Hirdetés

2023 legjobban várt filmjei: a csemegék

|

Számos premierre számíthatunk 2023-ban is, amelyek között lesznek olyanok is, amiket igazi csemegének fognak találni a filmkedvelők. Ezekből szedtünk össze most húszat.

Hirdetés

Mint minden év végén, úgy idén is felosztottuk a következő esztendőben érkező érdekesebb premiereket két táborra: az egyikbe azok a filmek kerültek, amelyek valamilyen okból nagy durranásnak ígérkeznek, a másikba pedig azokat soroltuk, amiket valamilyen szempontból csemegének tartunk. Az alábbiakban arról olvashattok, hogy a szerkesztőség szerint mi az a 20 alkotás, amelyek a legnagyobb meglepetéseket okozhatják a jövő évi felhozatalból.

Fontos! Mivel még számos film nem kapott hivatalos magyar premiert, ezért a megjelenési dátumokkal kapcsolatban a 2023-as premiernaptárunkat érdemes böngésznetek, azt folyamatosan frissítjük, ott értesülhettek majd róla, hogy a hazai mozikba mikor érkeznek a felsorolt címek. 

Hirdetés

A bálna (The Whale)

A Velencei Filmfesztiválon a nézők hat perces álló ovációval fejezték ki imádatukat, és Brendan Fraser nagy visszatérésének tartják a Darren Aronofsky rendezte A bálnát. A pszichológiai thriller Samuel D. Hunter színdarabja alapján íródott, Aronofsky pedig már egy évtizede szerette volna megvalósítani, de nem volt megfelelő színész Charlie, a főszereplő megformálására - végül rátalált Fraserre. Charlie elhagyja a családját a szeretőjéért, ezzel elveszítve lányát, akivel most a párja halála után újra megpróbálja megtalálni a közös hangot. A visszahúzódó angoltanár azonban a bűntudatnak és a fájdalomnak köszönhetően enni kezd és 270 kilósra hízik. A film nagyon rövid, egyhónapos forgatási idővel készült, láthatjuk még benne Sadie Sinket, Ty Simpkinst, Samantha Mortont és Hong Chaut is.

A Fabelman család (The Fabelmans)

Az utóbbi években divat lett a rendezők körében a saját gyermekkorukról filmet készíteni, elég csak a Romára (Alfonso Cuarón), a Belfastra (Kenneth Branagh) vagy az Isten kezére (Paolo Sorrentino) gondolni. Erre a listára felírhatjuk A Fabelman családot is, amely Steven Spielberg önéletrajzi ihetésű rendezése: a történet középpontjában Sammy Fabelman (Gabriel LaBelle) áll, aki gyermekkora óta szeretne filmezni, mivel elvarázsolta őt a mozik világa, de a szüleit megosztja ez a dolog. A fiú azonban egyre jobban felfedezi, hogy mi mindenre képes a filmezéssel. A Fabelman család nem hibátlan, nem olyan szerelmeslevél a mozihoz, mint a Volt egyszer egy... Hollywood, de megvannak a maga erényei, Spielberg rajongóinak pedig érdemes lesz odafigyelni rá. 

A Haunting in Venice

Kenneth Branagh harmadszorra is visszatér Hercule Poirot szerepében. A rendező a 2017-es Gyilkosság az Orient expresszen és a 2022-es Halál a Níluson után Agatha Christie egy kevésbé ismert történetét veszi elő, a sztori alapját ugyanis a Halloween és a halál (vagy egy régebbi fordításban az Ellopott gyilkosság) adja, amelyben Poirot egy halloweeni partin igyekszik kideríteni, hogy ki áll egy lány meggyilkolása mögött. A koncepció azonban változik, mivel ezúttal nem angliai közegben fog játszódni a történet, hanem a második világháború utáni Velencében. A szereplőgárdát olyan színészek erősítik, mint Michelle Yeoh (Minden, mindenhol, mindenkor, Kőgazdag ázsiaiak), Tina Fey (Saturday Night Live, A megtörhetetlen Kimmy Schmidt) Jamie Dornan (Hajsza, A szürke ötven árnyalata) és Kelly Reilly (Sherlock Holmes, Gyilkos kilátások).

A sziget szellemei (The Banshees of Inisherin)

Noha bizonyos formátumokban már elérhető A sziget szellemei, a hazai bemutató januárra esik, így aki akkor megy rá moziba, ne lepődjön majd meg, ha már az első hónapban kikiálthatja az év filmjét. Ez persze merész kijelentés, de minden jel arra mutat, hogy Martin McDonagh újfent valami mesterit alkotott az Erőszakik, A hét pszichopata és a Három óriásplakát után. Nem a fesztiválokon megszokott néhány perces ovációkra gondolunk sikerként, hanem a tényleges, egyöntetűen pozitív visszhangra. Minden okunk megvan tehát bizakodni, a minőségre garanciának számító író-rendező mellett visszatér az Erőszakik párosa, Colin Farrell és Brendan Gleeson, de Barry Keoghan sem tűnik rossz választásnakis remekel. A frappáns dialógusok, remek karakterek és a nagy adag fekete humor alapkövetelmény, de ezen felül is számíthattok még néhány meglepetésre Inisherin szigetén.

Babylon

A Whiplash, a Kaliforniai álom és Az első ember rendezőjére, vagyis az Oscar-díjas Damien Chazelle-re mindenképp érdemes odafigyelni. A pofátlanul fiatal művész következő projektje Hollywood azon korszakát mutatja be, amikor a filmgyártás átállt a némafilmekről a hangos filmekre. A főbb szerepekben Brad Pitt és Margot Robbie villogtathatja meg tehetségét, de többek között olyanokkal is összefuthatunk majd, mint Olivia Wilde, Samara Weaving, Jean Smart és Tobey Maguire. A Kaliforniai álommal ellentétben nem idén karácsonykor, hanem csak 2023 januárjától vetítik a hazai mozik. 

Blue Beetle

A mexikói-amerikai Jaime Reyes a harmadik személy, aki a képregényekben felvette a Bluee Beetle személyazonosságát Dan Garret és Ted Kord után. Noha a legelső Blue Beetle már 1939-ben felbukkant a füzetek lapjain, a szóban forgó hős csak 2006-ban mutatkozott be az Infinite Crisis #5 részeként (majd egy saját képregényfolyammal is), amikor a tinédzser Jaime megtalálta a Kék Bogár szkarabeuszt, amely álmában beágyazódott a gerincébe, így Reyes nem csupán egy bivalyerős földönkívüli páncéllal lett gazdagabb, ami erősebbé és gyorsabbá tette, de fegyvereket, pajzsokat és szárnyakat is létrehozhat vele. Az Angel Manuel Soto (Charm City királyai) rendezésében készült Blue Beetle filmet eredetileg az HBO Maxra szánták, de meglátták benne a potenciált a mozis forgalmazáshoz, így a Cobra Kai egyik sztárja, Xolo Maridueña a mozikban bizonyíthatja képességeit Susan Sarandon elllenében. Remélhetőleg ezt nem fogja érinteni a DC nagy átalakítása. 

Dungeons & Dragons: Betyárbecsület (Dungeons & Dragons: Honor Among Thieves)

Egy újabb Paramount projekt a listában. Bár a fantasy zsáner szerelmesei nem panaszkodhattak, ha sorozatokról vagy streaming filmekről volt szó 2022-ben, azért a mozis felhozatalt tekintve már húzhatták a szájukat, hiszen csak egy-két DC- vagy Marvel-film kategorizálható be ide - de ezek sem felelnek meg a klasszikus fantasy követelményeinek. A Paramount jövőre azonban bedobja a ringbe a világ legnépszerűbb szerepjátékának feldolgozását, a Dungeons & Dragonst, aminél fantasysebb dolgot nem is lehetne elképzelni. Nem mellesleg a stúdió reményei szerint Chris Pine-ék kalandja egy új filmes univerzum alapítóköve is lehet. A szóban forgó szerepjáték világa legalább annyira masszív, mint a már bejáratott képregényes univerzumok, és a közelgő film trailere ugyanazt a könnyed humort idézi meg, mint ami a Marvel sikerreceptje is volt sokáig - no meg, ami egyébként az élő szerepjátékokra is jellemző. Remélhetőleg azért a Paramountnál is tanultak az elmúlt 15 év világépítéséből (és főleg annak buktatóiból), és egy önmagában is helytálló történettel rukkolnak elő, hiszen a látványvilágra és a humorra az előzetes alapján nem lesz panasz.

Elemi (Elemental)

A Pixar ismét egy különlegesnek ígérkező animációs filmmel készül megszólítani a fiatalokat és felnőtteket egyaránt. Az Elemiben egy valószínűtlen páros, Ember és Wade kalandjait ismerhetjük meg egy olyan városban, ahol négy őselem, a tűz, a víz, a föld és a levegő lakói élnek együtt. A tüzes lány és a vizes fiú kapcsolata elviekben nem működhetne az elemeik miatt, de hamar felfedezik, hogy minden alapvető különbözőségük ellenére mennyi közös van bennük. A Pixar már többször is bizonyította, hogy mennyire mesterien érti az emberi érzelmeket (elég csak az Agymanókra gondolni), és biztosak vagyunk benne, hogy ezúttal is egy könnyen azonosulható alkotással lepnek meg minket. 

Gran Turismo

A Sony igencsak belehúzott abba, hogy filmekkel és sorozatokkal is kiaknázza a brandjeiben lévő potenciált, kibővítse azok világát. Jövőre jön a The Last of Us az HBO Maxra, készül a God of War az Amazonra, megvalósul a Horizon Zero Dawn a Netflixen és megérkezik a Twisted Metal a Peacockra, mindeközben pedig más projektek is formálódnak a háttérben, például a Gran Turismo film. A Polyphony Digital versenyjáték-szériájának adaptációjában azonban van egy csavar: a sztoriban egy fiatal Gran Turismo játékost követhetünk Archie Madekwe (Fehér éjszakák, See) megformálásában, aki egy sor kihívás leküzdése után profi versenyzővé válik. A filmre aláírt David Harbour (Vérapó, Stranger Things), Orlando Bloom (A Gyűrűk Ura-trilógia, A Karib-tenger kalózai filmek) és Darren Barnet (Én még sosem..., A szerelem illata) is, utóbbi a feltörekvő tehetség vetélytársát alakítja majd. 

Killers of the Flower Moon

Martin Scorsese, Leonardo DiCaprio és Robert De Niro. Ennyi elég is, hogy a David Grann azonos című regénye alapján készülő film (magyar címén Megfojtott virágok - Az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete és az FBI születése) 2023 egyik, ha nem a legvártabb produkciója legyen. A rendezőlegenda első westernje - amely streamingre, az Apple TV+-ra készül 200 millió dollárból - az 1920-as évek Oklahomájába kalauzol el majd minket, az oszázs (Osage) indián törzs földjére, akik felfedezték, hogy földjük alatt Amerika egyik legnagyobb olajkészlete húzódik. Ezzel egy csapásra az ország leggazdagabb népe lettek, ám ahogy megkezdik ennek a lehetőségnek a kihasználását, gyilkosságsorozat veszi kezdetét, amelyet egyben Amerika történetének egyik legsötétebb bűnüldözési fejezetének is mondanak. A film ezt az időszakot mutatja majd be, amely egyben az FBI megalakulásához vezetett (láthatjuk majd a fiatal J. Edgar Hoover-t is fontosabb szerepben). És még a mellékszerepben is igazi sztárokkal találkozunk majd, úgy, mint Jesse Plemons, vagy a másodvirágzását élő Brendan Fraser.

Kopogás a kunyhóban (Knock at the Cabin)

M. Night Shyamalan legújabb, thrillerként és apokaliptikus pszichológiai horrorként aposztrofált filmje külföldön R-besorolást kapott a nyelvezet és a megjelenített erőszak miatt. Korábban ugyanebbe a kategóriába csak egy filmjét, Az eseményt tették, ott a folyamatos öngyilkosságok miatt. A Kopogás a kunyhóban (Knock at the Cabin) Paul Tremblay 2018-as, díjnyertes horrorregényén, a The Cabin at the End of the World című könyvön alapul, mely szerint egy vakációzó család tagjait túszul ejti négy fegyveres, akik arra kényszerítik őket, hogy hozzanak meg egy döntést az apokalipszis elkerülésének érdekében. A család azonban nem tudja, mit kellene elhinnie ebből az egészből, és mit nem. A főszerepekben Dave Bautista (A Galaxis őrzői), Rupert Grint (Harry Potter-filmek), Jonathan Groff (Mindhunter), és Ben Aldridge (Fleabag), a bemutató februárban várható.

Kraven the Hunter

Továbbra is a saját lábán próbál meg érvényesülni szuperhős univerzumával a Sony, amelynek egyik állomása ismét egy antihős mozi lesz. Ebben Pókember egy másik mindenkori nemezise, Kraven, a vadász kapja a főszerepet, akit Aaron Taylor-Johnson formál majd meg, rajta kívül pedig még a veterán Russell Crowe is a stábot erősíti. Hogy pontosan miért is várjuk a filmet ennyire, azt nem tudnánk pontosan megmondani, de van egy olyan megérzésünk, hogy ezzel talán betalál a Sony. Az mindenképp bíztató, hogy az egész(!) film valós helyszíneken forgott, Taylor-Johnson elmondása szerint pedig egy személyes sztorit kapunk, nem egy szokványos képregényfilmet. A premier pedig csak jövő októberben lesz, így bőven van idő még dolgozni és csiszolni rajta. Mi tényleg bízunk benne, hogy ez a próbálkozás nem a Morbiusra fog hajazni minőségben, hanem inkább a Pókember: Irány a Pókverzumra (amelynek szintén jövőre jön a folytatása).

Napoleon

Hiába töltötte be nemrég már a 85-öt is Ridley Scott, az angol rendezőzseni továbbra sem lassít a tempón, és fiatal kollégáit megszégyenítő módon ontja magából a filmeket. Egyik következő projektje pedig nem kisebb történelmi személyt állít majd középpontba, mint a legendás hadvezért, Napóleont, akinek bőrébe az Oscar-díjas Joaquin Phoenix bújik majd. A film állítólag Scott életművének a csúcsa lehet, amely nem csak eposzokba illő csatajeleneteket, de rengeteg politikai, és személyes drámát is tartalmazni fog. Ezt alátámasztja a tény is, hogy a történetben fontos szerepet kap Vanessa Kirby (A korona, Pieces of a Woman, Mission: Impossible - Utóhatás) is, aki Napóleon első feleségét, Jozefinát alakítja, akivel egyfajta magánéleti háborút folytatott a császár. Nem győzzük tehát kivárni a végeredményt, amelyben reméljük, tényleg egy új klasszikust köszönthetünk majd. A film streamingre - az Apple TV+-ra - jön valamikor jövőre (nincs még pontos premierdátum).

Next Goal Wins

A film a 2015-ben bemutatott, hasonló című dokumentumfilmet adaptálja, amely egy apró csendes-óceáni állam, Szamoa útját mutatja be a 2014-es foci világbajnokság kvalifikációja felé. Az Andy Serkis és cége, az Imaginarium Productions produceri felügyeletével készülő projekt mögé a Fox Searchlight állt be, a sajátos humoráról ismert rendező, Taika Waititi pedig nem csupán a kamera mögé állt, a forgatókönyvet is jegyzi Iain Morrisszal (The Inbetweeners) együtt. A csapat edzőjének szerepére Michael Fassbender (Prometheus, X-Men filmek) sikerült megnyerni, de rajta kívül a stábot erősíti Will Arnett (LEGO Batman: A film, Az ítélet: család), Elisabeth Moss (A láthatatlan ember, A szolgálólány meséje) és Rhys Darby (A zászlónk halált jelent, Jumanji-filmek) is. 

Rebel Moon

Zack Snyder Star Wars projektje, ami végül maga mögött hagyta a messzi-messzi galaxist, hogy inkább valami önálló dolog (kezdete) legyen. A megbukott DC univerzum építgetése alatt Snyder neve a gyenge minőség szinonimájává vált, és ezen a 2021-es A halottak hadserege sem segített - ellenben a Snyder-vágás Az Igazság Ligája című filmből megmutatta, hogy ha nem kötik meg a kezét, akkor továbbra is megilleti őt a "látnoki" jelző. Ilyen hátszéllel érkezik majd a következő gigaprojekt, ami egyben egy régóta dédelgetett szerelemprojektje is a rendezőnek, ami szintén okot ad a bizalomra. Az első koncepciós rajzok nemcsak a Netflixet győzték meg, hogy minél nagyobb összeggel támogassák meg Snyder ötletét, hanem még a szőrösszívű filmrajongók egy részénél is sikerült a kíváncsiságot felkelteni. Így van ez Snydernél - egyszerűen rendre olyan koncepciókkal "tér vissza" a nézőkhöz, aminek legalább egy megtekintésnyi esélyt adni kell. A Rebel Moon sikere egyelőre ugyanannyira kétesélyes, mint az Álomháború vagy A halottak hadserege volt, ám talán a Netflixtől kapott szabad kéz végre olyan "látnoki" sci-fi/fantasy végterméket eredményez, ami a kritikusok és a nézők zömének tetszését is elnyerheti. 

Renfield

Nicolas Cage az utóbbi években kipróbálta már magát mindenfajta őrült szerepben, amik közül voltak, amik jól sültek el (mint a Pig, a Color Out of Space és A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya) és voltak, amik rosszul (lásd a Willy's Wonderlandet és a Prisoners of the Ghostlandet). Ezúttal Drakulaként láthatjuk majd Chris McKay (LEGO Batman: A film, A holnap háborúja) filmjében, ám a főszereplő nem ő lesz a történetben, hanem a gróf komornyikja, Renfield, akit egy fiatal tehetség, Nicholas Hoult (Mad Max: A harag útja, X-Men. Az eljövendő múlt napjai) kelt életre. Ez a stáb és Nicolas Cage drakulás kinézete már elég indok arra, hogy kifejezetten várjuk ezt a projektet.

Super Mario Bros.: A film (The Super Mario Bros Movie)

Hollywood ismét egyre bátrabban próbálkozik a videojátékos filmekkel és sorozatokkal, elég csak a Sonicra, az Angry Birdsre, az Unchartedre és a Pikachura gondolni az előbbiek kapcsán, vagy éppen az Arcane-re, a Castlevaniára, a Cyberpunkra és a The Last of Usra hivatkozni az utóbbiak esetében. A sort jövőre többek között a Super Mario Bros. film fogja bővíteni, amely mögött a Minyonok és A kis kedvencek világáért felelős Illumination áll. Az már az eddigi kedvcsinálókból is leszűrhető, hogy a látvánnyal nem lesz probléma, és temérdek utalást is felfedezhetnek majd a játékosok, de a főszereplő eredeti szinkronja (Chris Pratt) egyelőre megosztja a rajongókat. Jövőre kiderül, hogy mi sül ki ebből az egészből és sikerül-e elfeledtetni velünk a szörnyű 1993-as adaptációt. 

The Pale Blue Eye

Bár a tavalyi listán már helye volt, a folytonos csúszásoknak köszönhetően erősen kezdjük az idei évet: Scott Cooper (Fekete Mise, Agancs) keményvonalas misztikus krimije január 6-án érkezik a Netflixre, amelyben az amerikai kadétok rejtélyes halála után nyomozó detektívet Christian Bale, a társaként szegődő Edgar Ellen Poe-t pedig Harry Melling alakítja. Feltűnik továbbá Toby Jones, Lucy Boyton, Robert Duvall, Timothy Spall, Charlotte Gainsbourg és Gillian Anderson is. Az 1830-as években játszódó történet egy klasszikus, sötét detektívtörténetet ígér, amit a baljós, zord, ködös képivilág is megerősít. Cooper azt nyilatkozta, szeretne egy vérbeli sorozatgyilkosos whodunittal adózni Poe emlékének, így Louise Bayard azonos című és cselekményű regénye kiváló alapanyagnak bizonyult.

The Son

Nagyot robbantott a francia Florian Zeller, amikor a saját maga által írt színdarabot, Az apát megfilmesítette. Rendezői bemutatkozása ugyanis piszkosul erősre és maradandóra sikeredett, amit az Akadémia is nagyra tartott. Hat Oscarra jelölték, amiből kettőt sikerült is díjra váltania: a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb férfi főszereplő kategóriában (Anthony Hopkins alakításáért). Ennek érkezik meg hamarosan a szellemi folytatása, a The Son, amiben a 17 éves Nicholas a szülei válása után elköltözik az édesapjához és annak új élettársához, az apa pedig a munka és az élet között zsonglőrködve megpróbál úgy gondoskodni a fiáról, ahogyan azt ő is elvárta volna a saját szülőjétől. Hugh Jackman, Vanessa Kirby, Laura Dern és Anthony Hopkins erősítik a színészgárdát, de utóbbi nem ugyanazt a karaktert fogja játszani, mint Az apában.

Wonka

A leginkább a Paddington-filmekről ismerős Paul King nagy fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, Gene Wilder és Johnny Depp ikonikus alakításai után újra színre viszi Willy Wonka történetét. Ezúttal egy jóval fiatalabb Wonkát ismerhetünk meg, akinek bőrébe Timothy Chalamet bújik. Roald Dahl 1964-es könyvének előzményeként szolgál a zenés film, vagyis azt ismerhetjük meg, Wonka hogyan találkozott az Oompa Loompákkal és hogyan vált a csokigyár vezetőjévé. Szerepet kapott továbbá Olivia Coleman, Rowan Atkinson és Sally Hawkins is, a film pedig előreláthatóan 2023 decemberében jelenik meg.

Érdemes megnéznetek a GameStar összeállítását is, íme az első rész: 

Ez pedig a második:

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.