Magyar idő szerint hétfő hajnalban lezajlott a jubileumi, 95. Oscar gála. A jelöltek kapcsán írtunk egy cikket a kellemes, illetve a kellemetlen meglepetésekről, hiányzókról, de a konszenzus egyértelműen az volt, hogy remek filmes évet tudhattunk magunk mögött.
Voltak blockbusterek, melyek kvázi megmentették a mozit (Top Gun: Maverick, Avatar:A víz útja), akadtak nagy visszatérők (Brendan Fraser), és egy olyan alkotás, amiről előzetesen senki nem gondolta volna, hogy ekkorát fog menni (Minden, mindenhol, mindenkor).
Mindenekelőtt beszéljünk kicsit magáról a gáláról. Jimmy Kimmel harmadik alkalommal vállalta el a műsorvezető szerepét és nem is okozott csalódást. Nagyon hiányzott egy karizmatikus figura az esemény élére és a talkshow házigazda pont annyit szerepelt, amennyit kellett. Miután a Top Gun: Mavericket megidézve ejtőernyővel landolt a színpadon, belekezdett nyitó monológjába, mely kellemesen csípős lett, mindenkinek oda-odaszúrt, de semmi kirívóra nem kell gondolni. A kategóriákat bejelentő sztárok is hozták a szintet, Hugh Grant sziporkázott, holott korábban a vörös szőnyegen egy szörnyen kínos "interjút" adott. A ceremónia nem fulladt unalomba, bő három és fél óra alatt lezavarták. A legjobb betétdal jelöltjeit szokás szerint előadták és felléptek olyan popcsillagok, mint Lady Gaga vagy Rihanna. A győztes ennek ellenére az indiai RRR-ben hallható Naatu Naatu lett, mely az est egyik fénypontja volt.
A díjazottak megoszlása kifejezetten kiszámítható lett, holott több kategóriában is benne volt, hogy nem lehetett előre teljesen megjósolni a végkimenetelt. Az egyetlen igazán nagy meglepetés rögtön az első harmadban megtörtént, ugyanis a női mellékszereplőknél sem a szinte biztos befutónak kikiáltott Angela Bassett, sem a sokak által ténylegesen legjobbnak titulált Kerry Condon nem nyert, hanem Jamie Lee Curtis vihette haza az aranyszobrot, ezzel előrevetítve a Minden, mindenhol tarolását. Itt pedig meg is állnék és teljesen szubjektívre venném a figurát.
Nem titok, hogy Dan Kwan és Daniel Scheinert műve hét Oscart nyert, amire a Gravitáció 2014-es menetelése óta nem volt példa, ráadásul a Minden, mindenhol a legjobb film díját is besöpörte Alfonso Cuarón mozijával ellentétben. Szép teljesítmény és mindenképp az Akadémia javára írható, hogy szeretnének újítani. Ezt már bizonyították néhány éve az Élősködők bombameglepetésnek számító díjazásával és most is ez a helyzet, csak pepitában. Persze nem azzal kapcsolatban, hogy Danielsék darabja nyert, mert az borítékolható volt, inkább az, hogy ekkora fölénnyel, ennyi díjjal. Akár szerette valaki, akár nem, tény, hogy a Minden, mindenhol iszonyatosan tömény ingerzuhatag és agyrúgás, melyre közel sem vevő mindenki. A győzelem után biztos meg fog nőni az ázsiója és még többen meg fogják nézni, ami jót tesz magának a film intézményének.
A legpozitívabb dolog ebben mindenképpen az, hogy ösztönzi a kreativitást, a változatosságot, az egyediséget. Szükség van rá, hogy ennyire különc darabok felhívják magukra a figyelmet és nyilván továbbra is a folytatások, franchise-ok, remake-ek korát éljük, ám autentikus, nem kicsit elszállt ötlettel is lehet sikereket elérni, ennek nyomatékosítása miatt pedig maximálisan támogatom az Akadémiát. Ugyanakkor előkerül az érem másik oldala, mely lehet, hogy csak az én személyes problémám, de nagyon is valósnak érzem. Semmi gond nincs azzal, ha tarol egy film, ám nem véletlenül említettem, hogy 2022-ben rengeteg piszok erős alkotás született. Ehhez képest kettő, maximum három filmre redukálták a komplett évet. A Minden, mindenhol hét aranyszobra mellett a Nyugaton a helyzet változatlant négyszer hirdették ki győztesnek, illetve A bálna legjobb férfi színész és smink díja sem okozott sokkhatást. Hogy ez miért baj?
Egyrészt mert aki csak ránéz a nyertesekre, egy elég egyhangú listát fog látni (az Avatar vizuális effekt és a Top Gun hang díja sem volt meglepetés), másrészt a díjazás jogosságától függetlenül is több olyan filmet hagytak lógva, aminek legalább egy Oscart nyernie kellett volna, már csak a változatosabb eloszlás miatt is. Még azt sem hevertük ki, hogy a Babylon nincs nagyjából sehol, de legalább a díszletet, vagy a zenét odavághatták volna neki. Nem, helyette a Nyugaton kapta mindkét elismerést. Ugyanez igaz az operatőr kategóriára, ahol a legjobbakat, mint a Batman vagy a Nem nem is jelölték.
A Minden, mindenhol egy kiváló alkotás, nem bántam, hogy behúzta a legjobb filmet és rendezést, még Michelle Yeoh színésznői díját is elviselem, holott Cate Blanchett szerintem sokkal jobb a Tárban, de az eredeti forgatókönyvet nem szabadott volna megkapnia. Lehet hőbörögni, hogy miért nem, s szó nincs róla, ügyesen megírt szkriptről van szó, de Martin McDonagh korunk legjobb írója, amit az Akadémia nem honorál. A Minden, mindenhol kissé túlírt befejezésével ellentétben A sziget szellemei egy iszonyatosan mély és rétegelt sztori, mely rengeteg dologról szól és csendesen, mégis fanyar humorral tud súlyos drámát közölni. Már az Erőszakiknál, legkésőbb a Három óriásplakátnál meg kellett volna kapnia, nem így történt, de megvolt az esély, hogy most végre díjazzák. Nem tudom mit kell csinálnia ennek az embernek, hogy odaadják neki az írói szobrot.
Elfogultságtól függetlenül sokkal változatosabb (és jogosabb) lett volna a díjazottak névsora, ha a döntéshozók nem ennyire egyhangúan hoznak ítéletet. Félreértés ne essék, a Minden, mindenhol legalább négy győzelme maximálisan rendben van, ezen felül a díjazásával hozott üzenet is becsülendő, de amikor ennyi jó film van egy évben, akkor lehetne kicsit nyitottabb az amúgy is diverzitásra törekvő Akadémia.