Hirdetés

Oscar-jelölések 2018 - Top 5 negatívum, Top 5 pozitívum

|

Bejelentették, hogy mely filmek és alkotók esélyesek arra, hogy a 90. Oscar-gálán kiérdemeljenek egy arany szobrocskát, azonban nem mindenben értünk egyet az Akadémiával, ezért összeszedtünk öt csalódást és öt kellemes meglepetést.

Ma kihirdették a 2018-as Oscar-jelölteket - ha esetleg lemaradtatok volna, korábbi cikkünkben át tudjátok böngészni a listát, amely bőven okozott mosolyt és ráncolódó homlokot is. Előbbit azoknak, akik tisztában voltak vele, hogy mely kritikusi dicshimnuszban fürdőző filmek szerepelnek majd biztosan a főbb kategóriákban, utóbbit pedig azoknak, akik arra számítottak, hogy az Akadémia a szokásosnál is jobban felborítja majd a papírformát és mer merészet lépni.

Hirdetés

Az alábbi, szubjektív felsorolásban összeszedtük, hogy szerintünk hogyan kellett volna dönteniük. 

Az öt legkellemesebb meglepetés:

A Logan: Farkas jelölése

Nyilván jobban örültünk volna Hugh Jackman jelölésének (például Denzel Washington helyére), de nem voltak illúzióink azzal kapcsolatban, hogy James Mangold remek filmje, a Logan: Farkas túlságosan belopja magát a szuperhős- és képregényfilmekkel még mindig hadilábon álló Akadémia tagjainak szívébe, mindazonáltal a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában való részvétel kárpótol minket, örülünk neki.

A Három óriásplakát Ebbing határában két férfi mellékszereplője

Bár az általunk is kiválóra értékelt Három óriásplakát Ebbing határában rendezője, Martin McDonagh végül nem került be a legjobb rendezők közé, maga a film számos színtéren diadalmaskodhat. Ilyen a legjobb férfi mellékszereplők területe is, ahol álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az ítészek mindkét nagyszerű színészt, így Sam Rockwellt és Woody Harrelsont is beválogatják majd, pedig megtörtént. Hurrá! 

Christopher Nolan jelenléte

Szinte biztosak voltunk benne, hogy a mesteri Christopher Nolan behúz majd pár technikai jelölést a Dunkirkkel (végül az effektekből azért csak kimaradt), de nem mertük feltételezni, hogy ilyen erős mezőnyben a második világháborús alkotás is labdába rúghat a főbb kategóriákban. És mekkorát tévedtünk! Nolan a rendezők között, a Dunkirk pedig a filmek között indulhat a szoborért. Jól van ez így.

A Testről és lélekről jelölése

Magyarként nyilván a legjobb idegen nyelvű film jelöltjeit vártuk a leginkább, hiszen ez döntötte el, hogy zsinórban harmadszor is izgulhatunk-e a gálán hazai alkotásért, vagy sem. Nos, Enyedi Ildikó nagyszerű rendezése, a Testről és lélekről ott van a top 5-ben, ezáltal a 2016-os Saul fia és a 2017-es Mindenki után újra magyar sikertől lehet hangos a sajtó. Minden porcikánkkal drukkolunk. 

A Nyomd, bébi, nyomd szereplése

Sokan úgy gondolnak Edgar Wright precízen megkomponált művére, mint meg nem értett gyöngyszemre, amelynek akkor szállt el az a kevés Oscar-esélye is, amikor kirobbant a Kevin Spacey-botrány. Legalábbis ezt hittük, de az Akadémia nem bűntette az Angel Elgort főszereplésével készült Nyomd, bébi, nyomdot, így három kategóriában is rajthoz állhat: legjobb hangkeverésben, hangvágásban és vágásban. Szép!

Az öt legnagyobb csalódás: 

Hol van Daniel Pemberton?!

Való igaz, Guy Ritchie legutóbbi rendezése, az Arthur király: A kard legendája finoman szólva sem lett pályafutása legjobbja, ugyanakkor sokaknak - köztük nekünk is - afféle bűnös élvezet. Viszont ami vitathatatlan, hogy a soundtrackje fenomenális lett, köszönhetően a zseniális Daniel Pembertonnak, aki Az U.N.C.L.E. embere és a Steve Jobs után újra kitett magáért, viszont ez még egy kósza jelölést sem ért meg a bíráknak. Bármennyire is szeretjük John Williams munkásságát, sajnos csak megszokásból szerepel a listán, valamint a Dunkirk jelenléte is furcsa, hiszen Zimmer nem egyedül szerezte és más művét is felhasználta, ami alapból diszkvalifikálná. Bármelyikük helyett szívesen láttuk volna Pemberton nevét. 

Meryl Streep bérelt helye

Tisztában vagyunk vele, hogy Meryl Streep vérprofi. A szótárban is az ő arcképe szerepel a kifejezés mellett. Ugyanakkor nem értjük, hogy miért kell minden évben beleerőltetni a jelöltek közé, legyen szó bármilyen és bármekkora alakításról. Vajon jobb érzés az Akadémiának, ha a mindenki által elismert színésznőnek odaadhatják a hárommilliomodik jelölést is, miközben ezáltal kiszorul egy-egy feltörekvő, kirívó tehetség? Ha valóban megérdemli, ítéljék oda neki, de most sem ezt az indokot érezzük valósnak. 

Jessica Chastain mellőzése

És máris itt van a válasz arra, hogy miért neheztelünk Streep beerőltetésére. Ezáltal ugyanis kiszorult egy olyan emlékezetes alakítás, mint amilyet például Jessica Chastain nyújtott az Elit játszmában. Azért is érthetetlen a kihagyása, mivel az Akadémia általában kedveli az igaz történeten alapuló filmeket. Tisztában vagyunk vele, hogy valószínűleg nem ő vitte volna el a szobrot, elvégre túlságosan is erős a mezőny (Frances McDormand, Saoirse Ronan, Margot Robbie, Sally Hawkins), de a jelölést megérdemelte volna.

Steve Carrell kihagyása

Noha hazánkban nem mutatták be mozikban a Nemek harcát (Battle of the Sexes), valószínűleg csak DVD-n láthatjuk majd, külföldön azonban meglehetősen szerették a kritikusok. Az egyik főszerepet alakító Steve Carrellt például jelöléssel is jutalmazták teljesítményéért a SAG Awardson, ezért joggal hihettük azt, hogy szorítanak neki helyet a legjobb férfi főszereplők között, de végül nem került be a nagy ötösbe. 

A LEGO Batman hanyagolása

Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire gyenge volt a 2017-es animációs felhozatal, minthogy a legjobbak közé befért a középszernél valamivel jobb Ferdinánd és a középszerben totyogó Bébi úr is. A műfaj tavalyi favoritja, a Coco győzelme nem lehet kétséges, de hová tették a szemüket a szavazók, hogy a zseniális LEGO Batman nem szerepel az esélyesek között, a Bébi úr pedig igen? Szégyen! 

Egyetértetek a listánkkal? Számotokra mik voltak az aktuális Oscar-jelölések legkellemesebb és legkiábrándítóbb elemei? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.