nem egy tévéfilmben fogja a néző a díjnyertes alakításokat keresni, az Éjjeli Vérfarkasnál viszont jócskán szemet szúr a pocsék színészi játék. A két főszereplő közül Gael García Bernal (akit a Korcsszerelmekben, az Időben avagy a Tizenegyes állomásban láthattunk) hozza a kötelezőt, de semmi különleges nincs játékban. Vele szemben Laura Donnelly (The Nevers) mindent belead, igaz, neki egy sokkal hálásabb szerep jutott (még a klisés háttérsztori ellenére is). Kvázi ő az egyedüli, aki elviszi a hátán az egész filmet. Kettejükön kívül viszont olyan elképesztően semmilyen vagy éppen homlokráncolóan túljátszott alakításoknak lehetünk szemtanúi, amiket nem látni mindennap. Én ragaszkodom ahhoz a feltételezésemhez, hogy a Verusa Bloodstone-t játszó Harriet Sansom Harris rendezői utasításra ripacskodott ennyire, mert nincs olyan magára adó színész, aki ilyen módon túlozna el valamit.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


A színészeken túl nagyon érződik az alkotók odaadása, hogy valami újban próbálhatták ki magukat - főleg a rendezőn, Michael Giacchinón. Az ő neve rengeteg emlékezetes film zeneszerzőjeként lehet ismerős, úgymint a Fel, a L'ecsó, az idei Batman avagy a Jojo Nyuszi. Két rövidfilm után kapva-kapott az alkalmon, hogy egy nagyobb volumenű alkotást dirigálhasson le, de sajnos sokszor nem képes kézben tartani a dolgokat. Nem egyszer hagyja leülni a hangulatot, a jumpscare-eket mintha random dobálná be, az erőszak csak népámítás és az 52 percet is csapongva tálalja. Látszik az igyekezete és az elkötelezettsége, viszont kevés az, amit nyújtani tud. (Mint zeneszerző - ahogy a mostani filmnél is - pazar munkát végez.)

Valamilyen szinten szőrszálhasogatásnak érződik, hogy egy szűk egyórás tévéfilmnél rengeteg mindent elvárjon az ember. Ha az Éjjeli Vérfarkas egy szimpla, véres hommage lett volna (mellőzve a poénosnak szánt jeleneteket, mint a kedves, aranyos szörnyecske), amely tudja, hol a helye és nem akar túlnőni saját magát, akkor egy rossz szavunk nem lehetne rá. Viszont túlontúl érződik, hogy ennél sokkal több szeretett volna lenni, emiatt egymásra halmoz témákat, stílusokat, megidézéseket és hangulatokat, amikkel egy idő után nem tud mit kezdeni. (Amellett, hogy büszkén állt be a Marvel biztonsági játék sorába is.) Egyáltalán nem tekinthető vészesen rossznak, csupán egy fájóan semmilyen középszernek - amit egy ekkora nagy befolyású és hátterű stúdiónál ne fogadjunk már el mint követendő irány. A film helyett pedig a tavalyi Werewolves Within-t, a Benicio del Toro-féle Farkasembert vagy éppen akár az eredeti, 1941-es A farkasembert is nézhetnénk.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Éjjeli vérfarkas – Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Marvel fanoknak.
  • Aki kíváncsi egy vérfarkasos sztorira.
Kinek Nem
  • Akinek már a normál Marvel-filmektől tikkel a szeme.
  • Aki nem szereti a felszínesen kezelt témákat.
  • Aki egy klasszikus szörnyfilmet vár.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.