Jack Ryan reboot - Képeken a főszereplők
A Paramount berkeiben készülő Jack Ryan előzményfilmet a Thor rendezője, Kenneth Branagh hozza össze, méghozzá nem kis neveknek számító stábbal és megvalósítással.
A Paramount berkeiben készülő Jack Ryan előzményfilmet a Thor rendezője, Kenneth Branagh hozza össze, méghozzá nem kis neveknek számító stábbal és megvalósítással.
A Halálos Iramban széria három legfőbb alkotóeleme közül kettőt az alábbi képen láthatunk: a rendezőt és a főszereplőket. Hogy a harmadik, a kocsik hol vannak, majd kiderül 2013 májusában.
A Horrorra Akadva ötödik részének stábja kezdi elnyerni végleges formáját, hiszen a rendezőről már korábban beszámoltunk, de most a főszereplők kiléte is kezd körvonalazódni.
Augusztustól látható a mozikban Az emlékmás (16) című látványos és izgalmas Philip K. Dick adaptáció. Az alábbi feliratos összeállításban a szereplők segítségével betekintést nyerhetünk a film történetébe.
Jövő héttől a mozikban Christopher Nolan várva várt filmje, ám ezúttal a főszereplővel, Christian Bale-lel készült interjút láthatjátok, amelyben mesél Batman karakteréről, illetve az új szereplőkről is.
James Mangold dirigálhatja Hugh Jackman következő Farkas kalandját, melynek fő helyszíne Japán és a szereplők nagy része is ilyen nemzetiségű lesz, beleértve a főellenséget is.
Az Entertainment Weekly magazin kapott az alkalmon és lefotózta a Comic-Con rendezvény legnagyobb sztárjait és a filmekhez kapcsolódó szereplőket, de akad itt meglepetés vendég is.
Christopher Neil független filmje Mark Jude Poirier azonos című regénye alapján készült, s először a Sundance Filmfesztiválon mutatkozott be. Pár nagyobb név a szereplők közül: David Duchovny, Vera Farmiga, Ty Burrell.
Nem is olyan régen még minden szépen haladt, az eredeti szereplők kifejezték visszatérés iránti igényüket, rendező is találtatott, a forgatókönyv is kezdett alakot ölteni, akkor mégis mi történt a Dumb és Dumber folytatásával?
Az előzetes információk szerint film készülhet a kínai Nagy Falból, de ne dokumentumfilmet vagy történelmi mozit képzeljünk el, sokkal inkább egy sci-fit, és már a főszereplők is megvannak.
Nem én vagyok az egyetlen személy, aki Nicholas Cage neve hallatán arra asszociál, hogy ismét kapunk egy összecsapott, pocsék filmet. Bár tudjuk van kiút a gödörből, én nem merek hinni abban, hogy ez a film lenne számára az áttörés.
Az anyagi vitáknak úgy tűnik vége, már el is kezdődött a Johnny Depp és Armie Hammer nevével fémjelzett kalandfilm forgatása. Az adaptáció egy híres figurát, John Reidet és amerikai őslakos társát eleveníti meg.
Az MGM nagy erőkkel dolgozik a Stephen King regényéből készülő remake-en: jelenleg a főszereplők válogatása zajlik. A címszereplő személyét már ismerjük (Chloe Moretz), az anyát pedig Julianne Moore játszhatja, ha elfogadja a stúdió ajánlatát.
A David Lowery által írt és rendezett film néhány nagyobb nevet tudott összegyűjteni, hogy már most elkezdjünk rá figyelni. Akit biztosan a szereplők közt tudhatunk: Casey Affleck, Ben Foster és Rooney Mara.
Jópofa anyaggal igyekszik felhívni magára a figyelmet a nem kevés sztárt felvonultató Moonrise Kingdom: a legfontosabb szereplőket elhelyezték afféle tablóképre szánt beállítással.
Valamikor réges-rég, volt nálunk egy novellaíró verseny, adott szereplőkkel. Eme szereplőket szőttem egy történetbe, amit most megosztanék veletek.
Sacha Baron Cohen komédiájának megjelent a második előzetese is, új jelenetekkel, poénokkal, szereplőkkel. A videó felfedi a film egyik csavarját, így csak az nézze meg, aki nem szeretné lelőni magának a poént.
Újabb előzetes jelent meg a Madagaszkár harmadik részéhez. Ezúttal nagyobb hangsúly kerül a cirkuszi jelenetekre, illetve az új szereplőkből is többet láthatunk. Emellett egy újabb poszter is napvilágot látott.
Chris Hemsworth egyértelmű jelenléte mellett a Marvel bejelentette, hogy az összes többi eredeti szereplő is tiszteletét teszi a Thor 2-ben, ami valószínűleg egyenes ágon folytatódik.
Felnőtteknek szánt előzetessel kedveskednek nekünk az Amerikai Pite alkotói, hiszen hamarosan már a mozikban tudhatjuk a sorozat igazi, eredeti szereplőkkel felvértezett negyedik részét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.