A Furiosa bukása betett a Tom Hardyval tervezett Mad Max előzménynek is?
A színész nyilatkozott róla, hogy mit tud George Miller projektjéről.
A színész nyilatkozott róla, hogy mit tud George Miller projektjéről.
Hedonista életérzésből kétkerekű bűnszervezet.
Még több szimbiótát és Venompacit is villant az első Venom: The Last Dance trailer.
Maga a Sony vezérigazgatója erősítette meg a harmadik Venom mozi címét, viszont mondott ennél fontosabbat is.
Maga a film rendezője öntött tiszta vizet a pohárba a cameóval kapcsolatban.
Előzményt kap a Mad Max: A harag útja, ennek apropóján vesézzük ki a franchise filmjeit.
A Sony a tervezettnél korábban mutatja be a Tom Hardy főszereplésével forgatott trilógia utolsó felvonását.
Egy forgatási fénykép miatt tűnik most egyértelműnek, hogyan indul majd a harmadik Venom mozi.
Így is kellően vagánynak tűnik.
Csak nehogy a Harrison Ford nevét viselő kígyó elkapja.
Alejandro G. Iñárritu 60 éves lett.
Hollywood széles körben kedvelt rossz arcú jófiúja a héten ünnepelte a 45. születésnapját - kvízzel ünnepeljük.
Egyes pletykák szerint Őfelsége legkiválóbb ügynöke az utóbbi pár évtizedben megszokottnál nagyságrendekkel fiatalabb lesz.
Aki eddig nem értette volna Hardy motyogását, annak nincs miért szégyenkeznie.
Hugh Jackman személyes favoritja a látottak alapján igen meggyőzően alakítaná a karaktert.
Sínen van a sztori? Tom Hardy szerint igen.
Utolsó évadához érkezett a Birmingham bandája, a végső leszámolásra viszont még várni kell.
A rendező elmondása szerint már történetük is van, csak még nem állt teljesen össze.
A félőrült, látszólag (?) pszichopata Tom Hardy nyakig merül az 1800-as évek Londonjának legsötétebb bugyraiban.
Voltak erre is tervei a készítőknek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.