Az idei év eddig nem túl acélos a hazai filmek piacán, holott számos alkotás napvilágot látott már. Vígjátékok terén korrektül sikerült a Nyugati nyaralás, az Együtt kezdtük, vagy a Szia, életem, illetve a Zanox - Kockázatok és mellékhatások szépen nyúlt az időhurkos zsánerhez és a hibái ellenére is üdítő színfolt lett. Dráma fronton a Magasságok és mélységek lett erőteljes élmény, ám nincs olyan igazi átütő színvonalú siker, mint mondjuk tavaly a Külön falka volt. Szilágyi Fanni bemutatkozó nagyjátékfilmjével ezen kívánt változtatni.
Adél és Éva (mindkettejüket Stork Natasa játssza) egypetéjű ikrek. Egykoron szoros volt a kapcsolatuk, mára kissé eltávolodtak egymástól. Adél szingli, orvosként rengeteget dolgozik, Éva egy hatalmas házban él férjével és a négy hónapos kisfiát neveli. Mindketten a másik életét tartják könnyebbnek, ami tovább mélyíti a köztük tátongó szakadékot.
Túl sok előismerettel nem bírtam a filmmel kapcsolatban, annyit tudtam, hogy egy elemeltebb, jó humorú, emberi sztorira lehet számítani. A Veszélyes lehet a fagyi valóban képes vicces lenni, de az összkép abszolút drámaközpontú. A történetvezetés érdekes, noha Szilágyi elbeszélői stílusa rengeteg helyről visszaköszön.
A cselekmény Adéllal indít. Dolgozik, még az unokaöccse keresztelőjére sem ér oda, aztán álláslehetőséget kap Norvégiában, majd sógora építkezésén megismerkedik egy darukezelővel, Ákossal (Patkós Márton), akivel hamar összemelegednek. A lány láthatóan keresi önmagát, időnként szorong, szeretne jól dönteni a munkában és a szerelemben is. Azonosulható és kedvelhető figura, épp ezért ijedtem meg, amikor Szilágyi meglépte az ilyenkor szokásos nézőpontváltást. Nem érdekelt Éva, sokkal szívesebben maradtam volna Adéllal, ám a rendező hamar rámutatott, hogy mekkorát tévedtem. Az egy dolog, hogy Éva szálában is rengeteg a potenciál, azonban külön frappáns, ahogy az időbeli visszaugrás okán ismétlődő jelenetekkel bántak.
Tudniillik hiába láttunk korábban Adél szemszögéből egy adott eseményt, mivel Évában ez teljesen máshogy zajlott le, így a szituáció is másképp történik. Remek húzás, mert egyfelől mélyíti a karakterek perspektíváit, másrészt elindít egyfajta morális játékot arról, hogy kinek van igaza, netán kit szeressünk jobban. Ez utóbbi döntésre végül nem lesz szükség, a lényeg pont az, hogy úgy fogadják el egymást életét, ahogy az alakul, ezáltal megtalálva a közös hangot. Szilágyi egyszerű, de ügyes szimbolikával operál, pazar vizuális eszközöket vet be és a záróakkordban még az agyunkat is megdolgoztatja. Kérdéseket tesz fel, legyen szó a tökéletes családi idill sötét oldaláról, a munka és a magánélet összemosódott határvonalairól, az elengedésről, továbblépésről. Itt-ott helyenként kicsit döcög a narratíva és az Ákos szálat is lehetett volna még bontogatni, de a végeredmény így is működik.
Stork Natasa a tavalyi Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre után újfent parádésat alakít, ráadásul dupla szerepben. Ha kell hideg, máskor mosolygós, igazi jutalomjáték az övé és simán elviszi a hátán a filmet.
Többen párhuzamot vontak a Veszélyes lehet a fagyi és az Egy nap, valamint a VAN között, okkal. Fellelhető benne az előbbi hétköznapiságából fakadó fajsúlyos drámája, illetve ez utóbbi játékos vizualitása és kreativitása. Megvannak a maga kisebb hibái, de Szilágyi előtt fényes jövő áll, ha így folytatja, mert egy változatos, emberi történetet mesél el, mellyel lehet azonosulni és úgy gondolkodtat el, hogy közben szórakoztat (külön pacsi a Wolf Totemért). Az idei év egyik, ha nem a legjobb magyar filmje. Ez azért debütálásnak nem rossz.
