Szintet lép erőszakosságban a Sikoly 6, már a 18-as korhatár-besorolás is kevés neki
Szellempofa sosem végzett még olyan kegyetlenül az áldozataival, mint az új Sikoly filmben.
Szellempofa sosem végzett még olyan kegyetlenül az áldozataival, mint az új Sikoly filmben.
Brendan Fraser visszatér a mozivásznakra, ennek kapcsán visszatekintettünk az eddigi pályafutására.
Úgy tűnik, hogy még az HBO egyik legnagyobb franchise-a sem ússza meg érintetlenül.
A Vaják előzménysorozata pocsékul teljesít minden tekintetben, de ez nem gátolja meg a Netflixet abban, hogy további terveket szövögessen a széria bővítésére.
Film készült Janne Teller megosztó regényéből, amit először betiltottak, majd előírták kötelező olvasmánynak Dániában.
A Fekete Párduc 2 hatalmas tisztelgés Chadwick Boseman emléke előtt, önmagában filmként viszont simán az átlagos Marvel szintet hozza.
Alig több mint egy héttel azután, hogy a Cartoon Network 30 éves lett, a Warner Bros. átszervezéseket jelentett be.
Chad Stahelski rendező erősítette meg mire számítsunk játékidő tekintetében a következő John Wick kalandtól.
Folytatódik Tom Cruise és a Top Gun franchise felfelé ívelése a bevételek tekintetében.
A hidegvérű és egyben tekintetű Gus Fring felemelkedését szeretné bemutatni.
Dübörög a '80-as évek szintetizátora, Natalie Portman a Mjölnirrel hadonászik, Christian Bale pedig... isteneket mészárol.
Minden tekintetben el akar távolodni a széria a filmek időszakától.
A széria egyik leghitványabb képviselőjének tekintett felvonást jegyző McG szerint a sötét-drámai végkimenetellel nem marad volna el a siker.
Nemcsak a stáblista tekintetében, hanem a filmek számában is.
A Sonic, a sündisznó egy meglepően jó videojátékos film lett, de tudta hozni a szintet a folytatása is? Elmondjuk.
Igazán sokszínű hónap áll előttünk mozis premierek tekintetében.
Szerintetek jogos volt Will Smith reakciója vagy Chris Rock poénkodását stílusosabban kellett volna kezelni?
Ismét szintet lépett a ZS-kategóriás horror.
Miután az Akadémia kivágja nyolc díj átadását az élő műsorból, az érintettek belengették potenciális távolmaradásukat.
2019-ben te is visszacsettintettél? Arcodra fagyott a vérvörös mosoly? Vagy visszarévedtél a '60-as évek Hollywoodjába?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.