Mikszáth Kálmán: A fekete város
A magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának utolsó regénye.
A magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának utolsó regénye.
Nem igazán jöhetett be a Sony-nak A csodálatos pókember folytatásának forgatókönyv-vázlata, ugyanis újraíratják az egészet, és erre megtalálták a megfelelő embereket is.
A színésznő Az éhezők viadalával megütötte a főnyereményt, azóta pedig sorra kapja a felkéréseket. A legújabb cím, amit a nevével együtt említhetünk, a The Glass Castle, Jeanette Walls cikkíró bestsellere.
Pókember újjászületik: ez a film a különös hős eredetének történetét mutatja be – de egészen új nézőpontból, és minden eddiginél izgalmasabban.
A Sony stúdió a héten Mexikóban tartotta szokásos évi sajtóeseményét, ahol többek között a Men In Black sztárjai és a népszerű énekes Pitbull is feltűntek.
Első ránézésre remek koncepcióval kívánja meghódítani a nagyérdeműt az I, Frankenstein című filmtervezet, melynek főszerepét a sokoldalúságát már bizonyító Aaron Eckhart vállalta el.
Nem férnek a bőrükbe A csodálatos Pókember marketingesei, hiszen szinte napról napra látnak el minket anyagokkal, még ha tetszetős, brutális és minőségi plakátról van is szó.
Nemzetközi előzetesen virít a Pókember trilógia rebootjának tekinthető A csodálatos Pókember, amely az egyértelmű emlékeztető mellett tartalmaz néhány új jelenetet is.
Az éhezők viadalát rendező Gary Ross nemrég jelentette be, hogy nem vállalja a következő rész, a Catching Fire (Futótűz) rendezését, így a Lionsgate nagy erővel keresi a megüresedett hely betöltőjét.
Idén is kiosztották az Artisjus elismeréseit: négy irodalmi és egy irodalmi nagydíj „talált gazdára”.
A Sony hat új képet mutatott be Will Smith és Tommy Lee Jones sci-fijének harmadik részéből. A fotókon láthatunk mindenféle fura szerzeményt, s május 24-étől akár 3D-ben is megcsodálhatjuk majd őket.
A Mistique-et alakító Jennifer Lawrence legutóbbi sikere (Az éhezők viadala) óta felkapott színész lett, a Fox és a Lionsgate stúdió össze is kapott rajta. Az utóbbi nyert, az X-Men: Az elsők folytatása csak januárban forog.
Világszerte elsöprő sikert aratott Suzanne Collins Az éhezők viadala című regényének filmváltozata, így nem is volt kérdés, hogy a második rész is a mozikba kerül.
Woody Allen legutóbbi filmje mind a mozikban (150 millió dollár világszerte), mind a díjátadókon (Oscar a legjobb eredeti forgatókönyvért) sikeresnek bizonyult. Az Éjfélkor Párizsban után ezúttal az olasz fővárost csodálhatjuk meg.
Megannyi nélkülözéssel töltött nap után újabb anyag futott be A csodálatos Pókember marketingeseitől, melyben három friss klipet tekinthetünk meg a hálószövögetőről.
„Ha meglátsz valakit – Akárkit – pörkölj oda. Ha az segít, akkor gondolj arra, hogy ezek az emberek benne voltak abban, amit a világoddal műveltek.”
Huszonnégy játékos, de a végén csak egy maradhat, mert itt a nagybetűs LÉT a tét. Nem, ez nem egy újabb hazai valóságshow beharangozója, habár az elv ugyanaz.
A nyomorultak forgatása már javában zajlik Buckinghamshire-ben, s a lesifotósoknak köszönhetően most mi is megcsodálhatjuk a két főszereplőt a Tony-díjas Brodway-musical filmes adaptációjának forgatási képein.
A menüpontjaink között variáltunk egy kicsit, így valamivel jobban áttekinthető az oldal.
Az éhezők viadalának sikerét látva Hollywood ki akarja elégíteni a nézők igényét, így még valószínűleg több hasonló könyv(sorozat) adaptációjára várhatunk. Az első ilyen bejelentés Lex Thomas Quarantine című poszt-apokaliptikus trilógiáját érinti.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.