Hirdetés

VÉLEMÉNY: ilyen lehetne egy tényleg jó Superman-film!

|

Röpködnek az ötletek, mint Acélember az égen!

Hirdetés

A minapi Suparman-filmes rangsort követően (ahogy az ilyenkor szokás) kaptam hideget-meleget, de egyben az is nyilvánvaló volt, hogy Christopher Reeve (valamint Brandon Routh) interpretációit túlságosan avittasnak találják az olvasók - amely kritikákban persze jócskán van jogosság - és sokan Henry Cavillt tartják a lehető legjobbnak. Én utóbbival több szempontból is vitatkozom, Zack Snyder felfogásától kezdve Cavill színészi limitációjáig, de részben értem a rajongást: Cavill egy jó kiállású, szimpatikus, helyes csávó, rengetegen nem ismerték filmekből a figurát, csak magából a popkultúrából és sokaknak ő tette komolyan vehetővé a karaktert. Ez utóbbit inkább a nolani realizálás trendjének tudom be, valamint hogy a figura valóban a maga tisztalelkűségével túlontúl meseszerű, idealista, ugyanakkor pont ez a karakter lényege is, amit kétségtelenül nehéz realizálni, avagy aktualizálni a jelen korhoz. Mivel azonban a filmes maraton kapcsán többnyire élveztem a figurával való repkedést és több ilyen tiszta lelkű, idealisztikusan humanista karakter kellene a túltelített képregény-adaptációkba, valamint az egyre cinikusabb világba (pluszban ebből kifolyólag egy álmatlanul forgolódó éjszaka nem hagyott nyugodni a karakter), ezért álljon itt az én filmötletem.

Hirdetés

Azt szükséges leszögeznem, hogy az alábbiakat természetesen mindenki egy "szimpla" rajongói koncepciónak fogja fel, nem többnek. Nem vettem példának konkrét képregénysztorikat, mivel érdemben nem is sokat ismerek, a karakter érdekelt, annak modernizációja. Hogy hogyan lehetnek életképesek egy istennek a mindennapjai, az érzései, a vágyai, a világ hogyan kezelné és milyen konfliktusokkal kéne szembenéznie. Az alábbiakban nem csak a történetet ismertetem nagyvonalakban, hanem ennek a képzeletbeli filmnek a szereposztását, stábját, koncepcióját, hogy mely filmek, élethelyzetek ihlették és hogy az esetleges folytatásokban mi jöhetne. Természetesen azt sem kell mondanom, hogy egy totális rebootról lenne szó, így ebbe a koncepcióba senki se Henry Cavillt képzelje, ahogy a többi ismert karaktert is újracastingoltam. És igen! A szemüveg kérdésre is lenne válaszom! Na, de jöjjön a lényeg!

A történet

Hasonló lenne az alapfelállás a most készülő The Batmanéhez, vagyis nem teljes értékű eredettörténetről beszélnénk. A fiatal Clark Kent/Superman már pár éve tevékenykedik, de egyelőre nem tartják többnek, mint egy mítosznak, az UFO jelenségek szintjén kezelik. Ezt részben az eredményezi, hogy Clark Kent még nem igazán mert a nagyvilág elé állni, igyekszik kiélvezni az utolsó évét, mielőtt kilépne a nagybetűs életbe. Éppen a metropolisi egyetemen végzős hallgató és jó barátjával, valamint lakótársával, Jimmy Olsennel gyakornokoskodik a Daily Planetnél. Előbbi tudósítóként, utóbbi fotós/videósként, jobbára pedig különböző geek eseményekre járnak, de szeretnének már kicsit előrébb lépni és véglegesítve, komolyabb témákon dolgozni. Egy ilyen Comic Conról való tudósítás során találkozik össze Clark régi középiskolai szerelmével, Lana Langgel, akivel szeretné ismét felmelegíteni a kapcsolatát. Lana tudja, hogy kicsoda Clark már gyerekkoruk óta és noha nagyon szereti, de visszautasítja a közeledését. Mivel ebben a filmben nem bukkannának fel a Kent szülők - de kiderülne, hogy Jonathan Kent rákban hunyt el pár éve és a fiatalok a temetés óta nem találkoztak (a köszönő leveleket #FuckTornado jeligére várom) - ezért Lana képviselné az ő álláspontjukat és biztatná Clarkot, hogy lépjen a világ színe elé, hiszen az ő képességeivel ez elkerülhetetlen kötelessége. Az is kiderülne, hogy Clark az iskola és a munka mellett hősködik világszerte és ezt azért könnyű összeegyeztetnie, mivel a földi tudományok olyan egyszerűek a számára, mint egy felnőttnek a kettes szorzótábla és az ideje nagyrészét a Magány Erődjében tölti a kryptoni tudás elsajátításával, valamint saját képességei fejlesztésével, ahol az oktatója néhai apja, Jor-El holografikus kivetülése. Az Erődöt megmutatja Lanának is - és "bemutatja" a papának - ahol a lány ugyan visszautasítja a srác közeledését (és természetesen azt ő illedelmesen tudomásul is veszi, elegáns bemutatás a MeToo-nak), de baráti évődésük közepette tőle kapja meg Clark a Superman nevet is.

Clark és Jimmy lehetőséget kapnak arra, hogy egy új anyaggal végre felvételt nyerjenek a Daily Planetbe. Mivel Lois Lane éppen külföldön oknyomoz, ezért a srácoké a lehetőség, hogy riportot készítsenek Lex Luthorral, aki éppen egy nagy bejelentést kíván tenni, hogy milyen új, mesterséges intelligenciával ellátott androidokat fejlesztett ki a vállalata. (Persze, mint kiderül, a technológia közel sem tökéletes, de Luthor ezzel igyekszik megnyugtatni a befektetőket.) Azonban a riport adásba kerülése napján a bejelentés elsikkad, mivel Superman akaratán kívül a világ színe elé lép. A Daily Planet Lois Lane által közölt cikkében ugyanis kiderült, hogy az Amerikai Hadsereg egyik bennfentes tisztje hadi titkokkal seftel (nem csak amerikaiakéval, más országokéval is) például, hogy keleten több ország, köztük Kína kryptonitot használ új keletű fegyverei energiaellátására. Ezt a parancsnokot John Corbennek hívják, akiről Lois hozta le a cikket, ezért a feldühödött férfi megakarja ölni a nőt, miközben több ország szolgálata is éppen leakarja vadászni, de amikor mind a bérgyilkosok, mind pedig Corben célba érne, Superman közbelép. A nagy felfordulásban megmenti Loist, azonban az összecsapásban egy kisebb nemzetközi konfliktust is okoz, amiben Corben halálosan meg is sérül. Mivel a kryptonitról szóló infó egyik vásárlója pont Luthor lett volna, ezért hogy megmentse és a szükséges információkhoz jusson, Corben tudatát átülteti egyik gépébe. Belőle lesz Metallo, akinek az emlékei az információ kinyerés során úgy tűnik odalettek, de dühét Lois és Superman iránt egyfajta célirányosság formájában mégis megőrizte. Mivel Luthort szorítják a határidők, ezért Metallo tudatát áttölti a többi gépbe. Az eredeti gép azonban megszökik és Metropolisban éri utol Loist (amint pont abban a kávézóban van, ahol Lana is dolgozik), de Superman megint közbelép, azonban a csata hevében kiderül, hogy Metalloban ott a kryptonit, ezért nem tud fölé kerekedni, a kiérkező hatóságok miatt pedig mindketten menekülőre fogják. Metallo visszatér Luthorhoz, aki további fejlesztéseket végez rajta.

Miután Lana segítségével Clarknak sikerül felgyógyulnia, Supermanként elviharzik, amikor megtudja, hogy Jimmy és Lois a LexCorp expóján vannak, ahol Luthor jelentené be az új android hadseregét, azok azonban megzavarodnak és egy zombiapokalipszishez hasonlatosan az emberekre támadnak (a meghibásodott programjuk miatt többekben Loist és Clarkot vélik felfedezni) és a kiérkező hatóságok sem tudnak velük mit kezdeni, az egész várost feldúlják. Miközben Superman szélmalomharcot vív, hogy az embereket megóvja a megzavarodott robothadseregtől és az általuk okozott károktól, Lois kinyomozza, hogy vélhetően Luthornál ott van Corben megőrzött tudata, akit éppen annyira hajt a dühe, mint az elkeseredettsége, hogy nem tudja, kicsoda is ő. Erre végül Metallo is rájön, és amikor számon kéri a zűrzavar közben Luthort, dühében egy kryptonittal szilánkosra töri a férfi kezét. Végül hogy másoknak nehogy komolyabb bántódása essen, Clarknak sikerül elcsalnia Corbent a városon kívülre, hogy kettejük harcában Superman nehezen ugyan, de semlegesítse őt, annak az ígéretével a börtönbe küldve, hogy az emlékei egy részét visszakapja. Mivel Clark rájön, hogy Luthor felelős mindezért, tesz egy villámlátogatást nála a kórházban, amikor is a férfi megkapja a saját gyártású robotkezét. Míg korábban Luthor lekezelően beszélt civilben Clarkkal, Supermanként egyenrangú félként társalog vele és letisztázódik az egymással szembeni viszonyuk. Mivel Luthor ellen nincs semmilyen bizonyíték és ezt mindketten tudják, Superman faképnél hagyja az újdonsült robotkarját markolászó, önérzetében sértett, ugyanakkor új életcélt magának találó férfit. Elpusztítani Supermant. Jimmy és Clark végül megkapják az állást a Planetnél, ahol Lois és Clark személyesen is bemutatkoznak végre egymásnak, Lana viszont visszamegy Smallville-be az izgalmak után. Lana és Clark elbúcsúznak egymástól, annak az ígéretével, hogy mostantól tartják a kapcsolatot. Azonban a fiú érdemben nem tudja kikísérni a buszhoz a lányt, mert valahol a világban megint baj van, de a lány nem bánja, útjára engedi régi szerelmét, Superman pedig tovaszáll a naplementébe. Vége.

Mivel mind Donner (és Lester) filmje, valamint Singer mozija is inkább romantikus filmek voltak, ezért ezt az aspektusát megtartanám ennek a mozinak is, nem kevés coming of age vonulattal, nyakon öntve Metallo végett egy kicsit a szörny- és zombifilmek hatásával. Viszont Lana és Clark kapcsolatához olyan klasszikus, 90-es évekbeli mozikat használnék alapnak, mint Ben Stillertől a Nyakunkon az élet, Richard Linklatertől a Mielőtt felkel a nap és a modern érából Marc Webbtől az 500 nap nyár (utóbbit elsősorban Lana és Clark kapcsolata miatt). Clark szemszögéből fontos lesz, hogy fokozatosan el kell hagynia a komfortzónáját, az addig megismert világának biztonságos falait (avagy képletesen ki kell lépnie az önmaga által felállított Magány Erődjéből) és meg kell találnia a helyét a világban magánemberként (Daily Planet és az állás), valamint szuperhősként egyaránt. Ehhez viszont azt is el kell fogadnia, hogy nem tud mindenkit megmenteni, nem szeretheti mindenki és nem forgathatja vissza az idő kerekét, akármennyire is szeretné, csupán tenni a legjobbat, ami tőle telik és ezt a lökést Lana elengedése adja meg neki. Metallo pedig ennek az ellenpontjaként szolgál: a világ, amibe próbál belehelyezkedni (még ha azt alávaló módon teszi is) kiveti magából,  aztán sehol sem találja a helyét emlékek és hozzátartozók nélkül, csak a dühe és a keserűsége marad.

A szemüveg

Ugye Superman figurájának ezt a részét a legnehezebb kimagyarázni. Ide pedig muszáj egyfajta mambo-jambo szerű szabályrendszert alkalmazni. A kulcs az Clark idegen, kryptoni eredete, amivel egyben a Magány Erődjét is megmagyaráznám, elvégre egy bazi nagy építmény szemet szúrna az Északi-Sarkon. Eszerint a kryptoni faj úgy maradt életben évezredekig, védve magukat más, számukra idegen teremtmények elől, hogy mind a technológiájuk, mind az evolúciójuk, a biometriájuk ezt lehetővé tette. Ez a földi embernek varázslatnak, mágiának hatna, pedig csak erős agyi jelek folyománya, egyfajta kaméleon álcázó képesség. Vagyis csak akkor találnák meg emberek a Magány Erődjét, vagy jönnének rá, hogy ki is ő, ha Clark ezt maga mondja el, hogy az hol is van pontosan, vagy hogy ki is ő valójában, akár van rajta szemüveg, akár nincs. Ergo a "primitív" emberi agy összezavarodik a kryptoni jelenléttől. A fényképek, digitális fotók pedig automatikusan torzulnak a jelenlétében (Clarknak egy igazolványkép esetében is koncentrálnia kell, hogy az normálisan sikerüljön), de az évek alatt magára szedett annyi tapasztalatot, hogy bizonyos mértékig ki és be tudja kapcsolni ezt a fajta aurát, hiszen tudósítóként olykor kamera elé kell állnia hosszabb időre. Lana azért tudja és ismeri fel, hogy ki is ő, mert 18 éves kor alatt Clark a képességeit még nem nagyon tudta kontrollálni, avagy fejlődtek ki és amíg jártak, a fiú elmondta neki a titkát.

Szereplők/Szereposztás

Clark Kent/Superman - David Corenswet:

A The Politician és a Hollywood színészét már szóba hozták nemegyszer a szereppel és nem minden ok nélkül. Amellett, hogy kellően bugyi/gatyanedvesítő kiállásában, ott van benne az a bizalomgerjesztő, barátságos derű, ami Christopher Reeve óta senkiben sem és a fent említett szériákban villant annyit, ami alapján jóval Tom Welling, és Cavill fölé célozzuk be a színészi kvalitásait. (A fent említett sorozatokat nehéz is volt úgy néznem, hogy ne pofozzam fel magam alkalomadtán, hogy  éppen nem Supermant látom.) Az ő Clark Kentje nem egy idealista eszménykép és nem is egy világfájdalomtól sújtott, depresszív útkereső, hanem egy a nagyvilágba még csak fél lábbal kimerészkedő, derűs, közvetlen, barátságos geek (ezért is a szemüveg, ami egyfajta maszkot jelképez számára, egyszerre lehet önmaga és bújhat el mögötte), ami leginkább a Jimmy-vel való barátságában ölt testet, akivel élcelődnek, viccelődnek egymással, de támogatólag is ott vannak a másiknak. A Metallóval való végső csatában is ráeszmél arra, hogy mindketten idegenek, hogy Corben is elveszett, fél kilépni az ismeretlenbe, letűnt álmokat kerget, de az emlékei visszaadásával talán van esély a megváltására, még ha embernek nehezen is lehet már nevezni a géptestbe szorult, megkeseredett lelket. De úgy érzi, ha elpusztítaná a gépet, azzal gyakorlatilag egy embert ölne meg, ellentmondana a saját elveinek, ezért börtönbe küldi.

Lana Lang - Emma Corrin:

A korona legutóbbi évadának Diana hercegnéje lehetne egy a való életben kifejezetten empatikus, talpraesett karakter. Szereti Clarkot és egy része még mindig vágyik utána, de azt is tudja, hogy másra hivatottak, más felé visz az életük, mást akarnak, ezért inkább lemond róla, de barátjaként igyekszik segíteni neki. Tisztában van vele, hogy keményen meg kell dolgoznia minden falat betevőért és korlátozottak a lehetőségei, de nem bánja, ezt már nagyon korán elfogadta és pont ezzel a földhözragadtságával igyekszik segíteni az olykor szó szerint és képletesen is a fellegekben járó Clarkot.

Lois Lane - Samara Weaving

Az Aki bújt-ban, valamint a két Babysitter-filmben már egyértelműen letette a névjegyét és azok fényében tökéletes lenne a vagány Lois Lane-ként. Viszont akármennyire is tehetséges Lois, még ő is a pályája elején jár, a forrófejűsége amellett, hogy veszélybe sodorja, hajlamos nem számolni azzal, hogy cikkeinek milyen következményei lehetnek a későbbiekben másokra, vagy rá nézve, túlságosan csak az érdekes sztorit látja az egészben. Lana hatása Supermanre és az övé Loisra pedig ha nem is sokkal, de megfontoltabbá teszi. Első találkozásukkor Supermannel, amikor az megmenti, majd illedelmesen bemutatkozik a nőnek, először használva a Lanától kapott Superman nevet és tovaszáll, Lois minden elképedése mellett csak ennyit tud kibökni: "Felvágós!"

Jimmy Olsen - Nick Robinson:

Bevallom, ezt a szerepet először Tom Hollandra osztottam, de ő mostanra túlságosan nagy név és csak akkor látható kisebb mellékszerepben, ha az valamilyen komolyabb, díjesélyes drámának tűnik, vagy potenciális szakmai előrelépéssel kecsegtet a számára. Ellenben a Kszi, Simon címszereplője még mindig meglehetősen kölyökképű, ugyanúgy elcsípni mellékszerepekben (legutóbb a Shadow in the Cloudban volt egy kisebb mellékszerepe) és az amúgy is inkább visszahúzódóbb, introvertált Robinsonnak pont megfelelő lenne az elsősorban szakmájában kiteljesedő, a lehető legjobbra törekvő Jimmy, akinek viszont nagyon jól esik barátja támogatása.

Perry White - Samuel L. Jackson

A Snyder-éra után szerintem kifejezetten adja magát, hogy egy másik fekete nagyság, a zsánerben már járatos nem-Lawrence Fishburne alakítsa a "fehér" karaktert. Jackson Perry White-ja egy önérzetes szerkesztő, aki keményen megdolgozott azért, hogy idáig jusson, részben a nevéből adódó rasszista megjegyzések miatt is kicsit megkérgesedett az évek alatt. Azonban mindig meglátja a tehetség ígéretét az olyanokban, mint Clark vagy Lois és lehetőséget is igyekszik nyújtani a számukra, kiáll mellettük, akárhonnan jöjjön a támadás. És ha már Superman a világ elé lép, az akkora hír, mint amikor Isten beszélgetett Mózessel, ergo lenne alkalma a Bibliából idézni.

John Corben/Metallo - Taron Egerton

A fiatal, jobb életért küzdő, de ezért aljas dolgokra kényszerülő, a háború okozta PTSD-től is szenvedő katona, majd az emlékeitől megfosztott, dühödt robot kiváló lehetőség (és némileg új terep) lenne egy olyan tehetség számára, mint Egerton, de könnyedén megoldaná a Kingsman Tökije. Metallo egy igazi modern Frankenstein szörnyetege, akiben egyszerre ötvöződik a jobb életre való (reménytelen) küzdés, az ebből fakadó düh, csalódottság és az emberi dekadencia. Az amerikai rémálom megtestesítője.

Jor-El - Bryan Cranston

Kevésbé lenne egyelőre hangsúlyos, mint Donner, vagy Snyder filmjeiben, inkább egyfajta szomorú szellemképként funkcionálna, a múlt kísérteteként, aki úgy tűnik, mintha olykor elbeszélne az ember mellett (nem vezetné olyan egyértelműen fiát, mint Russell Crowe tette), de tudása hatalmas. Viszont csak akkor válaszol mindenre kiterjedően, ha a kérdést megfelelően teszik fel neki, ennél fogva a programnak megvannak a maga sötét kis titkai. Cranston pedig tudjuk, hogy bármit és bárkit eljátszik, márpedig a világ leghíresebb kémiatanára Krypton utolsó fiának is simán átadja a tudását... anélkül, hogy bárkit is kinyírna. Plusz a Power Rangersben már belekóstolt egy hasonló szerepbe.

Lex Luthor - Jude Law 

Superman ősellensége úgy lenne a film(ek) főgonosza, hogy jobbára a háttérben tevékenykedő bábmester maradna, így végre más gonoszok kerülhetnének előtérbe. A korábbi interpretációkkkal ellentétben ő már egyáltalán nem lenne ripacs. (Végre!) Sokkalta inkább egy Steve Jobs, Jeff Bezos és Elon Musk hibridként leírható, a társadalom által istenített, elismert, de ugyanakkor rideg, kimért üzletember, aki kvázi másokat zsigerel ki az ötleteikért, hogy aztán ő maga tündököljön az emberiség jótevőjeként. És szentül meg is van győződve róla, hogy ő a jövő megmentője, hogy a cél szentesíti az eszközt, hogy a tudomány és annak felkent papjai (mint ő) jobban kiérdemlik a dicsőséget, mint jött-ment hírességek és a hamis isteneknek ideje pusztulniuk. Különösen, ha repkednek és köpenyt hordanak. Jude Law a pozitív és negatív szerepekben is maradandót tud alkotni, két hajbeültetés között maximum több időt hagy ki egy ideig.

A folytatásban

Természetesen mint minden nagy hollywoodi blockbuster esetében, itt sem csak egy részben gondolkodunk, pláne Supermannél, vagyis minimum egy trilógiáról beszélünk, viszont mindegyik film megáll a saját lábán, kerek lezárt egész. (Szóval univerzumot nem építünk rá, stáblistás jelenet se lenne.) Az első film ahogy azt fentebb írtam a régi szerelemről, a helyünk megtalálásáról és annak elfogadásáról szólna. A folytatás főgonosza régi ismerősünk, Zod tábornok lenne, aki viszont nem rohanja le azonnal a Földet, hanem jó ideig beszivárog, megfigyel, de ezt nem feltétlenül teszi mindig finoman, észrevétlenül. Ezzel az jár együtt, hogy miatta bizonyos rémtetteket eleinte Supermanhez kötnek (ami Luthor aktuális politikai kampányához is jól jön) és ezzel felmerül annak a kérdése, hogy a Föld megtűrjön-e maga között idegeneket. Vagyis ezzel a bevándorlásra, annak egyre égetőbb kérdésére reflektálna a film, miközben feltárulna az egykori Kryptonon uralkodó belharcok folyamata, amelyek Zod felemelkedéséhez és bukásához, bebörtönzéséhez vezettek nem sokkal a bolygó pusztulása előtt. A cselekmény egyben párhuzamot teremtene a populista Luthor és Zod között is (no meg reflektálna a manapság oly divatos fake news-ra is), miközben a való életben Lois és Clark szakmai rivalizálásba kezdenek, azonban Lois elkezd vonzódni Supermanhez. Ez a románc viszont csak a harmadik részben bontakozna ki, amikor is színre lép Brainiac, aki még Zodnál is nagyobb, globális fenyegetést jelent. A trilógia zárlata a tudomány felelősségét firtatná, megint csak Luthor és Brainiac figuráin keresztül, miközben Superman jelen fenyegetés fényében egyre nehezebben tudja kezelni a körülötte kialakult népszerűséget, isteni kultuszt, így a Brainiackal való összecsapásában egyfajta tudomány vs. hit szempont érvényesülne.

A stáb

Forgatókönyv - Matthew Vaughn, Jane Goldman és Steve Kloves

Attól, hogy az én ötletem, még nem jelenti azt, hogy meg is írnám a szkriptet. Nem vagyok én J.K. Rowling! Vaughn viszont már jelezte, hogy szívesen közreműködne egy Superman-filmen, ami ismét derűs, mint a klasszikusok. Eredetileg rendezőként gondoltam rá, de sajnálatos, hogy ő élete hátralévő részében már csak Kingsman-filmeket akar rendezni. Ezért maradna a szkript, Goldmannel főleg adaptációkban, azok felfrissítésében, aktualizálásában jeleskedik, de a blockbusterekbe is bele tudják vinni a magukét. Ha pedig már Rowlingot említettem: Kloves nagyon jól ráérzett mindig is a fiatalok lelkivilágára és fordította azt le közérthetően, nem csak a Harry Potter-sorozatban, de az első A csodálatos Pókemberben is. 

Rendező - Marc Webb

Ha pedig már a "CsodaPókokat" szóba hoztam, akkor adja magát azok rendezője is. Hogy azok a filmek hogy sikerültek, inkább a Sony és Avi Arad producer sara volt. Ha van valami, ami azokban működött, akkor az a fiatalok indie filmeket idéző kapcsolata, márpedig ennek a filmnek a központi Clark-Lana szála is ezeket idézné. Webb pedig ezekben változatlanul nagyon otthon van, akár a már fent említett 500 nap nyarat, akár A tehetséget nézzük és ha a CGI nem is volt mindig patent a Pókemberekben, volt egy markáns vizuális stílusuk, ami ide is elkelne. (És ugyebár a filmek hálóhintázásai ihlették az Insomniac Pókember játékainak a lengedezéseit, na most akkor ugyanezt képzeljük el a repüléssel is!)  Ráadásul a kaszkadőrmunkát, a praktikus effekteket preferálja Webb is, ami a 2012-es filmjében is tetten érhető, ergo nem feltétlenül lenne telehányva steril CGI-vel az egész.

Operatőr - Seamus McGarvey

Operatőrnek mindenképp olyan kell, aki egyszerre tudja szállítani a mai mainstream blockbusterek színvonalát, a független, kisebb költségvetésű filmekben is otthonosan mozog, de ha kell, fel tudja dobni megfelelő vizuális ötletekkel. Az ír McGarvey ebből a szempontból tökéletes választás, hiszen ő formálta egységbe először a Bosszúállókat (szuperhősös rutin: pipa), majd 2 évvel később Godzilla renoméján mentett annyit, amennyit tudott a vizuális megoldásaival, de olyan mozikhoz is hozzájárult a munkája, mint az Éjszakai ragadozók, vagy a Vágy és vezeklés, amelynek az a hosszú, egysnittes dunkirk-i jelenetsora a mai napig klasszikusnak számít.

Zene - Daniel Pemberton

Egy teljesen új elgondoláshoz egy friss hang kell, Pemberton pedig mindenképp az egyik legnagyobb ezen a téren, a tetejébe ráadásul köztudottan hatalmas kocka is, ahogy ezt már a Pókember: Irány a Pókverzum!-ban is bizonyította. Noha Superman jelleméhez egy sokkalta tisztább, klasszicistább, kevésbé virtuóz zene kell, mint PókSonkáék kalandjához, Clark fiatal, tiszta karaktere és Metallo karcos, rideg elektronikája önmagában kellő zenei ellentétet tud szülni (plusz ugyebár Marc Webbtől származott A csodálatos Pókember 2 dubsteppes Elektro-témájának az ötlete, vagyis Webb és Pemberton jó páros lennének), eme széles szakadék két vége között pedig ott van Lois és Lana, Luthor, Jor-El és a kryptoni hagyaték, vagyis különböző zenei megközelítések, variánsok valóságos tárháza. És ezzel együtt John Williams klasszikus főtémáját is tiszteletadásként bele lehetne szőni a zenébe, jelezve, hogy szellemiségben folytatják a Donner-filmek örökségét, ha máshol nem is, rögtön a film eleji Warner logónál (ezt már John Ottman egyébként megtette a Superman visszatérben), esetleg pedig a végénél a legutolsó taktusokra, pár hang erejéig, amikor Superman ismét repül a Föld körül, újfent a kamerába mosolyog, majd mielőtt a stáblista felvillan, jön a cím:

Superman Rises

Kinek hogy tetszett ez a kis alkotói sarok, avagy fantazmagória? A véleményeiteket várjuk kommentben!

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.