Hirdetés

Gamerekkel, génmódosított emberekkel és nyomozó nyugdíjasokkal kalandoztunk

|

Elolvastuk Blake Crouch, V.E. Schwab, Richard Osman és Gabrielle Zevin legutóbbi könyveit.

Hirdetés

Foglalkoztunk már ismert szerzőkkel a könyves/képregényes rovatunk keretében, legyen az Warren Ellis, Scott Snyder, John Scalzi, Mark Lawrence, Andy Weir, Alan Moore, Neil Gaiman, Andrzej Sapkowski, Mark Millar, Woody Allen vagy éppen J.D. Barker, de a mostani kvartett kifejezetten ütős összeállításra sikerült: Richard Osmantől és Blake Crouch-tól olvastunk már, az ő újdonságaikat az Addie LaRue láthatatlan életével befutott V.E. Schwab és az Egy könyvmoly regényes életével ismertté vált Gabrielle Zevin egészítik ki.

Ezúttal ugyanis a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Agave Könyvek négy kötetét vettük szemügyre, azonban nem volt könnyű választani a kínálatból, hiszen a kiadó felhozatala mindig változatos, amit az alábbi válogatás hűen tükröz: van itt futurisztikus thriller, krimi-vígjáték, Stranger Thingsre hajazó fantasy és videojátékos dramedy is, amely a kiadó megújult imprintje, a Magnólia alatt jelent meg.

Hirdetés

Richard Osman: Az eltévedt golyó

A brit televíziós producer és műsorvezető első regényével, A csütörtöki nyomozóklubbal robbant be a köztudatba, azóta pedig lelkesen gyártja a folytatásokat. A férfi, aki kétszer halt meg után megérkezett már a harmadik rész, Az eltévedt golyó (és már úton van a negyedik is). A rejtélyes Elizabeth, a mindig vidám Joyce, a bölcs Ibrahim és a harsány Ron barátokkal kiegészült csapata ismét egy megoldatlan ügyet porolt le a csütörtökönként tartott nyomozóklub ülésén, azonban nem csupán ezt a titokzatos esetet kell felderíteniük, mivel közben Elizabeth is kutyaszorítóba kerül: arra akarják rávenni zsarolással, hogy öljön meg valakit. Csakhogy Elizabeth nem adja könnyen magát.

Bár az újdonság varázsával érthető módon már nem rendelkezik Az eltévedt golyó, azonban minél többet ír Osman, annál profibbá válik, a történetei pedig annál részletgazdagabbak, fordulatosabbak, kitaláltabbak: könnyed, szórakoztató stílusa intelligenciával párosulva fergeteges szituációkat és dialógusokat eredményeznek, az általa felvázolt karakterpillanatokkal és élethelyzetekkel pedig bárki azonosulni tud. Osman a szereplők habitusára hagyatkozva olyan természetességgel kerüli ki a sablonosságot és a skatulyákat, hogy meg sem fordul az olvasó fejében a körülményeken, az esetleges logikátlanságokon vagy az életszerűtlenségeken rágódni, az olvasás visz magával. Külön öröm az, hogy elérte, a főszereplők mellett a mellékkarakterek is hozzánőjenek a szívünkhöz, és az eddigiekhez hasonlóan nem csupán mókát szolgáltat, drámai momentumokat is. A csütörtöki nyomozóklubból nem fogyott ki a szufla, és remélem, hogy még sokáig nem is fog. 

Blake Crouch: Géncsapda

Crouch kapcsán az Elhagyatott part című antológia miatt már megjegyeztük, hogy van olyan jó szerkesztő, mint amilyen tehetséges író, a hazánkban leginkább a Wayward Pines-trilógiáról ismert szerző pedig ismét bizonyította, hogy okkal emlegetik mesteri történetmesélőnek. A Géncsapda a közeljövőbe kalauzol el minket, ahol a globális felmelegedés és egyéb környezeti csapások már érzékeltették a hatásukat, miközben az emberiség technológiailag nagyot ugrott a fejlődésben, immáron a génmódosítás ijesztő szintre jutott. Főhősünknek, Logan Ramsaynek az a munkája, hogy lefülelje az illegális génmanipulációkat és hasonló technológiai visszaéléseket, ám a sors fintoraként - persze jó okkal - önmaga is kísérleti alannyá válik, aki napról-napra tapasztalja, hogy a teste minden porcikája kezdi meghaladni egy átlagember képességeit, tulajdonságait. Miközben Logan maga is válaszok után kutat, menekülnie kell amiatt, amivé válik, az igazság azonban szörnyűbb, mint hitte. 

A bevetések miatt rosszul lévő szelíd családapa fejlődését az ő szemén keresztül élhetjük át, ez pedig nem csupán szívszorító pillanatokat tartalmaz, de izgalmas távlatokat vetít előre a génmódosítás tekintetében, és egyúttal egy hatalmas stoptábla az emberiségnek. Az ilyen speciális témákra fókuszáló könyveknél nagyon könnyű belefutni abba, hogy az író a tudásával, a szakirodalomnak való utánajárásával vágjon fel, amiképpen az is könnyedén előfordul, hogy a tudományos szöveg kidobja az olvasót az élményből. Szerencsére a Géncsapdánál egyik sem fordul elő: bár vannak olyan részletek, amiknek többször is neki kell futni, hogy valóban megértsük, azonban a könyv nem csupán szórakoztat és elgondolkodtat, de ismeretet is ad át, finoman tanít. Nem feltétlenül fog mindenkinek bejönni ez a különös elegy, de aki rákap az ízére az első nagyjából hatvan oldal után, az szinte végig falja majd a 350 oldalt. 

V.E. Schwab: Gallant

Már a Neil Gaiman: Szerencsére a tejnél is le voltam nyűgözve attól, hogy milyen minőségi csomagolást kapott a mű, a Gallantnak pedig még arra is sikerült rálicitálnia: csodálatos grafika, ízléses körítés, és olyan felület, mintha csak egy fát tapintanánk - V.E. Schwab regénye már azelőtt meggyőz a hazaviteléről, hogy egyáltalán belelapoznánk. Ez azért nagy szó, mert a belbecs sem sokkal marad el a külcsíntől: az egy árva és néma lányra, Olivia Priorra fókuszáló történet akár a weird fiction kategóriába is tartozhatna, hiszen olyasvalakiről van szó, aki látja a holtak szellemét, és aki két világ harcával szembesül egy családi örökségen keresztül, amely lehet a megváltása, de a végzete is. "Mindennek van árnyéka. Még a világnak is, amiben élünk".

A Gallant nem az a könyv, ami folyamatosan ránk hozza a frászt, megállás nélkül történik benne valami vagy gyors tempót diktál, inkább érzéseket ad át hatásosan néhol hátborzongató, néhol érzelmes köntösbe burkolva. Olivia van annyira különleges lány, hogy el akarjuk kísérni erre a furcsa útra és fel akarjuk fedni vele együtt a Prior-család rejtélyét, Schwab írása pedig van annyira gördülékeny, magával ragadó és emocionálisan megkapó, hogy ne akarjuk letenni. Ennél fogva senki ne lepődjön meg rajta, hogy ha nem tud ráhangolódni a regény atmoszférájára, akkor tovább sem akarja majd olvasni Olivia megpróbáltatásait, a Gallant kifejezetten hangulatkönyv, amire rá kell hangolódni, viszont ha sikerül, akkor meghálálja a bizalmat. 

Gabrielle Zevin: Világépítők

Noha az egyes franchise-okkal kapcsolatban jelennek meg kísérő könyvek, azonban úgy általánosságban véve a játékiparral alig foglalkoznak az írók. Vannak persze üdítő kivételek, mint például a Ready Player One, de ez még mindig egyike a mellőzöttebb témáknak, pedig rengeteg potenciál van benne nemcsak a bennfentesek, hanem a kívülállók számára is. Gabrielle Zevin munkája, a Világépítők a két tábor között próbál meg hidat építeni azzal, hogy két gyerkőc, egy kisfiú és egy kislány kálváriáján keresztül vezet be minket a videojátékok csodálatos világába, majd azzal, hogy törődni kezdünk velük, nyitottá válunk az álmukra, a későbbi foglalkozásukra is. A könyvnek sajátos humora és egyedi hangulata van, viszont nem csak komikusságot kínál: meglepően komoly témákkal foglalkozik és drámai pillanatokkal is meglep, remekül fonja össze az ember életének nagy fordulópontjait (legyen az mélység vagy magasság) a videojátékok világával, és természetes módon ábrázol személyiségeket, örök és múlandó állapotokat, az idő kíméletlen múlását. 

A Világépítőket többnyire az is érteni és értékelni tudja, aki még életében nem játszott egyetlen játékkal sem, mivel lényegében az alkotói folyamatokat, a kreativitást, az elköteleződést jelképezi a gamerlét, és elsősorban nem ezen van a hangsúly, hanem a karaktereken. Főhőseink nem csupán jók vagy rosszak, ugyanolyan vágyakkal és gyarlóságokkal rendelkeznek, mint mindannyian, és megvan a köztük lévő kémia is, viszont bármennyire is hatalmas élmény volt velük együtt csücsülni az érzelmi hullámvasúton, az út nem hibátlan. Zevinnek nem mindig sikerül ugyanis eltalálnia az arányokat, néha nyersebb a stílus, mint azt a helyzet vagy a szövegkörnyezet indokolná, elsikkadnak fontos részletek, és bemutatása kerülnek olyan elemek (mint például a BDSM), amik nem hiányoztak volna, ha kimaradnak. A legfrusztrálóbb viszont az a hiba, amit számos kapcsolat elkövet, legyen az könyvben, sorozatban vagy filmben: hogy a konfliktusokat pillanatok alatt meg lehetne oldani azzal, ha a két fél leülne tisztázni a dolgokat. Természetesen ez megnehezítené a feszültség generálását, viszont cserébe nem üvöltözne egy kis hang a fejünkben "miért nem beszélik meg?!"-et szajkózva. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.