Tavaly is hangoztattam, hogy mennyire szívügyem, hogy a kevésbé ismert, ám igen színvonalas filmek jobban bekerüljenek a köztudatba. 2020-ban számos ilyen produkció készült és szerencsére idén is akadt bőven miből válogatni. Valódi rétegfilmek, groteszk alkotások, de van itt az egész család számára élvezhető szórakozás is, a repertoár kellően változatos és szinte biztos, hogy mindenki meg fogja találni a stílusához közel álló gyöngyszemet. Ebben az összeállításban belőlük fogunk csemegézni.
Az igazság bajnokai
Anders Thomas Jensen és Mads Mikkelsen párosa mindig telitalálat, de ne feledkezzünk meg a trió harmadik tagjáról, Nikolaj Lie Kaasról sem. Az igazság bajnokaiban ők hárman már ötödször dolgoztak együtt, és az Ádám almái óta ez a legjobb munkájuk. Egy tragikus vonatbaleset utáni nyomozást látunk, diszfunkcionális csapatunk pedig tele van jobbnál jobb arcokkal. Jensen számos témába beleás, s noha nem mindbe a legalaposabban, de valahogy mégis működik az összkép, hála a tökéletes aránynak a dráma és a vígjáték elemek közt. Nagyon emberi, nagyon szórakoztató, nagyon dán.
Censor
Az elsőfilmes Prano Bailey-Bond gondolt egy merészet és elkalauzolt minket a 80-as évek "video nasty" korszakába, ahol az erőszakos filmeket cenzúrázó főhős mentális megbomlását láthatjuk igen sajátos stílusban elmesélve. Nyugtalanító, nyomasztó, nem hirtelen ijesztgetésekkel operáló pszicho-horror a Censor, mely ügyesen mossa össze a valóságot a téveszmékkel és elsősorban a hangulatával rántja be a nézőt. Bizarr élmény, de aki kedveli az elgondolkodtató, mélyebb, zsigeri nyomasztást, az értékelni fogja.
Coda
Ilyen az, amikor egy remake-nek van értelme. Tud hozzáadni az eredetihez, sőt még tovább is fejleszti azt, nem csak lovagol rajta és kihasználja (rád nézek A bűnös). A 2014-es A Bélier család újrafeldolgozása a Coda, mely egy fiatal lányról szól, akinek a családja siketekből áll, s neki egyedüli hallóként kell megbirkózni a mindennapi teendőkkel. Ráadásul rájön, hogy gyönyörű hangja van és igen jól énekel. Ki lehet következtetni, hogy ez majd konfliktusokhoz vezet, de ne számítson senki sötét családi drámára. A Coda egy elképesztően vicces, szívmelengető darab, klasszikus érzelmi hullámvasút, aminek minden percét élmény nézni. Kötelező látnivaló, mert mindenkinek szüksége van néha egy kis lelki feltöltődésre.
Külön falka
Külön öröm, hogy kis hazánk is képviselteti magát az összeállításban és ebben semmiféle hazabeszéd nincs. Kiss Hajni debütáló rendezése teljesen megérdemelten szerepel itt, ugyanis egy olyan történetet mesélt el autentikus módon, ami egyáltalán nem hat egyedinek. A múlt traumáitól szenvedő, balhés apuka és kórós hazudozó, lázadó kislánya nem a legszimpatikusabb figurák, együtt mégis imádnivalóak. A Külön falka egyszerre bájos és szívszorító élmény, mely úgy használja fel a zsáner sablonjait, hogy közben képes megújítani azokat.
Nine Days
A tavalyi Sundance egyik nagy felfedezettje, de a legtöbb országban idén mutatták be ezt a függetlenfilmes csodát. A különleges sztori főhőse Will (Winston Duke) emberi sorsokat néz, illetve követ tévéken, majd érkezik hozzá néhány fiatal lélek, akik élni szeretnének, ám ehhez részt kell venniük egy kilenc napos teszten. Furcsán hangzik, és valóban kell egyfajta hangulat és lelkiállapot Edson Oda művéhez, de a végeredményt látni kell. A Nine Days arról szól, hogy mi tesz minket emberré, mitől erős, mitől gyenge valaki és hogy lehet felkészülni az életre, netán alkalmazkodni hozzá. Elgondolkodtató, érzelmekkel teli élmény szuper dialógusokkal, csodás lezárással és egy olyan központi üzenettel, ami képes lehet megváltoztatni az ember világnézetét. Épp ezért kell látni és átélni.
Pig
A legtöbben azt várták, hogy Nicolas Cage újfent hülyét csinál magából egy John Wick klónban, ahol az elrabolt malacát akarja visszaszerezni. Nos, erről szó nincs, és a Pig az év egyik legkellemesebb meglepetése lett. Nemhogy nem egy John Wick klónról van szó, hanem egy kőkemény emberi drámáról, mely sokáig csak sejtet és szépen lassan őröl fel. Sok alkotás foglalkozott már a gyász lélektanával, de kevesen tudták ennyire autentikusan megközelíteni. Nem könnyű élmény, de szép és erőteljes film.
Saint Maud
Hiába nem volt túl acélos az év horrorfronton, Rose Glass debütáló műve azért elég emlékezetesre sikeredett. A múltja elől menekülő ápolónő a megváltást keresi és szó szerint érezni akarja magában Isten jelenlétét. Glass remek érzékkel mossa össze a valóságot a víziókkal, illetve egy olyan belső utazásra invitál, mely során megfogalmazódik a kérdés: egy bigott vallási fanatikust látunk, netán egy földre szállt angyalt? A végére elég egyértelmű választ kapunk, az összkép mégis így üt a legnagyobbat. Ijesztgetések nélküli, bőr alá kúszó pszichológiai horror, melyet leginkább a Babadookhoz tudnék hasonlítani, és annyira jó azért nincs, így is érdemes meglesnie a zsáner kedvelőinek. Úgy látszik idén ez a stílus ment nagyot, elvégre a Censor is hasonló témát mesélt el, szintén remekül.
Titán
Sok érv szólt az ellen, hogy Julia Ducornau filmje felkerüljön egy gyöngyszemeket tartalmazó listára, elvégre már csak a sztori miatt is viszonylag nagy hírverést kapott a film, illetve jóval megosztóbb annál, mintsem bárkinek ajánlani lehessen. Ennek ellenére nem volt szívem kihagyni, pont azért, mert a felszín alatt jóval többet ad holmi hatásvadász művészieskedésnél. Brutális testhorror keveredik a polgárpukkasztással, mindezt érzékeny drámával fűszerezve, két végtelenül elcseszett ember egymásra találásáról. Kell hozzá gyomor, lelkiállapot és egyfajta nyitottság, de minden bizarrságával együtt is magával tudott ragadni a Titán.
The Beta Test
Jim Cummings már a tavalyi gyöngyszemes összeállításban is szerepelt a Snow Hollow farkasa című művével és bizony idén sem fog kimaradni a feltörekvő indie filmes. A The Beta Test merőben más, mint a vérfarkasos horror volt, itt egy hollywoodi ügynök viszontagságait látjuk, miután részt vett egy anonim szextalálkozón. Cummings nem rest feldobni olyan témákat, mint az adathalászat, az álomgyár lélektelen világa, vagy a titkolózás toxikus hatása egy kapcsolatra. Nem mindig a legjobb eszközökkel dolgozik és nehezen áll össze, hogy mi is volt a célja, de sajátosan bizarr humora és elbeszélői stílusa képesek magával ragadni. Arról nem is beszélve, hogy az Amerikai pszichó vagy a Tágra zárt szemek mennyire frappánsan vannak megidézve ebben a szatirikus rémálomban.
The Green Knight
Sajnálom, hogy sokan leragadtak annál, hogy a főhős indiai származású és nem látták meg a fától az erdőt. David Lowery ugyanis sajátos stílusban adaptálta az Artúri mondakör egyik legrégebbi történetét. Dark fantasy elemekkel tarkított pszichedelikus utazásra invitál minket, melyben úgy forgatja ki magából a hős mítoszt, ahogy még nem láthattuk. A becsvágy, a szégyenérzet, vagy a kísértések épp úgy részesei a sztorinak, mint a legalapvetőbb lovagi erény, a becsület. Mindezt fantasztikus vizuális elemekkel és magával ragadó atmoszférával megkoronázva. Hiánypótló darab.
