Az ismeretlen Drakula – Kritika
Itt volt a lehetőség, hogy a csillámporos sminket levakarják magukról a vérszívók, ráadásul ehhez azok legnagyobbika adta a nevét. Sajnos mást nem.
Itt volt a lehetőség, hogy a csillámporos sminket levakarják magukról a vérszívók, ráadásul ehhez azok legnagyobbika adta a nevét. Sajnos mást nem.
Az első rész rendezéséért és írásáért felelős páros a folytatásra is visszatér.
Először Karlovy Vary-ban, majd a miskolci Cinefest fesztiválon, most pedig a Magyar Filmhéten voltak olyan szerencsések a mozinézők, hogy láthatták Reisz Gábor első nagyjátékfilmjét: a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant.
A Superhero Movie News tudni véli, hogy mi lesz majd az új Múmia film nyitó jelenete.
J. K. Rowling hivatalos Twitter oldalán cáfolta a pletykákat, miszerint egy romantikus regényt készül megjelentetni.
35 éve valami megváltozott, de mit köszönhetünk az Aliennek?
A Marvel képregények egyik legérdekesebb története hamarosan a mozivásznakra költözik, ezért most összeszedtük nektek a legfontosabb tudnivalókat róla.
Árpa Attila és társai a Magyar Filmhét keretein belül tartott sajtótájékoztatón felfedtek pár dolgot és elhintettek néhány információmorzsát arról, mi is van és mi is volt eddig az Argo 2-vel.
A Legendás állatok és megfigyelésük névre hallgató Harry Potter spin-offot három darabban kapjuk majd meg, és már azt is tudjuk, hogy mikor.
Újabb képeken csodálhatjuk meg Christopher Nolan közelgő filmjét, még mielőtt jövő hónapban a mozikban is megnézhetnénk az alkotást.
Érkezik a Ninjago, a Lego Batman Movie és a The Lego Movie 2 is.
A terapeuta is ember – vallja Hagai Levi, a Terápia szellemi atyja. A világszerte óriási népszerűségnek örvendő sorozat eredeti forgatókönyvírója és rendezője a siker titkáról mesélt.
Az urbanizáció szemszögéből vizsgálja az irodalom és az építészet kapcsolatát a Budapest Transzfer Nemzetközi Irodalmi és Társművészeti Fesztivál, amelyet október 16. és 19. között rendeznek meg.
A színésznő utalt arra, hogy megvan az esély az X-Akták 3-ra, és elárulta, hogy szerepelni szeretne az új Szellemirtók filmben is.
Mostanság rengeteg a pletyka, találgatás és híresztelés a Marvel háza táján, és legtöbbjük középpontjában mindig Downey Jr. áll. Most ismét ő jutott szóhoz.
Már mozgásban is láthatjuk Brian Michael Bendis és Michael Avon Oeming képregényének adaptációját, egyenesen a a New York-i Comic-Conon-ról.
A Disney a 2015 elejére betervezett animációs filmjét sem hagyta említés nélkül a New York Comic-Con 2014 című eseményen és egy vadonatúj trailert, valamint plakátot adtak ki hozzá.
A New York Comic-Con 2014 keretén belül a Marvel és a Disney bejelentette, hogy jövőre elrajtol A galaxis őrzői animációs sorozat és már az első trailer is nézhető.
Te mit tennél, ha egy idegen bolygón ragadnál? Csendesen pityeregve várnád a halált vagy megmutatnád, hogy az emberiségen nem fognak ki az embertelen körülmények?
Az Adéle életéből ismerős Lea Seydoux a pletykák szerint Miranda Frost-ot alakítja majd a 24. Bond filmben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.