Jo Nesbo: Kísértet
Nyár. Harangzúgás. Gusto a konyha padlóján fekszik egy vértócsában. Az élet lassan elszáll belőle, s ő sorra veszi mindazon eseményeket, amelyek ide vezettek. Az analízis pontos és kegyetlen.
Nyár. Harangzúgás. Gusto a konyha padlóján fekszik egy vértócsában. Az élet lassan elszáll belőle, s ő sorra veszi mindazon eseményeket, amelyek ide vezettek. Az analízis pontos és kegyetlen.
A Warner kiadta az első reklámját a nyári óriásszörnyes vs. óriásrobotos filmhez.
Vajon a Világnak szüksége van-e egy másik autós mozifilmre a nagyon sikeres Halálos Iramban franchise mellett, aminek a 6. részét hamarosan bemutatják, és a 7. részt is elkészítik 2014 nyarára?
Eddig arról volt szó, hogy csak nyáron kezdik el forgatni a filmet, de a legújabb hírek szerint már tavasszal elkezdődhet a munka...
Újabb teória látott napvilágot a nyári Man of Steelel kapcsolatban.
A nyár egyik nagy durranása lesz a J.J. Abrams által dirigált Sötétségben - Star Trek, amely vélhetően kasszát robbant majd még az erős felhozatal ellenére is.
Nagyon úgy tűnik, hogy mindhárom Hobbit epizód megjelenése között egy év lesz a különbség köszönhetően annak, hogy az utolsó részt nyárról decemberre tolták.
Voronyezsben már másképp gondolnak a magyarokra - számolt be élményeiről Radnóti Zsuzsa dramaturg, Örkény István özvegye, aki egy kisebb magyar kulturális küldöttséggel járt a Don-kanyarnál, alig egy héttel a doni áttörés 70. évfordulóját követően.
Whedon egy interjú során elmondott jó pár, igen meglepő információt a nyár egyik legjobb filmjével és a folytatásával kapcsolatban.
A nyári filmszezon már rég véget ért és itt az ideje visszatekinteni az elmúlt néhány hónapra és élvezni a képregény filmeket.
Guillermo del Toro jövőjében rettentő szörnyek vannak. A nyár egyik legizgalmasabbnak, leglátványosabbnak ígérkező szuperprodukciójából, a Tűzgyűrű-ből még egy kockát sem látott a világ...
Hiába, hogy már lezajlott nyáron a tarolás, hiába, hogy már DVD és Blu-Ray verzióról beszélünk, a rajongók és az érdeklődők kényeztetése nem múlik el. Újabb 3 ínyencség vár titeket!
Megérkezett A végzet ereklyéi: Csontváros (The Mortal Instruments: City of Bones) címmel megjelent regény adaptációjának első előzetese, amely bizonyára megdobogtatja a fantasy rajongók szívét.
Második kedvcsinálójával jelentkezik a 2013 nyarára datált Gru folytatása, melyben - nem meglepő módon - ismét a minionok a hangulatfelelősök.
Superman minden szempontból szuper lesz. A hős jövő nyári mozis újjászületése, Az acélember (2013. június) készülte körül igazi sztárcsapat bábáskodik...
Lényegében ugyanazt a 17 posztert kaptunk meg A hobbit: Váratlan utazás karaktereiről, amelyeket kiállítottak még a nyári Comic-Con keretein belül. Ennek ellenére érdemes őket végignyálazni!
Nem is oly régen még a moziba szánt előzetesektől volt zajos az internet. Hamarosan azonban otthonunkba is megérkezik a Sötét Lovag záró akkordja, melyre oly sokan egész nyáron át vártunk.
Nemcsak a képregényrajongók várják nagyon a következő évet: Az acélember vagyis Superman új filmváltozata a jövő nyár egyik legnagyobb, legizgalmasabb bemutatójának ígérkezik, és nem egyszerűen azért, mert a főszereplő szinte mindenre képes.
A 20th Century Fox gőzerővel készíti az X-Men: Az elsők folytatását, ami Days of Future Past címen fog a mozikba kerülni 2014 nyarán.
Petőfi, Ady, Juhász Gyula, és még sok más neves költő, író szerelmi életébe enged bepillantást Nyáry Krisztián hamarosan megjelenő könyve.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.