Halálfutam 3 - Trailer #2
A Halálfutam első része még bekerült a mozikba, a második rész azonban csak DVD-n jött ki. Ez a harmadik résszel sem lesz másképp - bár nem a moziteremben élvezhetjük, nagyon jónak ígérkezik.
A Halálfutam első része még bekerült a mozikba, a második rész azonban csak DVD-n jött ki. Ez a harmadik résszel sem lesz másképp - bár nem a moziteremben élvezhetjük, nagyon jónak ígérkezik.
Egy francia animációs vígjátékot köszönthetünk a már így sem csekély alkotások sorában, melyet Patrice Leconte rendezett és az öngyilkosságé benne a főszerep.
Befutott a felnőtt Jancsi és Juliska veszélyes életét feldolgozó Boszorkányvadászok első trailere, a film pedig a nézők döntése alapján a felnőtt kategóriába fog tartozni korhatár besorolás szempontjából.
Nem hallottatok még erről a filmről? Én is csak most szereztem róla tudomást, és be kell valljam: megfogott. A sztori érdekes, az előzetes jó, a film meg majd kiderül, hogy sikerül.
Az első trailert most egy korhatáros előzetes követi. Az USA-ban októberben, Magyarországon még nem tudni mikor debütáló Seven Psychopaths hét pszichopatáról szóló vígjáték lesz.
Aki nézi a Forma 1-et azt hiheti, Kimi Raikönnenről készül egy film. Erről azonban szó sincs, viszont a thriller alapja megtörtént történeten alapul.
Bár Jackie Chan korábban bejelentette, hogy nem szeretne több akciófilmben szerepelni, semmisnek vélhetjük mondandóját eltekintve az általa rendezett Istenek fegyverzete 3 következő előzetesét.
Újabb nemzetközi előzetesen szemlélhetjük meg Bryan Mills mindenkin való átgázolását, amelyet egyetlen személy tud hitelesen és élvezhetően véghezvinni: Liam Neeson.
Mai napon napvilágot látott a Django elszabadul legújabb nemzetközi trailere. A mostani egyperces előzetesben láthatjuk a már ismert képsorokat, de van közte egy-két új is.
Az HBO film kidobta a The Girl első előzetesét. A filmről eddig annyira sokat a trailer ellenére nem lehet tudni, hiszen képek vagy egyéb nyersanyagok nem nagyon kerültek nyilvánosságra.
Brian de Palma erotikus thrillerjének előzetese végre napvilágot látott. A film Alain Corneau Szerelmi bűnök című francia thrillerjének remake-je és a trailer alapján nem filmnek ígérkezik.
Ha George Lucasnak elfogynak az ötletei, akkor visszanyúl a régi klasszikusához a Star Warshoz. Most is így történt, egy nagyon ígéretesnek tűnő koncepcióval állt elő.
Megkapta első előzetesét a Scott Walker rendezte Frozen Ground című thriller, melyben Nicolas Cage talán végre-valahára hozza az alapszintet és élvezhető filmmel rukkol elő.
A tengerentúlon december 21-én kerül bemutatásra a film, így a várakozásokat fokozván két hivatalos képet és egy trailert "szivárogtatott ki" a Summit Entertainment.
Újabb előzetes látott napvilágot az RZA által kigondolt The Man with the Iron Fists című matériához, mely nem spórol az erőszakosságon, tehát kizárólag felnőtt olvasóinknak ajánljuk.
A korábban Headshot néven futó projektet A 48 óra és a Vitathatatlan készítője, Walter Hill tervezi, a főszerepben pedig Sylvester Stallone akciózik. Most bemutatkozik a film legelső trailere!
Schwarzenegger valóban visszatért! A Kim Jee-Woon gondozásában készülő The Last Stand akció megkapta az első odapirítós előzetesét, melyben az Osztrák Tölgy megállíthatatlan.
Steven Spielberg 1981-ben kiadott legendás kalandfilmje, az Indiana Jones és Az elveszett frigyláda fosztogatói szeptember hetedikétől egy hétre újra mozikba kerül Amerikában.
A Lionsgate megannyi kép, poszter, előzetes és trailer után egy kulisszák mögötti videóval szeretne kedveskedni a rajongóknak, melyben több illetékes is felszólal a film kapcsán.
A sikeres Erőszakik után újra összeállt Martin McDonagh és Colin Farrell egy szó szerint őrült vígjáték erejéig, melyben írók, gengszterek és kutyák körül forog a világ.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.