Elrabolva 2 - Trailer
Lehengerlő előzetessel erősít az Elrabolva egyenes ágú folytatása, amely ott veszi fel a történet fonalát, ahol a nagy sikerű első rész letette azt.
Lehengerlő előzetessel erősít az Elrabolva egyenes ágú folytatása, amely ott veszi fel a történet fonalát, ahol a nagy sikerű első rész letette azt.
Újabb videóanyag látott napvilágot Paul Thomas Anderson következő filmjéből, a The Master-ből. Míg az első teaserben Joaquin Phoenix csavargóját helyezték középpontba, ezúttal Philip Seymour Hoffman mutatja be karakterét.
Milla Jovovich azt teszi, amihez a legjobban ért: Paul W.S. Anderson felesége, ami elég ahhoz, hogy a rendező zombikkal ugrassza össze két stukker és némi lassított felvételek segítségével.
A héten kell érkeznie a Dredd remake teljes előzetesének, de a stúdió jó szokásához híven előrukkolt még előtte egy ízelítővel, ami mindösszesen tíz másodpercet ölel fel.
Sorra érkeznek A sötét lovag: Felemelkedés marketinganyagai, ezúttal a negyedik, több, mint két perces előzetest nézhetjük végig tátott szájjal, heves szívdobbanásokkal.
A cím nem összetévesztendő Árpa Attila 2004-es azonos című magyar filmjével. Ez a film amerikai, és megtörtént eseményeken alapul. A rendező Ben Affleck, aki az egyik főszerepet is játssza.
Mozgó posztert már tudtunk mutatni a Siniter című horrorból - amelyet az Ördögűzés Emily Rose üdvéért rendezője, Scott Derrickson jegyez - most pedig befutott az első trailer is.
Megkapta nemzetközi előzetesét Quentin Tarantino western műve, melynek legutóbbi bemutatkozása sokakban - köztük bennünk is - nyomot hagyott.
Az InterCom jóvoltából megtudtuk a Resident Evil: Retribution magyar címét és a stúdiók jó szokásához híven a film trailere is megkapta a maga beharangozóját amolyan az előzetes előzetese módon.
Megérkezett a világhírű musical, A nyomorultak filmváltozatának legelső trailere. A rajongóknak szerintem semmi panaszra nem lesz okuk, ha belenéznek a szívfájdító képkockákba, melyektől könnyek szöknek az ember szemébe.
360 címmel érkezik a Vakság és az Isten városa filmeket jegyző Fernando Meirellesz drámája, amely R besorolását tekintve nem éppen a fiatalabb korosztálynak lett címezve.
Napvilágra került a Dredd remake következő plakátja is, melyhez leginkább már a trailert adhatnák ki és nem hasonló képekkel kellene támadni a rajongókat.
Újabb előzetest kapott a Jégkorszak negyedik része, amelyben a megszokott kis csapat újabb életre szóló kalandba keveredik, természetesen Motkánnyal kiegészülve.
Pókember három Sam Raimi-film után megmutatja, hogy tud vicces, valódi és a címből utalva valóban csodálatos is lenni. Befutott a harmadik trailer a hálószövögető kalandjaiból - kihagyhatatlan!
Megjelent Quentin Tarantino legújabb filmjének, a Django elszabadul első előzetese.
Itt van Stephen Chbosky nagy sikerű könyve alapján készült film első trailere, amit maga a szerző, Chbosky is rendez.
A film a Sundance Filmfesztiválon mutatkozott be, és szeptember 21-től a nagyközönség is láthatja. A húzónév Bradley Cooper és Jeremy Irons, a központi téma pedig a plagizálás és az ezzel járó dilemma.
Kissé semmitmondó trailerrel futott be a Bruce Willis nevével fémjelzett Lay the Favorite, amelyben a poklot is megjárt színész most egy sztriptíztáncosnővel kíván szerencsét próbálni.
Az ausztráloknak szánt nemzetközi előzetessel erősít A csodálatos pókember, amely a már meglévő és látott jelenetek mellett tartogat néhány másodperc újdonságot is.
Rajongói előzetest kapott A feláldozhatók folytatása, amely sok hivatalosan kiadott előzetest is lepipál, de nyilván ha egy lelkes filmkedvelő odateszi magát, az sokkal jobban sikerül, mint a fizetett kényszerből született bemutató.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.